Keserű György Miklós (szerk.)

Gyógyszerkémia


2.4.5. A szabadalmi rendszer piaci versenyben betöltött szerepe

A gyógyszeriparban a piaci verseny meghatározó eszköze a szabadalmi rendszer. Fent olvashattuk, hogy a szabadalom territoriális jellegű, azaz egy-egy földrajzi területre vonatkozik. Azt is láthattuk, hogy egy-egy szabadalom az igénypontjaiban megfogalmazott találmányra biztosít kizárólagos oltalmat, azaz a szabadalom jogosultja bárkit eltilthat az igénypont oltalmi körébe eső megoldások gazdasági tevékenység körében történő hasznosításától az olyan országokban, ahol érvényes a szabadalom. Ebben a fejezetben azt vizsgáljuk meg, hogy mindez hogyan alkalmazható a gyakorlatban, miként érintheti egy gyógyszerkutató mindennapi munkáját.
Egy gyógyszerkutatási projektnek már a legelején érdemes az adott terület szabadalmi helyzetét feltérképezni. A projekt elején célszerű egy témakutatást végezni, amelynek segítségével feltárható, hogy más piaci vagy akadémiai szereplők az adott területen milyen megoldásokat próbálnak szabadalmaztatni, illetve már miket sikerült szabadalmaztatni. Amikor a projekt során egy-egy részeredményt, mérföldkövet elér a kutatási folyamat, már érdemes szabadalmazhatósági szempontból is vizsgálni a köztes eredményeket, például egy vezérmolekulát vagy vegyületcsaládot, egy szintetikus eljárást, mérési módszert stb. A köztes eredmények szabadalmaztatása kapcsán a szabadalomhoz fűződő kizárólagos jog versenyelőnye mellett azonban azt is mérlegelni kell, hogy a szabadalmi bejelentést közzéteszik, és így annak tartalmát a versenytársak megismerhetik. A szabadalmazással szerezhető monopoljoggal szemben egy-egy újítás titokban tartása sokszor fontosabb vezérlő elv lehet.

Gyógyszerkémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 145 0

A kötet az Akadémiai Kiadónál 2011-ben Gyógyszerkutatás kémiája címen megjelent kézikönyv hagyományaira alapozva a kismolekulás gyógyszerkutatás eszköztárára és módszertanára fókuszál. Újdonságot jelent a magyar nyelvű szakirodalomban, hogy a modern gyógyszerkémiai felfogásnak megfelelően nem pusztán a meglévő gyógyszerkincs kémiáját mutatja be, hanem betekintést enged a kismolekulás gyógyszerek felfedezésének stratégiájába is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-gyogyszerkemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave