Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

13. fejezet. Ikrek pszichoterápiájának nehézségei evészavarokban

Túry Ferenc, Szentes Annamária, Varga Márta

Az evészavarokat (anorexia nervosa: AN, bulimia nervosa: BN) multikauzális betegségeknek tartják, így biopszichoszociális megközelítésük az 1980-as évek eleje óta általánosan elfogadott. Az AN-ban végzett ikervizsgálatok adatai arról tanúskodnak, hogy a genetikai tényezők lényegesek, bár a genetika és a környezet szerepének a súlyáról még viták folynak (Wade és mtsai, 2004). Valószínű, hogy a pubertáskori változások elősegítik az evészavar genetikai hajlamának manifesztálódását, ahogyan azt Klump és mtsai (2007) feltételezik a gének és a környezet interakcióját vizsgálva 510 adolescens női ikerpár esetében. A genetikai tényezők szerepére utalnak a konkordancia-vizsgálatok is (Gáti és Ábrahám, 2008). Ezek a monozigótáknál jóval magasabb konkordanciát igazolnak, mint dizigótáknál.

Az ikrek pszichopatológiai jelenségeinek tárgyalásakor alapvető kérdés, hogy közöttük gyakoribbak-e a különböző mentális zavarok, mint egyedül születettek, azaz egyes szülöttek között. Egyes adatok szerint nincsenek lényeges különbségek a két csoport mentális zavarainak prevalenciájában (Simonoff és mtsai, 1997), mások szerint az ikrek között gyakoribbak az ilyen típusú zavarok (Klein, 2003). Az evészavarok morbiditására vonatkozóan először Hoek és Hoeken (2003) áttekintését idézzük fel. Ők az általános népességben előforduló AN gyakoriságát vizsgáló, 1981 és 2002 között megjelent, fiatal nők körében végzett kétlépcsős prevalencia vizsgálatokat elemezték. Az általuk értékelt 14 vizsgálatban az AN pontprevalenciája 0–0,9% között mozgott, míg a DSM-III-R és a DSM-IV kritériumait alkalmazó tanulmányokban átlagosan 0,29% volt. Ezt érdemes összevetni ikerpopulációk eredményével. Az AN élettartam prevalenciáját több ikervizsgálatban is mérték. Bulik és mtsai (2006) svédországi ikerregiszter alapján dolgozta fel 31 ezer ikerszemély adatait az AN és más betegségek szempontjából. Az ő vizsgálatukban az AN élettartam prevalenciája 1,2% volt a nők és 0,29% a férfiak körében. A tanulmány egyértelmű növekedést mutat az AN prevalenciájában 1945 óta: az ezután született nőknél és férfiaknál egyaránt magasabb értékeket mértek. Azonos nemű női ikerpárok esetén nem volt korreláció az egy- vagy kétpetéjűség és az AN-val kapcsolatban lévő változók között.

Egy ausztrál ikervizsgálat során 1000-nél több nőt vizsgáltak, és a DSM-IV kritériumok szerinti AN élettartam prevalenciája 1,9% volt (Wade és mtsai, 2006). Egy másik, finnországi ikervizsgálat majdnem 3000 nőt elemzett szintén a DSM-IV kritériumai alapján, s az AN élettartam prevalenciája 2,2% volt (Keski-Rahkonen és mtsai, 2007).

Az ikrek viselkedésének megértéséhez érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ők az egyes szülöttekhez viszonyítva kedvezőtlenebb körülmények között fejlődnek a méhen belüli életben, és rendszerint korábban, kisebb súllyal jönnek a világra. Így azt is mondhatjuk, hogy már a méhen belül elkezdődik a versengés a kedvezőbb életkörülményekért. Az ikrek közötti versengés természetes jelenség, mely fontos adaptív funkcióval is bír (Klein, 2003). Segítheti őket abban, hogy felfedezzék ez egyéni különbségeiket, megtapasztalják az erősségeiket és a korlátaikat. Ez a versengés a születés után folytatódik az anyáért történő küzdelemben. Hogyan reagál az anya erre a küzdelemre? Az ikergyermekes szülőkkel végzett, a korai életévekre vonatkozó vizsgálatok az egyforma bánásmódra való hajlamot hangsúlyozzák. Az egyenlőségre való törekvés azt is jelenti, hogy az anya megpróbálja egyenlően elosztani az ikrekkel töltött időt és a figyelem minőségét is (Métneki, 2005). Az ikrek egymás közötti kapcsolatára (illetve a korban közelálló testvérekkel való kapcsolatra is) jellemző, hogy kevesebbet beszélnek mind kortársaikkal, mind családtagjaikkal, mint az egyes szülöttek, vagy a nagyobb korkülönbségű testvérek. Elsősorban egymással teremtenek kapcsolatot és kevésbé érdeklődnek a környezet iránt; a külvilággal való kapcsolat sokkal kevésbé fontos, mint az egyes szülötteknél. A két egykorú testvér párkapcsolata olyan szoros köteléket jelent, amelynek révén lezárják magukat a külső hatásoktól és így a saját zárt világukban nehezebben tudnak fejlődni (Zazzo, 1960; Métneki, 2005). Ikergyermekes szülők gyakran tapasztalják, hogy két-hároméves gyermekeik elmaradnak a beszédfejlődésben a kortársaikhoz képest. Erre lehet magyarázat az ikrek együttes elszigetelődése, a páros izoláció (Zazzo, 1960). Az ikreknek kevesebb szükségük van a hagyományos szóbeli közlési formákra, mivel más egyéb módon is megérthetik egymást; szinte kitalálják egymás gondolatait. Nemcsak az ikrek beszélnek kevesebbet, hanem szüleik is, akik redukált nyelvet használva beszélnek. Az ikrek titkos nyelve (kriptofázia) az ikrek közötti különös közlésforma, furcsa szavakat, gügyögő hangokat jelent, amely a két-három éves kor körüli ikrek 40%-ánál kialakul. Előfordulása kétszer gyakoribb egypetéjű, mint kétpetéjű ikreknél; lányoknál nagyobb arányban figyelhető meg. Az ikernyelv általában csak átmeneti jellegű, az ikrek a beszédfejlődésbeli lemaradásukat az iskoláskor kezdetére általában behozzák.

Az ikrek szimbiózisának szép példája a görög mitológiából ismert Castor és Pollux tragikus története: amikor meghalt a halandó Castor, halhatatlan ikertestvére, Pollux könyörögni kezdett Zeusznak, hogy vegye el tőle a halhatatlanságot, mert a halálban is ikertestvérével szeretne lenni. Az ikertestvérek rivalizációjára is találunk mitologikus példát: Romulus és Remus összeveszett a városalapításon, Romulus megölte Remust és egyedül lett Róma alapítója. Az ikrek közötti különbségek hangsúlyozását hivatott illusztrálni egyes mitológiákban az, hogy ikrek ellentéteket személyesítenek meg, például a fényt és a sötétséget.

Az ikerség sajátos párhelyzetet jelent, amely elsősorban az ikerpár két tagja közötti viszonynak tulajdonítható. E viszonyból Zazzo (1960) a szerepmegoszlások kialakulását hangsúlyozza. Az ikrek a fogantatásuk pillanatától kezdve egy másik személyhez mérve, egyféle kapcsolati relációban észlelik önmagukat. Ebben a kapcsolatban a szerepek, a karakterek már nagyon korán kialakulnak és gyakran a valódi temperamentumbeli különbségekből adódnak. A dominanciával kapcsolatban Piontelli (2002) monozigóta és dizigóta ikerpárokat hasonlított össze, s arra a következtetésre jutott, hogy a monozigóta ikerpárok között még erősebb a dominanciára való törekvés.

Az ikerkapcsolatok szorossága függ az ikertípustól és az ikrek nemétől is. Az egypetéjűek – különösen a lányok – általában szorosabb kapcsolatban vannak egymással, mint a kétpetéjűek. A kétpetéjű fiúknál gyakran figyelhető meg rivalizálás. A fiú-lány ikerpárok kapcsolata a leglazább (Piontelli, 2002; Métneki, 2005). Klein (2003) szerint az ikreknek érthető módon nehezebb megtanulniuk, hogyan működjenek magukban a testvéreik nélkül, mint az egyes szülötteknek. Az adekvát szülői nevelés a testvérkapcsolat erősítése mellett a szeparációs törekvések támogatását is jelenti.

Az evészavarok és az ikrek személyiségének kapcsolatára vonatkozóan érdemes kiemelni Keski-Rahkonen és mtsai (2005) közlését: ők egy finn ikerregiszter alapján vizsgáltak 4667, 22–27 év közötti ikerszemélyt. A kutatás célja a testképpel való elégedetlenség és a karcsúság iránti késztetés közötti összefüggések vizsgálata volt, és határozott nemi különbségeket találtak az öröklési mintákban a mért változókban: míg a nők e mutatói szignifikánsan magasabbak voltak, addig a férfiaknál nem bizonyított a karcsúság iránti késztetés genetikai meghatározottsága.

A fentiekből is érthető, hogy az ikrek terápiája speciális feladatokat támaszt a kezelőkkel szemben. A következőkben öt egypetéjű női ikerpár (két 13 éves és két 19 éves pár, s egy 29 éves pár) pszichoterápiájának rövid összefoglalását mutatjuk be, amelyben a család- illeve párterápia fontos szerepet kapott. Három ikerpár anorexiás volt, az egyik pár később bulimiás lett: ez a pár végül krónikus evészavarban szenvedett, terápiás eredmény nélkül. Két ikerpár pedig bulimiás volt.

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-paszthy-az-eveszavarok-pszichoterpiajanak-aktualis-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero