Keserű György Miklós (szerk.)

Gyógyszerkémia


1.4.1. A biológiai célpont kiválasztása, validálása

A mechanizmus alapú gyógyszerkutatás egyik legnehezebb és szakmailag is legbonyolultabb feladata a már fentebb is említett első lépés, a biológiai célpont megtalálása. Itt tehát az elsődleges szempont az, hogy a gyógyszerkutatás valamilyen kielégítetlen orvosi igényre (unmet medical need) szolgáltasson választ, azaz a célpontot egy még nem, vagy nem megfelelően gyógyított indikációhoz vagy tünethez lehessen rendelni. Fontos tény, hogy ennek a folyamatnak jelentős része nem a gyógyszergyáraknál, gyógyszerkutató és -fejlesztő cégeknél folyik, hanem az ún. akadémiai kutatóhelyeken (egyetemek, kutatóintézetek), esetleg kisebb cégeknél (biotech kisvállalkozások) a gyógyszeripari ökoszisztéma részeként. Az ilyen kutatómunkának nagy segítséget jelent a modern molekuláris biológia és a genetika robbanásszerű fejlődése, mert ennek segítségével egyre több fehérje, nukleinsav vagy egyéb sejtalkotó szerepét ismerhetjük meg a szervezetünkben, találhatjuk meg szerkezeti hibáikat. Az emberi szervezet és adott esetben a kapcsolódó patogén élőlények működésének minél mélyebb szintű megismerése nagyban hozzájárulhat a betegségek megelőzéséhez, gyógyításához. A megszerzett ismereteket a kutatóhelyek vagy publikációként teszik közzé, így mindenki által elérhető az ismeret, vagy ha célfinanszírozott munkát végeznek, akkor csak a finanszírozó birtokolhatja majd egy megállapodásban meghatározott ideig ezeket az ismereteket. Ez utóbbi adott esetben komoly előnyt jelenthet a finanszírozó gyógyszeripari vállalatnak.
A következő lépés a megtalált biológiai célpont hatásának megismerése a szervezet működésében, a betegség patomechanizmusában. Ezt a folyamatot hívjuk célpont-hitelesítésnek, validálásnak. Erre a folyamatra a modern tudomány számos eszközt nyújt segítségül, erről a könyv 2.3. fejezetében olvashatnak majd. A teljes K+F folyamat szempontjából azonban érdemes kiemelni, hogy a biológiai célpont helyes kiválasztása nagyon nagy mértékben befolyásolhatja a sikert, hiszen a célponton keresztül fog hatni a kifejlesztett, megtalált, feltalált molekula, így a célpont hibás értékelése többévnyi kutatómunkát veszélyeztet. Természetesen a kutatás mindig hordoz magában bizonytalanságokat, azonban ezeket a lehető legnagyobb mértékben minimalizálni kell, és ezt az alapelvet már ekkor fontos szem előtt tartani.

Gyógyszerkémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 145 0

A kötet az Akadémiai Kiadónál 2011-ben Gyógyszerkutatás kémiája címen megjelent kézikönyv hagyományaira alapozva a kismolekulás gyógyszerkutatás eszköztárára és módszertanára fókuszál. Újdonságot jelent a magyar nyelvű szakirodalomban, hogy a modern gyógyszerkémiai felfogásnak megfelelően nem pusztán a meglévő gyógyszerkincs kémiáját mutatja be, hanem betekintést enged a kismolekulás gyógyszerek felfedezésének stratégiájába is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-gyogyszerkemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave