A gümőkór (tuberkulózis vagy tbc) mikobaktériumok (pl. Mycobacterium tuberculosis) által okozott betegség, melynek számos megjelenési formája van. A látens tbc-n kívül a legismertebb forma a tüdőgümőkór. A betegség krónikussá válása esetén a tüdőben gümők jönnek létre. Az extrapulmonáris formák közül jelentős még a csont-tbc, valamint a meningitis tuberculosa és az egész szervezetre kiterjedő miliáris tbc. Utóbbi két forma főleg kisgyermekek és immunkomprimáltak körében fordul elő, viszont a BCG oltás védelmet nyújt ellenük. A betegség jellemzően az alacsonyabb szocioökonómiai státuszú közösségekben terjed, elsősorban a beteg által ürített dropletek belélegzése útján. Az oltás adta védelem felnőttkorra gyengül, ezért a terápiának továbbra is nagy jelentősége van. A mikobaktériumok sajátosságaiból fakadóan a farmakoterápia jellemzően nehézkes, hosszan tartó kezelést jelent, és a használt hatóanyagok mellékhatásai általában jelentősek. A tbc-ellenes szereket két fő csoportra osztják:

Az izoniazid, a pirazinamid és az etionamid mind a nikotinsav szerkezeti rokonai (6.7.8. ábra). Az izoniazid (INH) az izonikotinsav hidrazidja. A terjedő rezisztencia miatt ma már elsősorban kombinációkban alkalmazzák. Kemoprofilaxisra is használható. Hatásmechanizmusa összetett, de fontos eleme a mikolsavak szintézisének gátlása (Saini és mtsai, 2022). Hepatotoxicitása miatt alkohol fogyasztása a terápia alatt kerülendő. A pirazinamid (PZA) a pirazin-2-karbonsav amidja. Az INH-val szemben, ami az osztódó baktériumok ellen hatékony (mint az antibiotikumok többsége), a pirazinamid hatásosabb a nem osztódók ellen. Viszonylag rövid ideig, a kezelés első 2 hónapjában alkalmazzák, utána alkalmazása nem jár további terápiás haszonnal; ennek oka, hogy savas pH-n hatásos, ami a gyulladt szövetben fordul elő. Hatásmechanizmusa összetett és nem teljesen felderített. Az aktív hatóanyag, a pirazinamidból a mikobaktériumban képződő pirazinkarbonsav kijut a sejtből, és ha az extracelluláris pH savas, akkor a deprotonálása visszaszorul és az elektromosan semleges, protonált forma lesz túlsúlyban, ami passzív diffúzióval visszajut a sejtbe, felborítva a sejt pH-ját (Zhang és mtsai, 2013). Az etionamid (ETH) és a protionamid (PTH) az INH-hoz hasonlóan a mikolsavak bioszintézisét gátolja. Szerkezetüket tekintve az izonikotinsav tionamid-származékai. Főleg INH-rezisztens esetekben alkalmazzák. A leprát okozó M. leprae ellen is hatásosak (Thee és mtsai, 2016).

 

 

Az M. tuberculosis sejtfala jelentősen különbözik más baktériumokétól (6.7.9. ábra). Tartalmaz ugyanis egy arabinogalaktán-peptidoglikán (AGP) nevű komponenst. A sejtfal egy másik fontos összetevője a lipoarabinomannán, ami egy mannán- és arabinánláncokat tartalmazó glikolipid. Az etambutol az ezen vegyületek szintézisében szerepet játszó arabinozil-transzferáz enzimeket gátolja (Zhang és mtsai, 2020). Egyik súlyos mellékhatása a látóidegkárosítás és az emiatti irreverzibilis látásvesztés (MacVinish és mtsai, 2023).

 

 

A delamanid és a pretomanid biciklusos nitroimidazol-származékok. Az azomicinnek is nevezett 2-nitroimidazol alapján fejlesztették őket (6.7.10. ábra). A szubsztituensek növelik a mikobaktérium-ellenes hatást és csökkentik a vegyület mutagenitását. A fentebb tárgyalt nitrofurán- és nitroimidazol-származékokkal szemben hatásuk alapja, hogy a baktérium F420 enzimrendszerével kölcsönhatásba lépve gátolják a mikolsavak szintézisét, miközben nitrogén-oxid is keletkezik. A felszabaduló nitrogén-oxid a citokróm C-oxidáz enzimet gátolja, ezáltal az ATP-koncentráció csökkenéséhez vezet a sejtben (Khoshnood és mtsai, 2021; Occhineri és mtsai, 2022).

 

 

2012-ben fogadta el az FDA a bedakvilint (6.7.11. ábra). Ez kinolinszármazék, a mikobaktérium ATP-szintázát gátolja. Multidrogrezisztens tbc kezelésére használatos (Mirsaeidi, 2013).