Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

1. Az orthorexia nervosa diagnosztikus és terápiás megközelítései

Az ON tüneteinek felmérésére kevés eszköz áll rendelkezésünkre, bár a Bratman (1997) által javasolt kritériumok, illetve a meglévő mérési eljárások, mint az ORTO 15 (Donini és mtsai, 2004) kísérletet tesznek a zavar megállapítására. Az ON-t azért is nehéz tetten érni, mert többnyire nem önálló formában, hanem valamilyen más zavar kíséretében jelenik meg. Az alapos első interjú és a részletes anamnézis nagyon fontos. Arra vonatkozólag sem áll rendelkezésünkre megfelelő forrás vagy állásfoglalás, hogy a vallási fanatizmus, vagy spirituális útkeresés részeként megfigyelhető beszabályozott étkezési szokások teljes mértékben az ON-hoz sorolhatóak-e. Bizonyos leírásokban összemossák ezeket a tüneteket (Bratman, 1997), máskor mintha a mély vallásosság vagy spiritualitás kizáró tényező lenne (Ghandiról sem állíthatjuk, hogy anorexiás lett volna). Valóban sok hasonló magatartásforma jelenik meg, azonban a motivációs háttér és a tudatosság mértéke nagymértékben különbözhet, így érdemes a két megközelítést külön választani.

Az ON tünetek felmérésénél a javasolt diagnosztikai szempontok mellett a következőkre célszerű részletesen rákérdezni:

az élelmiszervásárlási szokások (vásárlás gyakorisága, körülményei, egyedül vagy családtaggal, baráttal);
a beszerzési forrásokkal kapcsolatos rugalmasság (számít-e, hogy ugyanott és ugyanattól az eladótól vegye meg az alapélelmiszereket, vagy bárhol hajlandó őket beszerezni);
bevásárlólistát szokott-e készíteni, meghatározható-e azoknak az alapanyagoknak a listája, amelyeket kizár a táplálkozásából (cukor, kávé, só, fehérliszt); ! ezt a listát mennyire tartja be szigorúan;
az alapanyagok kiválasztásában és az ételek összeállításában az élvezeti tényező vagy az egészségesség szempontja a döntő;
mennyire fontos a beszerzéskor a minőségi kritériumok betartása (ismeri-e az étel származási helyét, termesztésének körülményeit);
mennyire járatos a különböző főzési technikákban (függetlenül attól, hogy ő maga tud vagy szokott-e főzni);
vannak-e olyan ételelkészítési eljárások, amelyeket eleve kizár a táplálkozásából (rántott ételek, sült, túlfőzött ételek stb.);
mennyire ritualizáltak a táplálkozási szokásai, mennyire hely-, idő- és személyfüggőek;
milyen a saját testéhez való viszonyulása, a testképe;
szeret-e enni;
minek alapján alakítja ki az egészségről alkotott fogalmát, externalizált vagy internalizált szempontok játszanak-e közre az egészség megközelítésében;
az egészségességgel kapcsolatos információk beszerzésének forrása, az ezzel eltöltött idő;
a személy szociális kapcsolataiban betöltött szerepe, a társas kapcsolatok minősége;
követője-e bármilyen vallási vagy spirituális irányzatnak.

Az ON pszichoterápiájáról egyelőre igen keveset tudunk. Saját tapasztalataink főleg egy speciális étkezési tanácsadó szolgáltatás keretein belül zajló megfigyeléseken alapulnak. Mivel az ON-ban szenvedőknek, mint a legtöbb evészavar esetében, szinte egyáltalán nincs betegségtudatuk, ezért a nondirektív megközelítés és a nemspecifikus terápiás technikák alkalmazása célravezető lehet. A mégis szakemberhez került személyek esetén a kezelés sikeressége nagymértékben függ a terapeuta vagy tanácsadó hitelességétől (elfogadható-e az információ, amivel a terapeuta-tanácsadó ellátja), és a bizalmi kapcsolat kialakításának sikerességétől. Az ON egyik megfigyelhető tünete a nagyfokú bizalmatlanság minden olyan kísérlettel szemben, mely a hitrendszerük megkérdőjelezésére irányul. Ennek egyik kézzelfogható magyarázata, hogy frissen szerzett tudásukra és az egészségről való nézeteikre úgy tekintenek, mint amelyek kiemelik őket az átlagemberi létből.

Tapasztalatunk szerint egy egészséges étkezéssel foglalkozó tanácsadási szolgáltatás (bár pszichológiai és táplálkozástudományi alapokon működik) sokkal inkább elfogadható számukra, mint a hivatalos kórházi vagy szakrendelési környezet. Leginkább az alternatív, természetgyógyászati rendeléseket részesítik előnyben, amelyek sok esetben tüneteik elmélyítését eredményezhetik (Dudás és Túry, 2008a).

Gyakori, hogy más, alternatív módszerekkel nem kezelhető, szövődményes zavarral fordulnak a hivatalos egészségügyi szakellátáshoz.

Az ON esetében az identitás kiforrottsága és a korai szocializációs tapasztalatok meghatározóak. A terápiás folyamat elején a szerepmodellek feltérképezése, a családi helyzet, a családon belüli interakciók felderítése rámutathat azokra az összefüggésekre, amelyek elfedését hivatott szolgálni az ON. Ebben a kisebbrendűségi érzés, az identitászavar, a más családtagoktól átvállalt sorsközösség és a transzgenerációs párhuzamok jelentős szerepet játsszanak, ugyanis a különböző érzelmek és tudatállapotok az étkezés minőségében és másoktól való különbözőségében juthatnak kifejeződésre. A (túlzottan) egészséges táplálkozás az önállóság, a saját értékrend és önmaga értékelésének maladaptív megnyilvánulási formájává válhat. A táplálkozás tudatmódosító hatása egyre inkább közismertté válik, hiszen ezt sugallja a különböző népszerű tisztító kúrák, böjt táborok, speciális étkezési technikák elterjedése és divattá válása. Az egészséges étel megszállottjai tudatuk egyfajta kitágulásaként élik meg az egyre szigorúbb táplálkozási szokásokhoz való ragaszkodás sikerességét, s a legtöbb esetben a szabályok megszegése nemcsak lelkiismeret-furdalást, hanem konkrét fizikai rosszullétet is eredményezhet. A minőségi étkezés mentálisan és szomatikusan is az önmeghatározás és az illuzórikus jó közérzet eszközévé válik.

Az ON terápiájában a téves, irreális elképzelésekkel való konfrontáció nagy jelentőséggel bírhat. Az organikus étel mibenlétének és az egészség fogalmának belsővé tétele a külső információk kritikátlan elfogadásával szemben fontos átbillenési pontot jelenthet. A fiziológiai reakciók, mint a rosszullét, az éhség, a különböző ételek hatása a szervezetre, az ízlelés, a kellemes vagy kellemetlen telítettségérzés, a puffadás differenciálása és helyes értelmezése, valamint a testtudatosság kialakítása tanulható, és az ON terápiájában kiemelkedő jelentőségű.

Az integratív viselkedésterápiás módszerek is célravezetőek. A vizualizációs imaginációs gyakorlatok segítik a szervezet működésének feltérképezését, a belső jelzések detektálását és értelmezését, valamint az étkezéssel és beszerzési procedúrával elfedett érzelmi deficitek felismerését. Az ON-ban szenvedők általában nyitottak a szimbólumterápiás megközelítésekre, mivel tudattalanul érzékelik, hogy a választott étkezési és életmódbeli mintákhoz való kényszeres ragaszkodás különleges üzenetet és jelentést hordoz számukra. Ezek a szimbolikus jelentések néha kifejezetten egyértelműek: például a fehér színű ételektől, mint a sűrű rántástól, majonéztől, tejföltől, tejszíntől való beteges irtózás és a nemi szervek által kiválasztott testnedvek – hüvelyváladék, ondó – közötti párhuzam. Itt a páciens számára az undor érzését az egészségtelenség felszíni magyarázata fedi el. A kényszeres viselkedésformák és a preferált, illetve elutasított ételek szimbolikus jelentéstartalmának felismerése gyors eredményeket hozhat. A kognitív torzítások korrigálása, az önmegfigyelési napló is hasznos segédeszközzé válhat a gyógyulás felé vezető úton.

A következőkben néhány esetvignettával illusztráljuk az ON megjelenését, illetve az ON tüneteinek összemosódását más evészavarokkal. Látni fogjuk, hogy sok esetben az egészséges táplálkozás filozófiájával igyekszenek elfedni az ételek korlátozásának valódi okát. Az alapos, részletekbe menő interjú, a ténylegesen fogyasztott ételek listája, s a választások háttér-motivációjának feltárása, illetve a társuló, a testtel és a testsúllyal kapcsolatos aggodalmak felmérése segíthet a differenciáldiagnózis pontosabb felállításában. Ebben a valósággal való kapcsolat megtartottsága is fontos szempont lehet (Paraschakis, 2007).

Hangsúlyoznunk kell, hogy a személyek nem minden esetben az egészségügyi ellátó rendszeren keresztül jutottak el szakemberhez, hanem egy egészséges étkezéssel foglalkozó tanácsadó szolgáltatás keretein belül. Itt nem klasszikus pszichoterápiára került sor, hanem 10-15 ülésből álló integratív étkezésterápiára és tanácsadásra. Az egészségügyi rendszerben felbukkanó, orthorexiás tünetekkel bíró személyek többnyire más pszichés problémáikkal vagy testi szövődményekkel jelentkeznek.

1. eset. Az orthorexia mint a szülők elleni lázadás és büntetés eszköze

Egy 32 éves családanya egyre szigorúbb étkezési szabályokat vezetett be a családja életébe. A háttérben lévő rejtett motiváció saját szüleinek távol tartása volt, nemcsak önmagától, de az unokáktól is, ez egyfajta tudattalan büntetéssel és érzelmi zsarolással járt együtt. A kliens a férjét bevonva első gyermekük születése után kezdte bevezetni az egyre extrémebb megszorításokat. Az anya terhessége alatt párjával együtt egy szélsőséges vegán (mindenféle állati eredetű alapanyagtól mentes étkezési irányzat) szervezethez kapcsolódott, amelynek rendezvényeit megszállottan látogatták, és az előadásaikon elhangzott, helyesnek vélt táplálkozási és életmódról szóló elveket és szabályokat bevezették az életükbe. Mindketten értelmiségi családból származtak. Az anya az első terhességétől kezdve nem dolgozott, ideje nagy részét az „új tanulmányok” elmélyítésének szentelte. Étkezésterápiára azért került sor, mert súlyos hiánybetegségek léptek fel nála (krónikus fáradékonyság, kimerültség, ingerlékenység, enyhe depresszió) és öt év szigorú vegán diéta után elbizonytalanodott. Az anamnézis során kiderült, hogy szüleivel a viszony (látszólag a táplálkozási szokások miatt) megromlott, ennek egyik oka, hogy az anya nem merte a nagyszülők segítségét kérni, mert félt, hogy egészségtelen ételt adnak a gyerekeknek.

Az anya és szülei között kezdettől konfliktusforrást jelentettek az új életvezetési szabályok. A nagyszülők a maguk módján szintén hívei az egészséges táplálkozásnak (kevesebb fehér kenyér, só, cukor, több gyümölcs, zöldség), de lányuk újfajta szélsőségeivel nem tudtak és nem is akartak azonosulni. Mind a nagyszülők, mind az anya elmondása alapján addig soha nem volt ellenkezési felület közöttük. Az anya egyéni étkezésterápiájának kognitív feldolgozó szakaszában nyilvánvalóvá vált a nagyszülők elleni lázadás rejtett, tudattalan vonulata, ekkor az anya nyitottá vált a nagyszülők terápiába való bevonására. A nagyszülők az anyát mindig is alkalmatlannak találták az önálló életre, túlféltő, túlkontrolláló magatartásukkal vettek részt lányuk életében annak házassága után is. Állandó anyagi támogatásuk miatt úgy érezték, jogot formálhatnak arra, hogy lányuk életének minden részletébe beleszóljanak és intézkedjenek helyette. Az anya kései lázadási és leszakadási próbálkozásának is értékelhető a speciális étkezési kultúra bevezetése, mely alkalmasnak tűnt arra, hogy szüleit távol tartsa magától és a gyerekeitől, büntetve őket az addigi kiszolgáltatottságért. A nagyszülők egyre kétségbeesetté váltak, mert nem értették, hogy az addig oly engedelmes és jól nevelt, de önállótlan lányuk mitől változott meg ennyire, és meg voltak róla győződve, hogy lányuk egy szektába keveredett. Az étkezésterápia első szakaszában táplálkozástudományi szempontokat figyelembe véve az étkezési szokásokat egységessé, a családon belül mindenki által elfogadhatóvá tettük, ehhez egyrészről a nagyszülők vegán étrenddel és a bio alapanyagokkal szembeni ellenállását kellett csökkenteni, másrészt az anya hozzáállását és rigiditását feloldani, főleg a gyermekek étkeztetésével kapcsolatban. A családdal az ételekről, a beszerzési forrásokról, a főzési technikákról és az étel mentális, illetve fiziológiai hatásáról beszélgetve a felek közelebb tudtak jutni egymáshoz. Az étkezés szociális közösségteremtő és beilleszkedési aspektusa a gyerekek táplálásánál vált központi kérdéssé. Az anya számára az új, szüleitől eltérő táplálkozás a szülők fölé helyezkedést is jelentette, hisz ez volt az első olyan terület, ahol úgy érezhette, hogy tájékozottabb szüleinél. Az anya három egyéni konzultáción vett részt, ahol szüleivel való viszonyát alaposan „átrágta”: „átrágtam magam anyámon és apámon”, és a család régi táplálkozási szokásainak elutasítását, mint a szülőktől való leszakadási kísérletet felismerte. Ezután hét családi megbeszélést folytattunk, amelyeken vagy mindkét nagyszülő, de az egyik mindenképpen megjelent, és egy alkalommal az öt- és hároméves gyermekek is eljöttek. Az apa kivonta magát a folyamatból, de nem volt ellenséges. Ahogy a nagyszülők elfogadták és megértették gyermekük önállósodási törekvéseit, autonómia igényét, a szélsőségekhez való ragaszkodás funkcióját vesztette és határozott javulás következett be az anya állapotában és a családi kapcsolatokban.

2. eset. Az orthorexia mint túlélési stratégia

A 22 éves, anorexiás, női egypetéjű ikerpár idősebb, azaz 10 perccel előbb született tagjának esetében az ON az anorexia felváltására és az életben maradás legalizálására alkalmas eszközként jelenik meg. A kórtörténet mindkettejüknél 15 éves korban kezdődött és az ikrekre jellemző szimbiotikus folyamatként zajlott egészen 18 éves korukig. Mindketten 164 cm magasak, de a súlyuk a jelentkezésük idejében nagymértékben különbözött. 16 évesen mindketten bekerültek egy gyermekpszichiátriai osztályra, ahol három hetet töltöttek, kevés eredménnyel. Ezek után külön jártak pszichoterápiára. Kórtörténetüket tekintve először ugyanazon az úton haladtak, majd a fiatalabbik ikertestvér súlygyarapodása túlzottá vált, az idősebbiknél pedig orthorexiás tünetegyüttes alakult ki, s a testsúlya 48 kg körül maradt. Ennek következtében külsejük nagymértékben különbözni kezdett, s ezzel párhuzamosan az egymáshoz való viszonyuk drasztikusan megromlott. Az egymástól és a családtól való leszakadási stratégiájuk, önállósodási törekvésük éppen ellenkező irányt vett. Kliensünk anorexiás története 17 évesen érte el a mélypontot, amikor 37 kg-os testsúllyal újra kórházba került. Gyógyszeresen és művészetterápiával kezelték, azonban a gyógyszert nem vette be, kijátszotta az ápolókat, és a terápiás foglalkozásokon ellenállást tanúsított. Így motiválatlansága miatt hazabocsátották. Elmondása szerint ez idő alatt kezdett átkereteződni benne a magához és a betegségéhez való viszonya. Kórházi társait „félhulláknak” és „zombiknak” látta. Így fogalmazta meg: „nem lehetek annyira hülye, hogy ide sodródjak.” Ezzel együtt úgy érzte, hogy a kórházban nem tudtak neki segíteni. Amikor ő kikerült, ikertestvérét akkor vették fel ugyanarra az osztályra, ez volt az első hosszabb külön töltött időszak. Ekkor kicsapongó, éjszakai életbe kezdett, szülei mindent megengedtek neki. 18 évesen a túlzott alkoholfogyasztás miatt fellépő rosszullétekkel kezdődött az „egészségmánia” kialakulása. Vegetáriánussá vált, de úgy érezte, hogy nem visz be elég vitamint a szervezetébe. Az egészség megszállottjává vált, ennek részeként jelent meg a túlzott testedzés. Saját étkezési rendszereket épített fel, például a céklát, gombát nem ette meg, egy ideig csak sárga és zöld gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztott (önmaga sem tudott magyarázot adni szelekciója okára), emellett azonban sok édességet fogyasztott, s ennek a testsúlyára gyakorolt hatását edzésekkel kompenzálta. 20 évesen rendszeres gombás fertőzésekkel küzdött, amelyet candidiasisnak tartottak. 90 napos candida diétája után ismét 40 kg alá esett a testsúlya. Kizárta a táplálkozásából a vajat, a cukrot, bizonyos típusú liszteket, majd egyes gabonákat, végül sajtokat és tejterméket sem fogyasztott. A „nyers koszt táplálkozási irányvonal” követése megváltást jelentett számára. Komoly szakértőjévé vált a témának, recepteket készített, és egy ilyen profilú cégnél kezdett el dolgozni az egyetem mellett. Az új diétának köszönhetően a burgonya, a rizs és a szója is lekerült a fogyasztható ételek listájáról. Környezete egyre inkább csodabogárként kezelte és rengeteget támadták. Kétségbeesése miatt jelentkezett étkezésterápiás rendelésre. A terápia céljává a táplálkozásának normalizálása és az emberi kapcsolatainak rendezése vált. A gyógyulási folyamat során felismerte, hogy a nyers étrend hatására „teljesen kihűlt a szervezete” és megtapasztalta, hogy a főtt étel a „leföldelését” segíti, így először a különböző kásák és gabonaételek kerültek vissza a mindennapok eledelei közé. A másik nagy lépést a rendszeres táplálkozás, és a családdal, barátokkal való közös étkezés visszaállítása jelentette. Legnagyobb felismerése az egészség fogalmának interiorizálása volt, amely így egy elvont általános fogalomból saját magára vonatkoztatottá vált. A tíz üléses étkezésterápiás folyamat hatására közérzete jelentősen javult és súlya nem csökkent tovább. További tanácsadásra rendszeresen visszajár.

3. eset. Az orthorexia mint önbüntetés és önfeloldozás

Korábban már beszámoltunk olyan esetekről, amelyekben az ON nemi identitászavarban szenvedőknél, illetve homoszexuálisoknál jelentkezett. Ehhez kapcsolódóan mutatjuk be egy szélsőséges életformát folytató, 37 éves, homoszexuális transzvesztita esetét, aki egészen rendhagyó orthorexiás epizódokkal kompenzálta egészségromboló addikcióit. Az étkezésterápiás tanácsadó szolgáltatást azért kereste fel, mert munkája mellett képtelen volt már fenntartani az étkezésére vonatkozó szabályokat és leginkább az ételkészítés gondjának átadása motiválta. A jelentkezés időpontjában nagyon súlyos fizikai és mentális állapotban volt, azonban semmiféle betegségtudat nem jellemezte. Rossz fizikai közérzetét a túlterheltségnek, kimerültségnek és a szerelmi viszontagságoknak tulajdonította. Transzvesztitaként nagyon kemény éjszakai munkát folytatott, és saját bevallása szerint az egyetlen dolog, amivel valamennyire egyensúlyban tudta magát tartani, az az egészséges(nek vélt) táplálkozása volt. Esetében igen szembetűnő az ON mint divatjelenség. Életvitelében a folyamatos drogabúzustól kezdve az alkoholproblémákon át a dohányzásig bezárólag több súlyos egészségromboló magatartásforma fellelhető. Az egészséges étkezést és a különböző tisztítási eljárásokat (hidrocolon terápia, búzafűlé kúra, colonix béltisztító eljárás stb.) mint mágikus eszközöket alkalmazta az egészségrombolás kompenzálására. Megszállottként kereste az egészségesnek kikiáltott módszereket vagy alapanyagokat a piacon. Otthon nevelt baktériumokkal és gombákkal maga készítette el a kefírt és a joghurtot házi tejből, mely csak olyan tehenektől származhatott, amelyek az autópályától legalább 50 km távolságra fekvő legelőn legeltek (a biopiacon botrányt rendezett, amikor kiderült, hogy az egyik árus tehene nem ilyen körülmények között tejel). Csak teljesen frissen készült ételt volt hajlandó magához venni, így előfordult, hogy napokig koplalt, ha nem volt ideje vagy lehetősége főzni. Nagymértékű befolyásolhatóság és a teljesen rigid szokásokhoz való hisztérikus ragaszkodás ambivalenciája volt megfigyelhető az esetében. Erre példa, hogy bár vegetáriánusnak tartotta magát, a mangalica kolbászt megette, illetve az, hogy kizárta étrendjéből a tejtermékeket, azonban az általa elkészített joghurtot mégis megitta. A táplálkozási terápia során ellenállt, rengeteget beszélt, azonban a visszajelzéseket kritikaként értelmezte, semmibe vette. Akkor érezte magát elégedettnek, ha megkapta az általa fogyaszthatónak ítélt magokat, kásákat, gyümölcspépeket és élőflórás joghurtot. A környezetében lévő munkatársai felnéztek rá, csodálták, és folyamatosan tanácsokat kértek tőle – ezt a szerepkört kifejezetten élvezte. Saját életmódjáról – amelybe senkinek nem engedett beleszólást – ugyanakkor keserű gúnnyal és éles kritikával beszélt. Az egészséges táplálkozást, mint a környezetétől megkülönböztető és saját akaraterejét demonstráló eszközt alkalmazta, így az identitásformálóvá vált. Negatív érzelmeit és sérelmeit alkoholba vagy droghasználatba fojtotta, majd a kialakuló bűntudat miatt tisztító kúrákba kezdett. A tanácsadói konzultáció a konkrét étkezési tanácsadás mellett leginkább a terápiás igény és motiváció kialakítását igyekezett segíteni, mivel a problémabelátás teljes mértékben hiányzott.

A nemzetközi szakirodalomban csak néhány esettanulmányt közöltek. Ezek közül kettőt itt röviden összefoglalunk. Az egyik spanyol szerzők, Zamora és mtsai (2005) esetleírása, a másik pedig az amerikai Swain (2005) szerkesztésében megjelent, evészavar trendekről szóló könyvben közzétett eset.

A Zamora és mtsai (2005) által leírt esetben egy 28 éves nő súlyos alultápláltság miatt került kórházba (27 kg, 159 cm, BMI: 10,7). Egy táplálkozási tanácsadó a beteg 14 éves korában súlyos akne miatt zsíreliminációs diétát javasolt, később lacto-ovo-vegetárianussá vált, majd elhagyta a tojást és tejtermékeket, 26 éves korára már csak nyers zöldséget fogyasztott. Csak természetes anyagú ruhákat viselt, és csak az ideológiájával egyetértőkkel tartott kapcsolatot. Naponta egyszer, minden falatot újra és újra megrágva, meditáció közben vette magához az ételt. Menstruációja elmaradt, amikor 35 kg-os volt. Egy súlyos hasmenéses betegség következtében 27 kg-ra fogyott. Számos, étellel kapcsolatos hiedelme volt, az ételnek hatása volt a sprituális életére. Úgy vélte, hogy a különböző tápanyagok együttes fogyasztása méreganyagokat termel. Legjobb ételeknek a természetes magvakat tartotta. Az állatok megölését a természetes harmónia megtörésének tartotta. A nyers étel fogyasztását és a vegán-diétát a világ egyensúlyban tartása érdekében vélte fontosnak. Gondolatai nem téveszmés jellegűek voltak. Nem mutatott tipikus anorexiás viselkedést, nem volt testképzavara, nem félt a súlygyarapodástól, nem hányt, nem használt hashajtót. Kényszeres gondolatai az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódtak. Az érzések tagadása és a kognitív zavarok a testi állapotára vonatkoztak.

Swain (2005) esetismertetésében egy fiatal nő problémája emésztési nehézségekkel kezdődött, rosszkedvűnek és felpuffadtnak érezte magát evés után, emiatt kezdett el félni az ételektől. Ekkor váltott át az új étel filozófiájára, vagyis félig nyers ételeket, teljesen nyers zöldségeket, gyümölcsöket, áztatott gabonát, magvakat, dióféléket evett. Böjtölt, hogy megtisztítsa a testét az emésztési problémái okának tartott mérgektől és tisztátalanságtól. A diéta szigorú betartása eufóriás érzést hozott számára, tisztábbnak, kevésbé rosszkedvűnek érezte magát, bár gyengébbé vált és az emésztése sem javult. A fogyás (43 kg) korlátozására újabb diétát dolgozott ki, illetve gyógynövényeket és táplálékkiegészítőket szedett, azonban súlya tovább csökkent. Kimaradt az iskolából, mindenki anorexiásnak hitte, így pszichiáterhez vitték. Kezdetben vonakodott, úgy érzete félreértik, nem félt a hízástól, csak egészséges akart élni. Az egyik pszichiáter antidepresszívumot írt fel, amelyet kezdetben visszautasított természetellenessége miatt, azonban később mégis a gyógyszerek szedése segített a gyógyulásban. Megszabadult a megszállottan egészséges táplálkozástól, már nem követett speciális diétákat, így testsúlya is gyarapodni kezdett.

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-paszthy-az-eveszavarok-pszichoterpiajanak-aktualis-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero