A normál szívösszehúzódást a szinuszcsomóban rendszeres időközönként (60–100 alkalom/perc) keletkező elektromos impulzus váltja ki. Az ingerület a pitvarokról az AV-csomón keresztül a His–Tawara-rendszereken át éri el a kamraizomzatot. A kamrai aktiváció alatt a kamrai izomzat összehúzódása koordináltan zajlik le, ami hemodinamikai szempontból fontos. Aritmia akkor lép fel, ha ettől eltér a folyamat, így eltér az inger kiindulási helye vagy eltér a rendszeressége vagy eltérő az ingerületvezetés sebessége. Ennek megfelelően szükség lehet az aritmia kezelésére, mivel a túl gyors vagy lassú, illetve szabálytalan szívritmus csökkentheti a perctérfogatot, illetve kezelés nélkül súlyosabb aritmia alakulhat ki. Az aritmiák így összeségében az ingerképzés zavaraira, az ingervezetés zavaraira, vagy egy időben mindkettőre visszavezethetők. Az abnormális ingerképzés két formája a korai (EAD) és a késői (DAD) utódepolarizáció. Az EAD-k általában lassú szívfrekvencia mellett súlyosbodnak. A DAD-ok általában magas Ca2+-szint mellett és emelkedett szívfrekvencián alakulnak ki. A vezetési zavaroknál a súlyosan lassult vezetés egyszerű blokkot eredményezhet, vagy „reentry”-t, amikor egy inger többször egymás után belép ugyanarra a területre. A jelenleg rendelkezésre álló készítményeket Vaughan Williams után 5 csoportba osztjuk. I. csoport a Na+-gátlók, II. csoport a szimpatikus tónuscsökkentők, III. csoport a repolarizációgátlók (K+-gátlók), IV. csoport a Ca2+-csatorna-gátlók és V. az egyéb szerek (6.4.4. ábra).

 

A csoportba tartozó szerek közös tulajdonsága, hogy a gyors Na+-csatornákat gátolják, ezzel elsősorban a depolarizációs fázisban hatnak. A gyógyszerek Na+-csatorna-gátló hatása emelkedett szívfrekvencia esetén erősebb (use-dependencia). A Na+-csatorna-gátlókat további három alcsoportra lehet osztani attól függően, hogy hogyan befolyásolják az akciós potenciál hosszát (APD) és milyen a Na+-csatorna-gátlás kinetikája. Az I/A csoport tagjai közepes/lassú leválási kinetikával rendelkeznek, és a Na+- mellett egyéb, elsősorban K+-csatornákat gátolnak. Növelik az APD-t. Az I/B csoportba tartozó szerek gyors leválási kinetikával rendelkeznek és az APD-t nem változtatják, esetleg minimálisan rövidítik. Az I/C csoport készítményei lassú leválási kinetikával rendelkeznek és csekély hatásuk van az APD-re. A Na+-csatorna-gátló hatás a következők szerint alakul: I/C > I/A > I/B.

 

I/A csoport

Az I/A csoportba tartozó szerek közepes/lassú kinetikával válnak le a Na+-csatornáról, valamint K+-csatorna-gátló hatással is rendelkeznek. Így lassul a depolarizáció, az AP 0. fázisa (Na+-csatorna-gátlás) és megnyúlik a repolarizáció, az AP 3. fázisa (K+-csatorna-gátlás). Ennek következtében már fiziológiás szívfrekvencián is kiszélesedik a QRS-komplexus és nyúlik a QT-idő. A csoport képviselői növelik az ERP-t és az APD-t. A csoportba tartozó kinidin a Na+- és K+-csatorna-gátlás (Ito, IKr, IKs, IK1, IKATP) mellett Ca2+-csatorna-gátló hatással is rendelkezik, valamint alfa-adrenerg-gátló és antikolinerg hatása is van. A Ca2+- és Na+-csatorna-gátló hatás következtében negatív inotróp hatása van. Az alfa-adrenerg-gátlás következtében csökkenti a vérnyomást. Az antimuszkarin (vagolitikus) hatása ellensúlyozni képes a negatív direkt szívhatásait. Elsősorban pitvari fibrillációban használják. Jelentős proaritmiás hatása van. A csoport másik készítménye a prajmalin, amely a kinidinhez hasonló hatásokkal rendelkezik, kivéve az antikolinerg aktivitást.

 

I/B csoport

A csoportba tartozik a lidokain és a mexiletin (orális lidokain). Az idetartozó készítmények gyors leválási kinetikával rendelkeznek és egyéb csatornákra nem hatnak. Normál szívfrekvencián az EKG-n nem okoznak változást. A lidokain Na+-csatorna-gátló hatása erőteljes, olyan esetekben, amikor a diasztolé ideje szignifikánsan rövidül, ilyen például a tachycardia vagy korai extraszisztolé. Ezek mellett a hatása kifejezett a sérült, depolarizált szívizomban, például iszkémia során; ennek oka, hogy ilyenkor a membránpotenciál pozitívabb és a Na+-csatornák a diasztolé alatt is inaktív állapotban lesznek, ekkor a gyógyszer még kötődik a csatornához. Az AP időtartamát mérsékelten rövidíti, az ERP időtartama jelentősen nő az AP időtartamához képest és posztrepolarizációs refrakteritás alakulhat ki. A lidokain fiziológiás szívfrekvencián nem befolyásolja az ingerképzést és az AV-vezetést sem. A mexiletin hatása majdnem teljesen azonos a lidokain hatásával. A mexiletint kamrai aritmiákban alkalmazzák, különösen hatékony szívinfarktus utáni kamrai tachycardia kezelésésben.

 

I/C csoport

A csoportba tartozó szerek erős Na+-csatorna-gátló hatással rendelkeznek (lassú kinetika, diasztolé alatti disszociáció), azonban nem gátolják a K+-csatornákat. Ennek megfelelően gátolják a depolarizációt, míg a repolarizációra gyakorlatilag nem hatnak. Az idetartozó szerek szélesítik a QRS-komplexust, elsősorban ennek a következménye a mérsékelten prolongálják a QT-intervallumot. A propafenon a Na+-csatorna-gátlás mellett Ca2+-csatorna-gátló hatással (ICa, RyR2) és gyenge béta-receptor-blokkoló hatással rendelkezik. Pitvari tachyaritmiákban és AV nodalis reentry tachycardiában alkalmazzák (Gyires és mtsai, 2020; Mankad és mtsai, 2019).

 

A β-blokkolók gátolják a katekolaminok által kiváltott adenilát-cikláz-aktivációt, aminek eredményeként csökkentik a cAMP-szintet. Ennek hatására lassul a szinuszcsomó aktivitása és a szívfrekvencia. Ezek mellett az AV-csomó aktivitását is csökkentik. Általánosan elmondható, hogy a β-blokkolók hatékonyak olyan aritmiákban, amelyek hátterében β-adrenerg-túlsúly áll. Az EKG-n az RR-távolság és a PQ-szakasz nő (Mankad és mtsai, 2019).

 

A csoportba tartozó szerek megnyújtják a szívizomsejtek repolarizációs (AP 3. fázisa) fázisát, növelik az ERP-t és az APD-t. Ez a K+-csatorna-gátló hatásnak köszönhető (leggyakrabban a gyors késői egyenirányító káliumáram). Az EKG-n a QT-szakasz megnyúlik a QRS-komplexus kiszélesedése nélkül.

 

A verapamil és a diltiazem nem dihidropiridin típusú kalciumcsatorna-blokkolók. Hatásukat az L-típusú Ca2+-csatornák gátlásán keresztül fejtik ki. Hatásuk kifejezett azokban a szövetekben, amelyek aktivációja elsősorban a Ca2+-tól függ, mint a szinuszcsomó és az AV-csomó sejtjei. Hatásukra csökken az szinuszcsomó ingerképzési frekvenciája és az AV-csomóban az ingerület vezetés. Az EKG-n az RR-távolság és a PQ-szakasz nő. Pitvari eredetű reentry esetén és pitvarfibrillációban használjuk ezeket a szereket. Negatív inotróp hatással rendelkeznek, valamint a periférián vazorelaxáns hatásuk is van, amely hipotóniát okozhat.

Az aritmiák kezelésében meg kell említeni az adenozint, amely fokozza az Ach-függő K+-áramot, amely hiperpolarizációhoz vezet. Másrész indirekt módon csökkenti a cAMP-szintet, következésképpen a Ca-áramot. Az adenozin hatására csökken az automácia és az AV-csomóban az ingerületvezetés. Az adenozin rövid hatástartammal rendelkezik, paroxizmális supraventrikuláris tachycardia kezelésére és diagnosztikusan a keskeny és a széles QRS-tachycardia differenciálására használják.