Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

3. A táplálékfelvétel szabályozása

Noha az elhízás etiológiája multifaktoriális, a kisebb-nagyobb súlyfelesleggel bíró emberek populációbeli előfordulási gyakoriságának az elmúlt évtizedekben megfigyelhető fokozatos (és drámai) növekedése – ahogy az előbb már említettük – rávilágít az életmódbeli tényezők kiemelt szerepére. A táplálékfelvétel szabályozása kapcsán az elmúlt évtizedekben több elmélet is született, ezek az alábbiak.

Az egyik legkorábbi, hamar népszerűvé váló elmélet a stabilizációs pont (set point) hipotézis (Powley és Keesey, 1970), amelynek lényege, hogy van egy biológiailag meghatározott testsúly, amelynél az egyén szervezete optimálisan működik. A szervezet regulációs rendszerei permanensen e testsúly megtartására vagy visszanyerésére törekednek. Az energiatartalékok stabilizációs pont alá történő csökkenése kompenzatorikus módon éhségérzetet kelt, ami hozzáférhető élelem esetében evést indukál. Powley és Keesey elmélete igen nagy hatással volt a kutatásra és az elméletre egyaránt. Például a Herman és Polivy (1975) nevéhez köthető korlátozás elmélet a stabilizációs pont hipotézisből nőtte ki magát. Lényege, hogy egyes egyének megpróbálják a stabilizációs pontjuk alatt tartani a testsúlyukat, ami tartós diétázást igényel. A korlátozó evők azonban hajlamosak arra, hogy a diétájukat fenyegető események (például magas kalóriatartalmú étel elfogyasztása, vagy akár annak anticipációja) következtében elveszítsék a kontrollt a táplálékbevitelük felett és gátolatlan evés lépjen fel náluk. A zömében főiskolai hallgatónőkkel végzett laboratóriumi kísérletek során az is alátámasztást nyert, hogy a kalóriadús előterhelésen kívül a distressz is képes evési gátolatlanságot előidézni a táplálkozásuk tartós kontrollálására törekvők körében (Greeno és Wing, 1994). Kiemelendő, hogy a stabilizációs pont hipotézis empirikus alátámasztása és fő predikcióinak megerősítése nem történt meg. Emellett az elmélet nem képes megmagyarázni sem azt a jelenséget, hogy az élelemben bővelkedő környezetben élő emberek hajlamosak többet enni annál, mint ami az egészségük és élettartamuk szempontjából megfelelő lenne; sem az elhízás elmúlt évtizedekben megfigyelhető növekvő prevalenciáját; sem pedig azt, hogy a testsúly az élet során gyakorta jelentős és tartós változáson megy át.

Az előbbi jelenség evolúciós megközelítést alkalmazva érthetővé válik. Tekintettel a természetes környezet élelemforrásainak korlátozott és kiszámíthatatlan voltára, kifejezetten adaptív volt az energia tartalékolása az esetlegesen fellépő ínséges időszak átvészelése céljából. Mindez azt eredményezte, hogy az egyén akkor evett, amikor az élelem elérhető volt s ebben kulcsszerepet játszott az adott élelem elővételezett élvezete, azaz pozitív ösztönző értéke. A pozitív incentív elmélet szerint az ízletes ételhez történő hozzáférés evést indukál, mert az emberek élvezetet találnak e viselkedésben. Az ételek pozitív ösztönző értékét számos tényező befolyásolja, amelyek közül a legfontosabb az anticipált íz. Az édes és sós ízek iránti velünk született preferencia azért bizonyult különösen adaptívnak, mert a természetben ezek az ízek az energiában, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek jelzései. A táplálkozás és telítődés során valamennyi (de különösen az aktuálisan fogyasztott) étel pozitív incentív értéke csökken, azonban az új ízzel való találkozás még jóllakottság esetén is az evés folytatását indukálja (Pinel és mtsai, 2000; Forgács, 2008a). A fentiek fényében érthetővé válik, hogy modern, a különféle ínycsiklandó és gyakorlatilag korlátlanul hozzáférhető ételben gazdag környezetünkben miért jelenik meg (akár törvényszerűen) a túlevés és ezáltal a súlygyarapodás.

Az éhség pozitív incentív elmélete Pinel és mtsai (2000) szerint összeegyeztethető a testsúlyszabályozás megállapodási pont (settling point) elméletével. A megállapodási pont modellek szerint az energiabevitelt és energialeadást befolyásoló tényezők egyensúlya esetében a testsúly stabilitást mutat. Ha azonban az energiaegyensúlyban változás történik, a testsúly új ponton állapodik meg. A testsúlycsökkentő stratégiák sikerességére vonatkozóan a stabilizációs pont és a megállapodási pont elmélet egészen más implikációkkal bír. A stabilizációs pont elképzelés fényében a súlycsökkenésre való törekvés hasztalan és eleve kudarcra van ítélve. Ezzel szemben a megállapodási pont elmélet feltételezése szerint a tartós súlycsökkenést bármely, az energiaegyensúly tényezőire befolyást gyakorló tartós fiziológiai vagy életmódbeli változás előidézhet.

A táplálékbevitelhez és az energia-háztartáshoz nem-homeosztatikus faktorok is hozzájárulnak, például a táplálék ízletessége, hozzáférhetősége, a társas/társadalmi kontextus, az egyén szokásai. További tényező a kultúra, amely számos alkalommal felülírja az egyén fiziológiai szükségleteit, hiszen az étkezések ideje számos kultúrában rögzítve van (amikor „enni kell”), s a személy csak a mennyiséget befolyásolhatja. Ezek az elsősorban környezeti tényezők kapcsolatban vannak a modern életstílussal, amely állandó nyomást vált ki a táplálékbevitelre, amit azonban nem ellensúlyoz arányos növekedés az energia leadásában, így az energiatöbblet elraktározódik (Berthoud, 2003). Mivel a táplálkozás kontrollja komoly erőfeszítést igényel, gyakori jelenség az önszabályozás elégtelensége. Ebben számos tényező játszhat szerepet, mint például az evés társas befolyásolása, vagy az evés érzelemszabályozási stratégiaként történő alkalmazására való hajlam. Elhízottak esetében az emocionális evés akadályát képezheti a sikeres súlycsökkenésnek (Blair és mtsai, 1990).

Felmerül kérdésként, hogy ha nem azonosítható jellegzetes pszichopatológiai profil és jól ismert a túlsúly egészségre ártalmas hatása, akkor miért ilyen világméretű probléma a túlsúlyosság és az elhízás? E tanulmány keretei sajnos nem teszik lehetővé a jelenség alapos elemzését. A fenti elméleti összefoglalás alapján azonban kitűnik, hogy korábban a túlélés szempontjából adaptív mechanizmusok a modern korban maladaptívvá váltak és nem képesek alkalmazkodni ahhoz a folyamatos túlingerléshez, amit a könnyen hozzáférhető ételek és állandó reklámok kavalkádja jelent. Továbbá: az evés és a kövérség jelentése kultúránkban és korunkban meglehetősen ambivalens (Forgács, 2008b). Ha a mai karcsúságideállal és az egészséges életmód szemléletével ellentétes is az elhízás, évezredeken keresztül a termékenység, gondoskodás, gazdagság, erő szimbóluma volt (s egyes kultúrákban ma is az), aminek megváltozásához hosszú időre van szükség, ha egyáltalán lehetséges. Ezt láthatjuk azokból az erőfeszítésekből, amelyek az elhízás kezelésére kidolgozott kognitív és viselkedésterápiás protokollokban jelennek meg.

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-paszthy-az-eveszavarok-pszichoterpiajanak-aktualis-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero