A spazmolitikumok vagy görcsoldók a simaizmok relaxációját direkt mechanizmussal kiváltó vegyületek. A simaizmok számos szervrendszer működésében játszanak meghatározó szerepet, és igen nagyszámú endogén mediátor, illetve exogén vegyület befolyásolja működésüket. A definícióban szereplő direkt mechanizmusra vonatkozó kitétel a csoport szűkítését szolgálja. Nem tekintjük ugyanis spazmolitikumnak a simaizmok tónusát vegetatív receptorokon keresztül csökkentő hatóanyagokat (pl. paraszimpatolitikumokat, β-adrenerg-receptoron ható szimpatomimetikumokat). Szintén nem soroljuk ide az egy-egy szervben előforduló támadáspontokon ható, relaxáló hatású vegyületeket. Ezért nem tartjuk spazmolitikumnak a méh izomzatát relaxáló oxitocin-antagonistát, vagy a pulmonális hipertónia kezelésére használt endotelin-antagonistákat. Az angol nyelvű szakirodalom nem tárgyalja külön farmakológiai csoportként a spazmolitikumokat. A legtöbb forrás az „antispasmodics”-ként tartja nyilván az elsősorban simaizom relaxálásra alkalmazott paraszimpatolitikumokat. A fentiekből következik, hogy a spazmolitikumok hatása kevéssé célzott, több szerven is megjelenik. Szelektív hatás kifejtése leginkább a farmakokinetikai viselkedés optimalizálásával lehetséges: gasztrointesztinális indikáció esetén kedvező a felszívódást gátló kvaterner nitrogén beépítése. A per os bevitel után jól hasznosuló, lipidoldékony vegyületek elsősorban epeúti és az urogenitális traktus göcseiben, például diszmenorreában használatosak. A simaizmok kontrakciójából származó súlyos fájdalmak (pl. húgyúti, epeúti kólika) esetén parenterálisan – intravénásan vagy intramuszkulárisan – adott görcsoldóktól várható kielégítő terápiás effektus.