A szívelégtelenség komplex klinikai szindróma, amely balszívfél-, jobbszívfél-elégtelenség, illetve kevert formában jelentkezhet. Fennállásakor a perctérfogat-csökkenés olyan mértékű, hogy már nem elegendő a szervezet megfelelő oxigénellátásának biztosításához és a normál szöveti perfúzióhoz. A szívelégtelenség kialakulása több okra vezethető vissza, a leggyakoribb okok között az iszkémiás szívbetegség és a hipertónia áll. Az akut és a krónikus szívelégtelenség kezelésében felhasznált gyógyszerek eltérnek egymástól. A szívelégtelenség kezelésében pozitív inotróp szereket (kardiotonikumokat) és különböző hatástani csoportokba tartozó nem pozitív inotróp szereket használunk.

 

Az izom-összehúzódás élettani alapja, hogy a szarkomerben a vékony (aktin) filamentumok elmozdulnak a vastag (miozin) filamentumokhoz képest („csúszó filamentum modell”). A modell szerint a szívizom kontraktilis ereje arányos az intracelluláris Ca2+-koncentrációval. A klasszikus pozitív inotróp szerek az ic. Ca2+-koncentráció növelésével fejtik ki pozitív inotróp hatásukat (β1-agonisták, foszfodieszteráz-gátlók, szívglikozidok). A másik lehetőség a kontrakciós erő fokozására a szarkomerek aktivációja, idetartoznak a kalcium-érzékenyítők és a direkt miozinaktivátorok, amelyek a Ca2+-ion-koncentráció emelése nélkül fokozzák a kontrakciós erőt (Nagy és mtsai, 2017).

 

A digitáliszok közé tartozó digoxin a legfontosabb szívglikozid. A szívglikozidok fokozzák a szívben a kontrakciós erőt és csökkentik a szívfrekvenciát. A pozitív inotróp hatást alapvetően az intracelluláris (ic.) Ca2+-szint emelésével érik el. A szívglikozidok gátolják a Na+/K+-ATPáz működését (terápiás koncentrációban 20–30%), ez kismértékben emeli az ic. Na+-koncentrációt (csökken az ic. K+-szint), ennek következtében a Na+/Ca2+ cseretranszporteren a Ca2+-ionok sejtbe történő belépése kerül előtérbe. Ennek hatásásra nő a Ca2+-felszabadulás a szarkolemmából és a szarkoplazmatikus retikulumból. A megnövekedett ic. Ca2+-koncentráció következtében fokozódik a kontraktilitás. Emellett a szívglikozidok fokozzák az SR-ben Ca2+-ATPáz-aktivitást, amit segít a Ca2+-ionokat a citoplazmából az SR-be pumpálni. A digitáliszok fokozzák a szívben a paraszimpatikus aktivitást. Ez a hatás magában foglalja a baroreceptorok érzékenységének fokozódását, a központi vagális stimulációt és a szívizomsejtek muszkarinos transzmissziójának fokozását, összességében ez negatív kronotróp és dromotróp hatást eredményez. A digoxint a szívelégtelenség mellett a szupraventrikuláris tachikardia kezelésére használjuk. Szűk terápiás szélességgel rendelkezik. Toxikus hatásai magában foglalják az bradycardiát, az AV-blokkot és a kamrai eredetű extraszisztolék kialakulását. Terápiás dózis melletti intoxikáció alakulhat ki hipokalémia, hiperkalcémia, alacsony Mg2+-szint, valamint iszkémia hatásásra (Gyires és mtsai, 2020).

 

A β1-agonisták növelik a szívizomsejtekben a cAMP-szintet, ami végső soron az ic. Ca2+-koncentráció megemelkedésével és ennek köszönhetően pozitív inotróp hatással jár. Akut szívelégtelenségben használják.

 

A foszfodiészteráz-gátlók csökkentik a cAMP lebomlását, elsősorban a PDE III gátlásán keresztül, amely dominánsan a szívizomban és az erekben expresszálódik. Ennek következtében a szívizomban emelkedik az ic. Ca2+-szint, ami pozitív inotróp hatást eredményez. Az erekben a foszfodiészteráz-gátlók a simaizmok relaxácóját váltják ki, ami azzal magyarázható, hogy a cAMP fokozza a miozin- könnyű lánc-kináz inaktivációját (ez szükséges a kontrakcióhoz). Ez a kettős hatás kedvező lehet, különösen akut szívelégtelenségben. A metilxantin-származékok (teofillin, aminofillin) akut szívelégtelenségben használhatóak, krónikus kezelésre nem elég hatékonyak. A milrinon piperidinszármazék, amelyet a szívelégtelenség rövid távú kezelésére használnak, intravénás formában. A milrinon javítja a perctérfogatot, csökkenti a jobb pitvari töltőnyomást és a szisztémás vaszkuláris ellenállást (Gyires és mtsai, 2020).

 

A levoszimendán kalciumfüggő módon kötődik a troponin C-hez és stabilizálja annak az aktin–miozin interakció szempontjából fontos konformációját. A levoszimendán ezzel fokozza a kontrakciós erőt, azonban nem befolyásolja a relaxációt (diasztolé alatt alacsony Ca2+-koncentráció miatt nem kötődik). A levoszimendán továbbá gyenge foszfodiészteráz-gátló hatással is rendelkezik, valamint az erekben nyitja az ATP-szenzitív káliumcsatornákat, ami vazodilatációt okoz. A levoszimendán növeli a kontrakciós erőt és csökkenti az elő- és az utóterhelést. Krónikus szívelégtelenség akut dekompenzaciójának kezelésére használják intravénásan adagolva (Papp és mtsai, 2020).