Keserű György Miklós (szerk.)

Gyógyszerkémia


4.10.1. Természetes anyagok mint kémiai kiindulópontok: a vareniklin (Chantix) felfedezése

A vareniklin (4.10.1. ábra) egy a nikotinos acetilkolin receptorokon ható parciális agonista vegyület, amely lehetőséget jelent a dohányzásról való leszokás támogatására. A vareniklint az Egyesült Államok Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) és az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMEA) 2006-ban mint nikotinhelyettesítő terápiát engedélyezte. A vegyület fejlesztésének alapkoncepciója egészen a 80-as évek végére nyúlik vissza, amikor Rose és Levin egy kombinált nikotinos acetilkolinreceptor-agonista és -antagonista terápiát javasolt a dohányzásról való leszokás farmakoterápiás támogatására. Elképzelésük szerint az agonista nikotin és az antagonista mekamilamin (4.10.1. ábra) együttes alkalmazása a leszokást az egyszerű nikotinhelyettesítő terápiához képest hatékonyabban segítheti elő. A két javasolt vegyület eltérő farmakokinetikai tulajdonságai, továbbá elsősorban a mekamilamin mellékhatásai az elképzelés felülvizsgálatához vezettek. Így merült fel 1993-ban a Pfizer kutatóiban, hogy az együtt adagolt agonista és antagonista helyett a kívánt hatást egyetlen farmakon, egy célszerűen választott parciális agonista alkalmazásával érjék el.
Az acetilkolin receptorait alapvetően két csoportra, muszkarinos és nikotinos acetilkolin-receptorokra oszthatjuk. Maga az acetilkolin (4.10.1. ábra) mindkét receptoron teljes agonistaként viselkedik. Parciális agonistának az olyan vegyületeket nevezzük, amelyek teljes receptortelítettség mellett a természetes ligandum, azaz esetünkben az acetilkolin által kiváltott agonista válasznál kisebb választ adnak. Szemben a G-fehérje-kapcsolt receptorok családjába tartozó muszkarinos receptorokkal a nikotinos acetilkolin-receptorok ligandumgátolt ioncsatornák, amelyek alfa- és béta-alegységekből felépülő pentamereket képeznek. A jelenleg ismert 12 féle alfa- és béta-alegység felhasználásával a neuronális nikotinos acetilkolin-receptorok nagy változatossága valósul meg, amelyek közül a heteromer α2β4-receptor a legelterjedtebb forma a központi idegrendszerben. Bár a nikotinreceptorok farmakológiája csak a 90-es évek végére, elsősorban az in vitro elektrofiziológiai vizsgálatoknak köszönhetően tárult fel számottevően, a receptorkötődés szempontjából lényeges kémiai tulajdonságok, a receptor farmakofórja már a 70-es évek óta ismert (4.10.1. ábra).
 
4.10.1. ábra. A nikotinreceptorokon ható fontosabb természetes vegyületek, ezek farmakofór modellje és a vareniklin szerkezete
Forrás: saját szerkesztés
 
A parciális agonista azonosítását célzó gyógyszerkutatási program szempontjából azonban a kötődés molekuláris feltételei mellett szükség volt a kémiai szerkezet és a funkcionális viselkedés közti, sokszor lényegesebben bonyolultabb és ugyanakkor kevésbé egyértelmű kapcsolat felderítésére is. Ehhez hívták segítségül a Pfizer kutatói az in vitro elektrofiziológia mellett az in vivo viselkedésfarmakológiát. Munkájuk kezdetén az in vitro elektrofiziológiai méréseket ex vivo dopaminfelszabadulás mérésével, valamint in vivo nikotinönadagolási és -felismerési vizsgálatokkal kombinálva ismert agonistákat és antagonistákat jellemeztek. Ezáltal teremtették meg a program preklinikai koncepcióját és farmakológiai hátterét. A következő lépés egy megfelelő kémiai kiindulópont azonosítása volt.

Gyógyszerkémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 145 0

A kötet az Akadémiai Kiadónál 2011-ben Gyógyszerkutatás kémiája címen megjelent kézikönyv hagyományaira alapozva a kismolekulás gyógyszerkutatás eszköztárára és módszertanára fókuszál. Újdonságot jelent a magyar nyelvű szakirodalomban, hogy a modern gyógyszerkémiai felfogásnak megfelelően nem pusztán a meglévő gyógyszerkincs kémiáját mutatja be, hanem betekintést enged a kismolekulás gyógyszerek felfedezésének stratégiájába is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-gyogyszerkemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave