Keserű György Miklós (szerk.)

Gyógyszerkémia


2.4.1. Bevezető gondolatok

A gyógyszeriparban az iparjogvédelem, mint a piaci verseny egyik legfontosabb eszköze, kiemelt jelentőségű. A szabadalommal védhető találmányok, a szabadalom lejáratát követő, ún. kiegészítő oltalmi tanúsítványok, a védjeggyel védhető márkanevek és jelmondatok, a csomagolást, tablettát oltalmazó formatervezési minták szinte minden gyógyszertermék esetében fontos szerepet töltenek be a gyógyszer gazdasági sikerében. A szellemi alkotásokat védő oltalmi formák elsődleges célja, hogy az alkotás (pl. találmány) piaci hasznosításához kizárólagos jogot (pl. szabadalmat) biztosítsanak.
Könyvünk céljához és a gyógyszerkutató olvasóközönségéhez igazodva a jelen fejezet az iparjogvédelem gyógyszerkutatási szempontból fontos aspektusára, a szabadalmakra fókuszál; védjegyekkel, szerzői joggal és egyéb oltalmi formákkal itt nem foglalkozunk. Mindezt szem előtt tartva nem az a célunk, hogy kiterjedt szabadalomjogi ismereteket adjunk át, hanem sokkal inkább az, hogy a gyógyszerkutatókat, mint feltalálókat, megismertessük a főbb fogalmakkal, összefüggésekkel, rendszerekkel, illetve esetleges buktatókkal annak érdekében, hogy gyógyszerkutatási tevékenységüket szabadalmi szempontból is tudatosan és eredményesen tudják végezni. Mivel jelen fejezet olvasóközönsége elsősorban nem szabadalmi szakember, ezért nem követjük a jogi-szabadalmi szakirodalom azon követelményeit, amelyek értelmében pontosan kellene hivatkoznunk jogforrásokra, illetve ilyeneket pontosan idézni, továbbá csak kifejezetten szükséges esetekben használunk jogi szakkifejezéseket.
Bár igyekszünk ebben a fejezetben egy adott szakkifejezés szokásosan elfogadott magyar formáját használni, egy-egy fogalom általában első használata esetén zárójelben, dőlt betűvel megadjuk ennek a fogalomnak az angol nyelvű megfelelőjét annak érdekében, hogy egy angol nyelvű szabadalmi dokumentumon könnyebben kiigazodjon az olvasó.

Gyógyszerkémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 145 0

A kötet az Akadémiai Kiadónál 2011-ben Gyógyszerkutatás kémiája címen megjelent kézikönyv hagyományaira alapozva a kismolekulás gyógyszerkutatás eszköztárára és módszertanára fókuszál. Újdonságot jelent a magyar nyelvű szakirodalomban, hogy a modern gyógyszerkémiai felfogásnak megfelelően nem pusztán a meglévő gyógyszerkincs kémiáját mutatja be, hanem betekintést enged a kismolekulás gyógyszerek felfedezésének stratégiájába is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-gyogyszerkemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave