Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

2. Megbeszélés

Az együttes nevelésnek előnyei és hátrányai egyaránt vannak – ennek következményei a személyiségfejlődést és a pszichoterápiát is érintik. Ikrekkel történő pszichoterápia során az ikerállapotnak az egyes szülöttekhez viszonyított pszichológiai különbségei jelenthetnek fontos módosító tényezőt. A terapeutáknak mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy az ikrek nem egy párat jelentenek, vagyis nem arról van szó, hogy „egy lélek két testben” lakozik, hanem két független individuumról.

Az ikerkapcsolatok sajátos jellemzője, hogy az ikrek annyira képesek átélni az ikertestvérükkel történt eseményeket, mintha velük történne meg ugyanaz (Wright, 1997; Métneki, 2005). Ezért az az iker, aki megfigyelőként vagy kísérőként van jelen, ugyanolyan figyelmet, vigasztalást és segítséget igényel, mint az a gyermek, akivel aktuálisan megtörténnek az események. Ennek terápiás vonatkozásai is lehetnek. A családi kapcsolatokban jelen lévő lojalitás az ikerpár tagjai között még fokozottabb lehet: addig nem indul el a gyógyulás útján az egyik, amíg a másik még nem áll készen a változásra.

Evészavarban szenvedő ikrek pszichoterápiájáról kevés közlemény született; az ikrekkel foglalkozó tanulmányok főleg genetikai jellegűek. A jelen fejezetünkhöz leginkább Le Grange és Schwartz (2003) áttekintése illeszkedik. Szerintük az evészavaros ikerpárok viszonylag ritka előfordulása miatt nehéz megfogalmazni hatékony terápiás megközelítést. A néhány esettanulmány nem tárgyalja azokat a terápiás kihívásokat, amelyekkel a klinikusoknak szembe kell nézniük az evészavaros ikrek kezelése során. A klinikusok általában az evészavaros betegek egyéni terápiás stratégiáit ültetik át az ikerpárok terápiájába. A szerzők az általános pszichoterápiás stratégiák módosítását javasolják ikerpárok esetén. Leírják például, hogy az ikrek közötti versengés jelentős szerepet játszik az AN kialakulásában, s ekkor cél lehet a versengés átalakítása egy konstruktívabb és hasznosabb formává: a felépülésben folytatott versengéssé.

Wright (1997) kiemeli, hogy az ikreknek kettős szeparációs-individuációs feladatot kell teljesíteniük: az anyától és az ikertestvértől is le kell válniuk. Marsden és Lacey (1999) két egypetéjű anorexiás ikerpár esetének ismertetésével hasonló gondolatokat fogalmazott meg. Szerintük az a folyamat egypetéjűeknél még nehezebb, mint kétpetéjűeknél. Inherens nehézség van a differenciációval kapcsolatban. Az AN ebben az esetben pszichodinamikailag jelentheti azt is, hogy az egymástól való szeparációt elkerüljék és megmaradjanak olyan preadoleszcens állapotban, amelyben a különbségek, az irigység és a vetélkedés tagadható. Ahogyan a gyermek az anyjával kötött unióra vágyhat a szeparáció helyett, a pubertás után az ikreknél is hasonló a helyzet: az egymással kötött unió hasonló erejű, mint az anyai unió, s az ehhez való visszatérés elodázhatja a felnőttség vállalását. Az unió fenntartására, illetve a szeparációra való törekvés kétirányú folyamata nagyon ambivalens, néha szeretet-gyűlölet kapcsolatba megy át. Az ikertestvérek extrém módon kontrollálhatják egymás tüneti viselkedését, az evést, testedzést. Ilyen esetekben az ikrek terápiás szeparálása fontos, s ha kórházi kezelésre kerül sor, azt különböző kórházakban érdemes végezni a szerzők szerint. A szülőknek is nehézségeket okoz az ikrekkel való bánás, mert időlegesen identifikálódniuk kell a gyermekkel, hogy kapcsolatot alakítsanak ki vele. Ikrek esetében ez két gyermekre vonatkozik. Az egyik lehetőség, hogy a kis különbségeket hangsúlyozzák, például a születési sorrendet. A mai társadalomban az ikrekről alkotott képben a szoros egymáshoz tartozás él, ez pedig a rivalizálás és a konfliktusok tagadását jelenti. Ezek a hiedelmek gyakran az anyákból származnak, akik nem oldották meg jól saját szeparációs-individuációs problémáikat. Ez ahhoz vezethet, hogy hajlamosabbak az ikerpárt egyetlen egységnek tekinteni, idealizálva azt. Így megmaradhat a konfliktusnélküliség, a tökéletes harmónia illúziója a gyermekkorban. Az adoleszcencia korszakában a szexuális rivalizálás lehetősége változtatja meg a helyzetet.

Az ikrekre jellemző unió az ikerpár tagjaiban egyszerre, konkordáns módon megjelenő betegségekben is megnyilvánul. Ugyanakkor vannak esetek, amelyek éppen a diszkordáns megjelenés utal arra, hogy ez az unió nem általános érvényű (azaz: az egyik ikerszemély beteg, a másik pedig nem). Wiener (1976) például egypetéjű fiú ikerpár egyik tagjában figyelt meg AN-t, az ikertestvérnek nem volt evészavara, de fóbiákkal küszködött. Egyéni terápia hozott gyors gyógyulást.

Az ikrek pszichoterápiájának fő módszereit tekintve a családterápia természetszerűleg merül fel, s az ikrekkel történő munka esetén is igen értékes. Ilyenkor a szülőkre különösen sok feladat vár, hogy elősegítsék az ikerkapcsolat lazítását, és mindegyik gyermekből tudatosan kiaknázzák a képességeiknek megfelelő adottságokat. A családterápia serdülő AN-s betegeknél a leghatékonyabb terápiás eljárás az eddigi vizsgálatok alapján. A BN családterápiájáról kevesebb irodalmi adat van, ami a BN-s betegek magasabb életkorával, függetlenségével magyarázható (Túry és Pászthy, 2008).

Saját eseteink legfontosabb tanulságát abban fogalmazhatjuk meg, hogy a terápiás folyamatban nehézségeket támaszthat az ikrek szimbiózisa. Az ikrek jelenségvilága valahol az egyéni és a párdinamika között van. A szeparáció nem mindig valósul meg kellően – mintha másfél személyről lenne szó, nem két különállóról, de nem is teljesen egybeforrt egységről. Amennyire hasznos lehet a pár bevonása párterápiák szükségessége esetén, ikreknél a saját, nem teljesen elkülönült „másfél” személyes világ egyfajta ellenállást jelenthet, amely a szimbiotikus kötődésből fakad. Ennek lehetne akár pozitív vetülete is: egyikük javulása pozitív mintát ad az ikertestvérnek, és egymást stimulálva haladnának előre. Eseteinkben – legalábbis a második és harmadik esetben – nem ezt tapasztaltuk, hanem a negatív spirált, a visszahúzó erőket. A családterápia tervezésében ezt előre figyelembe kell venni, fel kell készíteni a családot, hogy különféle formában zajló szeparált ülésekre is sor kerül. A klasszikus családterápiában a generációkat választjuk külön, ezzel segítve a generációs határok világos meghúzását. Ikrek esetében nem csupán erről van szó. Arra is sort kell keríteni, hogy az ikertestvérek szeparáltan tudjanak megnyilatkozni, és segíteni kell az individuációjukat. Ezt természetesen az egyéni terápia segíti a legjobban. A családterápia során a generációk szeparálása mellett érdemes néha az ikreket is elválasztani, és külön folytatni a szülőkkel és az egyik ikertestvérrel az ülés egy szakaszát. Az ikrek speciális ellenállásának csökkentésére, az ikertestvérek individuációjának növelésére alkalmasak lehetnek különböző strukturális technikák is: családszobor, családi fényképek különböző beállításokban stb.

A családterápiát jól lehet kombinálni az egyéni terápiával is. A családterápiával ötvözött egyéni terápiának több haszna van, mert a rendszerszemlélet előtérben van, a terapeuták a család egészében gondolkodnak. Érdekes technikai (egyben elméleti vonzatú) kérdés, hogy az egyéni és családterápiát ilyen esetben kik végezzék. A terapeuták szeparálása egyéni és családterapeutára nem tűnik szerencsés megoldásnak, mert az integráció lehetősége kisebb, a terápia párhuzamos szálakon futása hasításhoz vezethet. Bár Le Grange és Schwartz (2003) külön terapeutákat ajánl, inkább az javasolható, hogy az egyéni terápiát is végző terapeuta(k) végezzék a családterápiát. Ehhez természetesen megfelelően képzett szakemberekre van szükség.

Kérdés lehet az is, hogy az egyéni illetve családterápiára szimultán vagy szukcesszív módon kerüljön sor. A szimultán integráció alkalmasabb lehet arra, hogy a felmerülő nehézségeket azonnal kezelni lehessen a két szálon futó terápiában. Ez azt igényli, hogy vagy ugyanazok a terapeuták végezzék a családterápiát, akik az egyénit is, vagy ha ez nem így van, akkor a terapeuták között folyamatos párbeszéd legyen a hasítások kivédése céljából.

Alkalmas eszköz lehet az ikrek közötti dinamika, például a testvérféltékenység, vagy az én-másik identitás kérdéseinek átdolgozására az ikrekkel folytatott csoportterápia is (Senekjian és Trad, 1994).

Az ikerterápiák nehézségeit tekintve gyakori csapda, hogy a terapeuták a szülőkhöz hasonlóan egységnek tekintik az ikerpárt. A hétköznapi szokásokat tekintve elég az öltöztetésre utalni. Az azonos öltözködés a külvilág felé az azonos identitást sugározza. A terapeutának bátorítania kell a szülőt, hogy az egyediséget és a függetlenséget hangsúlyozza az ikerpár tagjai között. A különbségek hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy tagadni kellene a testvérek ikerségét, de a szülőnek segítenie kell, hogy ne önmaguk tükörképét lássák a másikban. A szülők legyenek érzékenyek az apró különbségekre is, támogassák az egyéni önmegvalósítási törekvéseket. Az „ikrek” megszólítás helyett nevezzék őket a saját nevükön. A terápia során a terapeuták kommunikációja is tükrözze, hogy független személyként gondolnak rájuk. Szeparált ülések esetén tegyék lehetővé, hogy a szülők kettesben legyenek az ikerpár egyik tagjával. Ezt házi feladatokkal is lehet erősíteni.

Bár a fentiek az evészavarban szenvedő ikrek terápiájának nehézségeire és csapdáira helyezik a hangsúlyt, úgy véljük, hogy megfontolásaink hasznosak lehetnek más (pszichoszomatikus) zavarban szenvedő ikrek terápiájának tervezésekor is.

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-paszthy-az-eveszavarok-pszichoterpiajanak-aktualis-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero