A vegetatív idegrendszerre ható gyógyszerek negyedik nagy csoportja a szimpatolitikumok, melyek a szimpatikus végkészüléken az ingerület átvitelét gátolják. Többségük kompetitív antagonistaként működik, tehát megakadályozzák, hogy a természetes neurotranszmitter a receptoron hatást váltson ki. Alapvetően két nagy csoportjukat különítjük el a szimpatolitikumoknak: α- és β-receptor-blokkolók. Az előbbi csoport három alcsoportra is osztható kémiai szerkezet alapján (imidazolinok, ergot-alkaloidok, kinazolin-származékok). A legnagyobb klinikai jelentőséggel a kinazolin-származékok rendelkeznek, ezek farmakológiailag „tiszták”, nem mutatnak jelentős affinitást más receptorokhoz. A β-receptor-blokkolók mindegyike szerkezetileg aril-oxi-2-propanolamin-származék. Elkülönítésük receptoraltípus-szelektivitásuk alapján történhet, generációkba soroljuk őket. Az első generációs, nem kardioszelektív antagonisták súlyos mellékhatást okozhatnak, ugyanis a β2-receptor-gátlás a hörgők összehúzódásához vezet, amely asztmás rohamot eredményezhet. A második generációs, β1-receptorra szelektív vagy kardioszelektív származékok jelentős bronchiális hatás nélkül fejtik ki kedvező terápiás hatásaikat. A β-blokkolók harmadik generációjába azokat a származékokat soroljuk, amelyek a β-blokád mellett további kedvező kardiovaszkuláris hatásokkal rendelkeznek. Idetartoznak a kombinált α- és β-blokkolók (pl. karvedilol), illetve az endotélfunkciót javító származékok (pl. nebivolol).