Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

1. Esetvignetták

1. eset

A 13 éves egypetéjű ikerpár kórházi felvételére egy éve kezdődő fogyás miatt került sor. Az A-iker testmagassága 157 cm, testsúlya 37 kg volt (BMI: 15,0), a B-iker ugyancsak 157 cm-es, testsúlya pedig 38 kg volt (BMI: 15,4). Mensesük még nem jelentkezett. Hányás, túlzott testedzés nem volt tapasztalható. Szüleik elváltak, anyjuk nevelte őket. Apjukkal (aki vállalkozó) kéthetente találkoztak, ő kevésbé vett részt a nevelésükben, inkább az anya törődött velük. Anyjuk általános iskolai tanár, aki nagyon aggódó, otthon a lányokkal sokat veszekedett.

Gyermekpszichiátriai rendelésen vizsgálták, majd kórházi felvételre küldték őket, így kerültek evészavar-részlegünkre (Miskolc, Megyei Kórház). A kezelés során egyéni és csoportterápia (asszertív tréning, kreatív terápia, mozgásterápia, szabad interakciós csoport) zajlott. Ezek során törekedtünk az ikerpár szimbiotikus megnyilvánulásainak csökkentésére, az individuáció fokozására. Fontosnak éreztük a családterápiát is, amit az anya elfogadott. Az apát is szerettük volna megnyerni az ügynek, ő azonban nem volt hajlandó távolról odautazni és részt venni a terápiában. Kéthónapos kezelés után mindössze 1 kg-os testsúlygyarapodás után elbocsátottuk az ikreket. Félév múlva változatlan állapotban visszavettük az osztályra őket. Apjuk ekkor sem volt hajlandó részt venni a családterápiában, ami pedig fontos lett volna, mert a lányok ragaszkodtak apjukhoz. Újabb kéthónapos sikertelen kezelés következett, majd elbocsátottuk őket. Két év múlva, 15 éves korukban testsúlyuk rendeződött, de mindketten bulimiásakká váltak. Ekkor ismét jelentkeztek: járóbetegként kezeltük őket, azonban állapotukban javulást nem sikerült elérni háromhónapos kezelés után. Ezután a kezelést otthonukhoz közel folytatták, a kapcsolat megszakadt.

A terápia sikertelensége valószínűleg annak is tulajdonítható, hogy nem sikerült bevonnunk az apát (a fontos hiányzó családtagot) a családterápiába, nélküle pedig nem sikerült változást elérni a csonka családban az egyéni és csoportterápiás módszerekkel.

2. eset

A két egypetéjű ikerlány 13 éves korában került látókörünkbe. Mindig soványak voltak, életükben a maximális testsúly nem haladta meg a 34 kg-t. Mindkettejük testmagassága 154 cm volt. Néhány hónapja csökkenni kezdett a testsúlyuk, kevesebbet táplálkoztak. Az A-iker 29 kg-ra, a B-iker 31 kg-ra fogyott. Az A-ikert felvettük evészavar-részlegünkre, majd egy hónap múlva testvérét is. Egyéni és csoportpszichoterápia kezdődött, majd családterápiát indítottunk. Volt egy 19 éves egyetemista nővérük, aki már elköltözött otthonról – ő nem vett részt a családterápiás üléseken. A szülők adminisztratív munkakörben dolgoztak.

Az apa keleti filozófiákkal és jógával foglalkozott, családjára kevesebb figyelmet fordított. A családterápia során a család kohéziójának fokozása, az apa felelősségének erősítése, az anyai terhek csökkentése volt a terápia fókuszában. Az ikrek passzívak voltak, alig beszéltek, szinte egységfrontot képeztek a terápiás ülések során. Ezt szeparációval próbáltuk oldani, az egyéni terápia ezt szolgálta. A terápia lassan haladt. A két lány testsúlya nehezen indult növekedésnek. A családterápiát másfél éven át folytattuk, összesen 23 ülésre került sor. Fokozatosan gyarapodott a testsúlyuk, s 40 kg körül stabilizálódott. Tízéves követés után panaszmentesek, bár testtömegindexük 17 körüli, nem éri el a normális tartomány alsó határának számító 18,5-es értéket. Önálló úton járnak, egyikük külföldön dolgozik.

3. eset

A 19 éves egypetéjű ikerlányok egy éve Franciaországban voltak tanulni, ott kezdtek fogyni, mensesük is elmaradt. Korábban is vékonyak voltak. Az A-iker maximális testsúlya korábban 51 kg volt, s 44 kg-ra fogyott 180 cm-es testmagasság mellett (BMI: 13,7). A B-iker korábban 52 kg volt 179 cm-es testmagasság mellett, ez 50 kg-ra csökkent (BMI: 15,5). Családterápiára került sor, amelynek során az aggódó szülők hiperprotektivitásának csökkentése, a szeparáció-individuáció folyamatának erősítése volt a cél. A terápia egyszerűnek látszott, szokványos kép rajzolódott ki. A szülők együttműködése kitűnő volt, a lányok is haladni kezdtek. 3-4 ülés után úgy tűnt, hogy a terápia egy-két további ülés után véget ér. Nem így történt. Az ötödik ülésen elakadást tapasztaltunk. Az ikrek keveset beszéltek, bár korábban nem ez jellemezte őket. Hasonlóan az előző esethez, passzív egységet alkottak, a korábbi változási hajlam helyett nem akartak már továbblépni. Még három hónapra és újabb öt ülésre volt szükség ahhoz, hogy ez az ellenállás oldódjon és testsúlyuk rendeződjön, mensesük is visszatért.

A szimbiózis oldására a terápia során is törekedtünk, a családterápiás ülések előrehaladtával nem csupán a szokványos generációs szeparációra került sor, hanem az ikrek elválasztására is, külön folyt az ülés egy-egy része velük. Ezek során tudták elmondani azt az érzésüket, hogy ők már javultak volna, de azt látták az ikertestvérükön („tükörképükön”), hogy ő még mindig sovány, és nem akartak tőle elszakadva orvul meggyógyulni. Ennek a szimbiózisra utaló ellenállásnak az áttörése volt a lényege a terápia második részének. Ötéves utánkövetés után jól vannak, egyikük Németországban tanul átmenetileg; panaszmentesek, bár testtömegindexük 17,5 körüli.

4. eset

A 19 éves, egypetéjű, bulimiás ikrek terápiáját röviden már közöltük (Túry és Wildmann, 1995). Két éve kezdődött bulimiájuk azután, hogy enyhe „túlsúly” (59-62 kg) miatt fogyókúrázni kezdtek. Érdekes, hogy tüneteik egymástól függetlenül jelentkeztek nagyjából egyidőben, félévig nem tudtak arról, hogy ikertestvérük is hánytatja magát. Kissé lefogytak, amenorrhoeások lettek. Az A-iker testmagassága 162 cm, testsúlya 48 kg (testtömegindex: 18,3), a B-iker 163 cm, 47 kg (testtömegindex: 17,7). Kórházi kezelést vállalva kerültek evészavar-részlegünkre (Miskolc). Egyéni pszichoterápia és csoportterápia folyt. A terápia során hat alkalommal hipnózisra is sor került, amelyet a két terapeuta végzett mindkét beteggel egy terápiás térben, azaz tandem-hipnózisról volt szó. Hipnotikus fogékonyságuk maximális (12 pont) volt a Stanford Hipnotikus Szuszceptibilitási Skála A-verziójával. Az egyéni terápiás üléseken az apa agresszivitása, az iránta érzett negatív érzések feldolgozása, az anyai hiper protektivitásról való leválás és a felnőtt lét vállalásának tematikája állott előtérben. Az apa bár kemény és durva néha, szereti lányait.

A hipnoterápiás ülések során sok szinkronjelenséget tapasztaltunk. A belső percepció javítása mellett az apjukkal való kapcsolat feldolgozása volt az ülések célja. Az apa pozitív érzéseinek hangsúlyozása katartikus volt számukra. Később korprogresszió is volt: mindketten előrehaladott terhesnek látták magukat, boldogok voltak. A hazabocsátás előtti családterápiás ülésre eljött a két szülő és a lányok bátyja is. Jó hangulatú kompromisszumkeresés és egymásnak nyújtandó gesztusok kérése volt a középpontban: az anyai hiperprotektivitás csökkentése és az apa szerepének pozitív újrakeretezése volt a fő cél. Egy hónap múlva testsúlyuk gyakorlatilag rendeződött, kéthetente még előfordultak önhánytatások a B-ikernél, amelyek később megszűntek. Ötéves követés után panaszmentesek.

5. eset

A 29 éves egypetéjű ikerpár ambuláns kezelésére több mint tíz éve fennálló evészavaruk miatt került sor. Az A-iker testmagassága 161 cm, testsúlya 47 kg volt, a B-iker ugyancsak 161 cm-es, testsúlya pedig 50 kg volt. Mindkettőjük mensese rendben volt, a B-iker fogamzásgátlót szedett. A jelentkezés időpontjában mindketten bulimiában szenvedtek. Az A-iker 16 éves kora körül anorexiás volt, intenzív testedzés jellemezte, majd ez váltott át bulimiába a restriktív tünetek mellett. A B-iker történetében aspecifikus evészavarra utaló tünetek találhatók: túlevés és diétázás váltakozása. A B-iker az A-ikertől tanulta meg a bulimiás életformát.

A hosszú ideje fennálló evészavar jelentős hatást gyakorolt életükre. Testi szövődményként fültőmirigy-duzzanat, anémia, fogzománckopás, pszichésen elszigeteltség, depresszív és kényszeres tünetképződés, az A-ikernél pedig alkoholfüggőség jelentkezett. Bátyjuk az A-ikerhez hasonlóan alkoholfüggő volt.

A kezelésre a B-iker jelentkezett, aki régóta csoportterápiára járt. Ikerpár-párterápiára került sor, amelynek központjában az ikerpár szimbiotikus megnyilvánulásainak csökkentése, individuációjuk, illetve önmaguk iránti felelősségérzetük fokozása állt a tünetek csökkentése mellett. A családterápia lehetősége felmerült, az ikrek idősebb életkora ellenére is fontos lehetett volna, azonban a szülőket nem találták az ikrek bevonhatónak. Később 13 párterápiás ülés után egyéni terápiás keretek közé terelődött a kezelés: a pár két tagját a párterápiát végző két terapeuta (TF és VM) kezelte. További tíz egyéni ülésre került sor az A-iker esetén, nyolcra B-iker esetén.

Az ikrek látszólag motiváltak voltak, azonban mind az együttes, mind az egyéni terápiás keretek között több alkalommal mondtak le üléseket. Leginkább az A-iker maradt ki testi panaszok miatt.

Az ikrek közös baráti körrel rendelkeztek. A B-iker párkapcsolatot és új baráti kapcsolatokat alakított ki, az A-iker izolálódott, s ezt nehezítette a munkájának elvesztésével kapcsolatba hozható depresszív hangulata. A B-iker sok esetben anyapótlékként szolgált néhány perccel korábban született ikertestvére számára, aki bár igényelte a gondoskodást a tipikus serdülő-szülő viszonyhoz hasonlóan, ellenállt, tiltakozott a túlvédés ellen.

A család zsidó származású. A családban a származásnak, az intellektusnak, a kiválóságnak, a szépségnek kitüntetett szerep jutott. A holocaust trauma hatása, illetve szerepe vitathatatlan. Az anyai nagymama a holocaustot szépsége miatt élte túl. A szépség egyfajta túlélési eszközként jelent meg a családban. Az édesanyja vitte tovább ezt az üzenetet, egész életében diétákkal sanyargatta magát, 6 éves koruk óta vízhajtót adott lányainak is, hogy mindig a legszebbek legyenek. Felnőttként is ezt a perfekcionista attitűdöt képviselte a lányaival szemben. Az önéheztetés, a lesoványodás a holocaustot elszenvedett ősökkel való azonosulásnak is felfogható, az identitás meghatározójává válik. A bulimiás tünetek egyrészt lázadást jelenthetnek a transzgenerációsan átadott trauma üzenete ellen, hiszen éppen a pazarlást jelenítik meg szimbolikus formában. Másrészt a szintén emiatt kialakult szülői korlátozások elleni lázadásról is beszélhetünk. Harmadrészt az élet élvezetére tett kísérletnek tekinthetők, ami pedig megengedhetetlen az ősök szenvedése miatt, s így a kialakuló bűntudat kompenzáló viselkedést vált ki láthatatlanná téve a bűnös öröm nyomait (súlygyarapodás).

A szülők folyamatosan kritizálták lányaikat. Az A-iker kevésbé tudott függetlenedni a szülői nyomástól. A szülői látogatások alkalmával az evés mindig központi témává vált.

A terápia folyamán a falás-hányás epizódok száma jelentősen csökkent mindkettejüknél. Testsúlyuk gyarapodott (A-iker súlya 50 kg, B-ikeré 51 kg), táplálkozásuk kiegyensúlyozottabbá vált. A terápia kezdete után félévvel külön költöztek, a B-iker barátjával albérletbe ment, bár rendszeresen napokra hazament ikertestvéréhez. Terápiájukat a rossz compliance miatt felfüggesztettük. Féléves utánkövetés változatlan állapotról tanúskodott, s egyelőre nem akarják a terápia folytatását.

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-paszthy-az-eveszavarok-pszichoterpiajanak-aktualis-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero