Keserű György Miklós (szerk.)

Gyógyszerkémia


6.7.1.5.2. Félszintetikus penicillinek
A természetes penicillinek pár kivételtől eltekintve csak a Gram-pozitív baktériumok ellen hatásosak. Az 1960-as évek eleje óta óriási számú félszintetikus penicillint állítottak elő a természetes penicillinek hátrányainak kiküszöbölésére: egyrészt a hatásspektrum szélesítése és az időközben megjelent rezisztens törzsek miatt, másrészt a farmakodinámiás tulajdonságok javítása és a savérzékenység csökkentése miatt. Ezekből mindössze 20-30 vegyület nyert gyakorlati felhasználást, a β-laktamáz enzimgátló kombinációk megjelenése után számuk alig néhányra apadt (6.7.1. táblázat), viszont a fennmaradtak jelenleg is igen jelentős százalékát fedik le az antibiotikumpiacnak. A félszintetikus elnevezés arra utal, hogy magát a penicillin-alapvázat, a 6-aminopenicillánsavat a mikroorganizmus állítja elő, s ehhez kémiai úton kapcsolják az oldalláncot.
A 6-aminopenicillánsavat először Bachelor és munkatársai izolálták (1959). A hatvanas években több ipari eljárás is született a benzilpenicillin oldalláncának enzimatikus úton történő eltávolítására (6.7.28. ábra). A penicillin-aciláz enzim termelésére számos mikroorganizmus képes (Escherichia, Bordatella, Pseudomonas stb.). Napjainkban a korszerű technológiák cellulóz-triacetát-szálra rögzített vízoldhatatlan (immobilizált) enzimet alkalmaznak.
 
6.7.28. ábra. A 6-aminopenicillánsav (6-APS) előállítása enzimatikus hasítással
Forrás: saját szerkesztés
 
A félszintetikus penicillinek 6-APS-ből történő előállítására mindazok a peptidkötés kialakítására szolgáló acilezési módszerek alkalmasak, amelyek figyelembe veszik az érzékeny penicillinváz sajátságait. A sav-kloridos módszer az egyik legegyszerűbb és legrégibb módszer, ezzel állították elő először a meticillint és oxacillint is.
 
6.7.1. táblázat. A ma használt legfontosabb penicillinek és kombinációik laktamázgátló szerekkel
Név
R1
R2
Természetes (bioszintetikus) penicillinek
benzilpenicillin
(G-penicillin)
–H
fenoximetilpenicillin
(V-penicillin)
–H
Félszintetikus penicillinek
 
meticillin
–H
karbenicillin
–H
ampicillin
–H
bakampicillin
pivampicillin
szultamicillin
amoxicillin
amoxicillin + klavulánsav
–H
Piperacillin
piperacillin + tazobaktám
–H
oxacillin
–H
flukloxacillin
–H
 
Alkalmazás
A Staphylococcusok termelte β-laktamázzal szemben igen ellenálló első származék a di-o-metoxibenzoilpenicillin, a meticillin volt, ezt követték a máig is használt izoxazolilpenicillinek, az oxacillin és halogénezett származékai (6.7.1. táblázat). Ezek jól hatottak a Staphylococcusokra, a β-hemolitikus Streptococcusokra és a Gram-pozitív baktériumok többségére. Különbség közöttük, hogy míg a meticillin pusztán passzívan ellenáll a penicillináz (β-laktamáz) enzimeknek, az izoxazolilpenicillinek a bontó enzimek hatását aktívan gátolják. Ezért ez utóbbik mint β-laktamáz-enzim-inhibitorok is felfoghatók. Ezt kihasználva korábban kefalosporinokkal szinergikus kombinációban is alkalmazták (pl. cefalexin + flukloxacillin). Idővel sajnos ezek iránt is kialakult a kórokozók rezisztenciája. A rezisztencia esetén a ma már egyébként nem használt meticillint egyfajta mérföldkőnek is tekintik: ha egy baktérium meticillinnel szemben rezisztens, általában több egyéb antibiotikummal szemben is az. Így ezeket a multirezisztens törzseket szokás MRSA-törzseknek is hívni (meticillin rezisztens Staphylococcus aureus).
Az aminocsoport bevezetése a penicillinek oldalláncába (pl. ampicillin) jelentős antibakteriális spektrumszélesedést eredményezett, főleg a Gram-negatív törzsek irányába (E. coli, P. mirabilis, Haemophilus, Salmonella és Shigella törzsek). Ezek a vegyületek savállók és per os is szedhetők. Főleg felső légúti és húgyúti fertőzések kezelésére alkalmasak. A szerkezet–hatás összefüggések elemzése szerint a D-(R)-konfigurációjú oldallánc a hatásosabb. Az aromás gyűrűhöz para-helyzetű hidroxilcsoportot adva (amoxicillin) az antibakteriális spektrum nem sokat változik, viszont jelentősen javul a biohasznosulás: míg az ampicillinnek kb. 40%-a szívódik fel a gyomor-bél traktusból, addig az amoxicillinnél ez 70%, s ez jóval magasabb szérumszintet eredményez. Farmakokinetikailag ugyancsak kedvezőbbek a következőkben tárgyalt ún. aktív észterek.
Az ampicillin és analógjainak hiányossága, hogy antibakteriális hatásuk nem terjed ki a Gram-negatív kórokozók mindegyikére. Azonban az aminocsoportból heterociklusos ureidet kialakítva (R–NH2–R–NH–CO–N(H)–het) jelentősen fokozódik egyes Gram-negatív és főleg a Pseudomonas törzsek elleni hatás. Az ureidopenicillinek legértékesebb képviselője a piperacillin (6.7.1. táblázat). Ugyancsak jelentős Gram-negatív hatásnövekedéssel jár (beleértve a Pseudomonas törzseket), ha az oldallánc aminocsoportját karboxicsoporttal helyettesítik (karbenicillin), ezt a használatból azonban az ureidopenicillinek kiszorították.
Aktív észterek
A penicillinek egyszerű (alkil- és aralkil-) észterei in vitro és in vivo gyakorlatilag hatástalanok, ezért csak a kémiai átalakítások szempontjából van jelentőségük. Kiderült azonban, hogy in vivo körülmények között ezen észterek némelyikét a makroszervezetek aspecifikus acetilészteráz enzimjei képesek hidrolizálni és ezáltal aktívvá tenni a molekulát. Szerencsésen megválasztott észtercsoport esetén az alapmolekula farmakokinetikai tulajdonságai kedvezően befolyásolhatók. Az első ilyen származék a benzilpenicillin acetoxi-metil-észter volt (penamecillin, Jansen és mtsa, 1965, Magyarországon sokáig Maripen néven forgalmazták); saválló és ugyanakkor orálisan alkalmazva jóval gyorsabban szívódik fel. Az ampicillin hasonló aktív észterszármazékai a bakampicillin és a pivampicillin (6.7.1. táblázat). A 6.7.29. ábra a bakampicillint és biotranszformációját mutatja be.
 
6.7.29. ábra. A bakampicillin in vivo átalakulása az aktív molekulává
Forrás: saját szerkesztés
 
Az észteresített molekulák prodrugként jutnak a szervezetbe, és a gyors felszívódás után a plazmafehérjékhez kötődnek (Sjövall és mtsai, 1978). Az aspecifikus észteráz enzimek hatására felszabaduló eredeti hatóanyag magas vérszintet biztosít. A 6.7.30. ábra mutatja az ampicillin, az amoxicillin és a bakampicillin szérumkoncentrációjának időbeli változását: egyértelműen látszik az észterszármazék előnye. Külön is kiemeljük a szultamicillint, amely kettős támadáspontú molekula: az észterező ágens itt a szulbaktám nevű β-laktamáz enzimgátló (lásd később). Ez aktív észterként elősegíti az ampicillin jobb felszívódását, majd az észtercsoport szétesése után mint önálló β-laktamáz-enzim-gátló hat.
 
6.7.30. ábra. Az ampicillin, az amoxicillin és a bakampicillin szérumkoncentrációjának időbeli változása
Forrás: saját szerkesztés
 

Gyógyszerkémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 145 0

A kötet az Akadémiai Kiadónál 2011-ben Gyógyszerkutatás kémiája címen megjelent kézikönyv hagyományaira alapozva a kismolekulás gyógyszerkutatás eszköztárára és módszertanára fókuszál. Újdonságot jelent a magyar nyelvű szakirodalomban, hogy a modern gyógyszerkémiai felfogásnak megfelelően nem pusztán a meglévő gyógyszerkincs kémiáját mutatja be, hanem betekintést enged a kismolekulás gyógyszerek felfedezésének stratégiájába is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-gyogyszerkemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave