Keserű György Miklós (szerk.)

Gyógyszerkémia


6.1.2.2.1. A székletmennyiség növelésével ható hashajtók
Az ozmotikus hashajtók a székletmennyiség növelésével hatnak. Hatásuk azon alapszik, hogy bevétel után a béltartalom ozmotikus nyomását megnövelik, melynek következtében a bélfalon keresztül víz diffundál a béllumenbe, hígítva annak tartalmát. Szervetlen és szerves vegyületeket egyaránt alkalmaznak a gyógyászatban (Fülöp és mtsai, 2010).
A szervetlen vegyületek közül elsősorban a glaubersóként is ismert nátrium-szulfátot és a keserűsóként is ismert magnézium-szulfátot alkalmazzák, mivel a kétértékű szulfátionok nem szívódnak fel a bélrendszerből.
A szerves vegyületek közül a rosszul felszívódó, illetve fel nem szívódó cukoralkohol-származékokat használják. Ezek a glicerin, a szorbit, a mannit és a laktulóz. Ezek közül a laktulóz D-galaktóz és D-fruktóz cukoregységből álló redukáló diszacharid (6.1.10. ábra). A laktáz enzim nem bontja, ezért egészen addig képes abszorpcióra, míg a vastagbélbe nem ér. Másodlagos hashajtó hatását a vastagbélben fejti ki, ahol a bélbaktériumok hatására szerves savak, elsősorban tejsav és ecetsav keletkezik belőle. A savképződés hatására fokozódnak a bélmozgások és emelkedik a széklet víztartalma (székletlágyító hatás).
 
6.1.10. ábra. Szerves, cukoralkohol alapú ozmotikus hashajtók
Forrás: saját szerkesztés
 

Gyógyszerkémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 145 0

A kötet az Akadémiai Kiadónál 2011-ben Gyógyszerkutatás kémiája címen megjelent kézikönyv hagyományaira alapozva a kismolekulás gyógyszerkutatás eszköztárára és módszertanára fókuszál. Újdonságot jelent a magyar nyelvű szakirodalomban, hogy a modern gyógyszerkémiai felfogásnak megfelelően nem pusztán a meglévő gyógyszerkincs kémiáját mutatja be, hanem betekintést enged a kismolekulás gyógyszerek felfedezésének stratégiájába is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-gyogyszerkemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave