A diplomáciai, külpolitikai sikerek belpolitikai érdekű fölhasználásának első jeleit a principatus korában figyelhetjük meg. A pax Augusta ideológiájának jegyében már Augustus is fontosnak tartotta a békét propagandájában, az ő erejét azonban lekötötte a polgárháborús helyzet fölszámolása. A külpolitika belpolitikai célú használata egyik legjellemzőbb epizódja Nerónak az armeniaiakkal való békekötése. Nerónak minderre annyira szüksége volt, mint egy falat kenyérre, hiszen a római belpolitikai helyzet már évek óta meglehetősen feszült volt, s Nero egyre több, uralmát fenyegető jelet tapasztalhatott. 64 júliusában a Város hatalmas részét pusztította el a tűzvész, amelyről olyan hírek keltek lábra, hogy maga a császár adott utasítást a gyújtogatásra. Bár Nero mindent elkövetett, s a keresztényeket igyekezett bűnbakká tenni, a híresztelés nem szűnt, s népszerűsége még az addig őt támogató római köznép körében is látványosan zuhant. Mindezt nem sokkal ezután újabb csapás követte. 65-ben senatori rangú politikusok és magas rangú katonák, a praetorianus cohors tisztjei összeesküvést szőttek a császár meggyilkolására. A Piso-féle összeesküvés lelepleződött, s Nero addig soha nem látott véres leszámolással állt bosszút. Segédei ebben a praetorianus cohors parancsnoka, Tigellinus és Cocceius Nerva, a későbbi császár voltak. Hiába volt azonban a leszámolás, az összeesküvés és különösen annak nagysága intő jel volt a császár számára, aki úgy gondolta, ahogy korábban, látványos sikerekkel most is stabilizálni tudja helyzetét és képes lesz növelni népszerűségét. Ennek a politikai célnak, úgy vélte, a hosszú évek óta rengeteg gondot okozó armeniai helyzet rendezésének látványos római aktusa felel meg legjobban. Éppen ezért határozhatta el, hogy a béke- és szövetségkötés ünnepélyes bejelentésére a fővárosban kerüljön sor.