Keserű György Miklós (szerk.)

Gyógyszerkémia


6.7.2.2.1. Imidazolgyűrűs származékok
Az imidazolszármazékok gombaellenes hatását a 40-es években fedezték fel, az első hatóanyagok a 60-as években kerültek forgalomba. Széles spektrumú gombaellenes aktivitással rendelkeznek. Az imidazolgyűrű bázikus nitrogénjei miatt gyenge bázisok, és a sok aromás szubsztituens miatt általában erősen lipofil vegyületek (6.7.58. ábra). Emiatt a vízoldékonyságuk alacsony, így elsősorban sóikat alkalmazzák. A legtöbb imidazolszármazék vagy a kedvezőtlen farmakokinetikája, vagy a toxicitása miatt csak helyileg alkalmazható (kivéve a ketokonazolt, mely per os is alkalmazható). A klotrimazol (klórtritil-imidazol) volt az egyik első elfogadott származék. A GI-rendszerből gyorsan felszívódik, de metabolikus inaktiválódása és szisztémás toxicitása miatt nem alkalmazható ily módon. A mikonazolt régebben i.v. infúzió formájában használták szisztémás mikózisok kezelésére. A bifonazol kettős mechanizmusú: az azolok általános mechanizmusa mellett a HMG-CoA reduktázt is gátolja (Lakhani és mtsai, 2019; Borgers, 1980).
 
6.7.58. ábra. Antifungális imidazolszármazékok szerkezete
Forrás: saját szerkesztés
 

Gyógyszerkémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 145 0

A kötet az Akadémiai Kiadónál 2011-ben Gyógyszerkutatás kémiája címen megjelent kézikönyv hagyományaira alapozva a kismolekulás gyógyszerkutatás eszköztárára és módszertanára fókuszál. Újdonságot jelent a magyar nyelvű szakirodalomban, hogy a modern gyógyszerkémiai felfogásnak megfelelően nem pusztán a meglévő gyógyszerkincs kémiáját mutatja be, hanem betekintést enged a kismolekulás gyógyszerek felfedezésének stratégiájába is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-gyogyszerkemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave