Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

8. A visszahízásban szerepet játszó folyamatok elemzése

Cooper és Fairburn (2001) elemezték a visszahízásban szerepet játszó folyamatokat és arra jutottak, hogy a túlsúlyos személyek azért hagyják abba a testsúly megtartásához szükséges stratégiákat (folyamatos önmegfigyelés és gyakori testmozgás), mert egyrészt a fogyókúrával kapcsolatos irracionális magas elvárásaik és ezzel szoros összefüggésben más, ún. elsődleges céljaik sem teljesülnek, másrészt jellegzetesen dichotóm módon viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Ez olyan gondolatokban nyilvánul meg, mint „ha nem fogyok le 30 kg-ot, akkor az egész nem ér semmit” és felhívja a figyelmet a kognitív tényezők központi szerepére.

1. Irreális elvárások. Az elhízott személyek fogyási célja, azaz a kitűzött célsúly legtöbbször irreális: 22–34%-os fogyást szeretnének elérni a kezelés eredményeképpen – tehát például 130 kg-ról 90 kg-ra szeretne lefogyni a személy –, holott reálisan kb. 10%-ra van esély (Ames és mtsai, 2005). A páciensek testsúlycéljai azonban teljesen ésszerűnek látszanak társadalmunkban, amelyben elterjedt az a nézet, hogy a vágyott testsúly és alak elérése egyszerűen önkontroll dolga, az elhízott személyek pedig gyakran válnak megbélyegzés vagy stigmatizáció áldozatává. Igen erőteljes továbbá a jól ismert „Barbie-baba effektus” azaz társas nyomás arra, hogy az egyének, de főleg a nők vékonyak legyenek (Friedman és Brownell, 1995; Túry és Szabó, 2000).

2. Elsődleges célok. A szerzők szerint azonban a súlycélok meghatározásában a legfontosabb tényező az a hiedelem, hogy más, személyesen fontos célok (ún. elsődleges célok) nem érhetők el a fogyás nélkül. Ilyen például a külső megjelenés megváltoztatása; az önbizalom növelése; az interperszonális kapcsolatok, valamint az állóképesség javítása. Az elsődleges célok közül némelyik valóban fogyást igényel (például az egészségségi állapot javulása, kardiovaszkuláris kockázat csökkenése), mások korlátozott mértékben érhetők el a fogyással (például az alak megváltoztatása), és akadnak olyan célok is, amelyek nem szükségszerűen igényelnek fogyást (például az önbizalom növelése vagy az interperszonális kapcsolatok javítása). A páciensek azonban azt hiszik, hogy kizárólag bizonyos mértékű fogyás vezet a vágyott kimenetelhez.

3. A súlykontroll feladása. Az obezitás viselkedésterápiájában egyáltalán nem, vagy alig szentelnek figyelmet a hosszú távú fogyókúrázás során megjelenő olyan pszichés tényezőknek, mint a kifáradás, a fogyás lassulása következtében kialakuló reménytelenség és a „minden vagy semmi” típusú dichotóm gondolkodás. A páciensek ritkán érik el a célsúlyt, mert a kezelés kezdete után 4–6 hónappal a fogyás irama rendszerint lelassul, majd meg is áll, s a súlycsökkenés eredménye kb. 10%. A pácienseket elcsüggeszti ez a folyamat, folyamatosan arra a súlyra fókuszálnak, amit el akarnak érni és hajlamosak a már elért fogyás jelentőségének alábecsülésére, illetve a pozitív változások figyelmen kívül hagyására (például nagyobb állóképesség és mozgékonyság, a ruhaméretek csökkenése). Feladják a testsúly kontrollálására tett kísérleteiket.

Mások azt gondolják, hogy a további fogyásra való képtelenség önfegyelmük hiányának köszönhető, és céljaik eléréséhez az étrendjük további szigorítására van szükség. Erőfeszítéseik melletti kitartásuk révén egy kis részük eléri a súlycélját azáltal, hogy magas szintű kontrollt gyakorol az evése fölött. Az extrém mértékű kontrollt azonban gyakran az étrendi kontroll ideiglenes feladása és esetleg túlevéses epizód követi. Az ilyen botlások hízással járnak együtt, amit a személyek az önkontrolljuk kudarcaként értelmeznek, és újra megpróbálnak diétázni. Ez viszont megnöveli a sérülékenységet a következő botlásra. Az idő során a páciensek arra jutnak, hogy a fogyásra irányuló próbálkozás folytatását tekintik a súlykontroll egyetlen formájának, és figyelmen kívül hagyják a súlymegtartás lehetőségét. Emellett egyre inkább kételkedni kezdenek abban, hogy képesek elérni a fogyás révén remélt előnyöket. Mindez ahhoz vezet, hogy azt gondolják, hiábavaló az a jelentős erőfeszítés, amit a testsúlyuk kontrollálása igényel, és ezen a ponton valószínűleg feladják a további fogyási próbálkozásaikat.

4. Az aktív testsúlymegtartás szükségességének figyelmen kívül hagyása. Noha már a Michigan irányelvekben leírták, hogy egy testsúlycsökkentő program végén foglalkozni kell az aktív súlymegtartás problémájával (Drewnowski, 1995), a valóságban ez nem kap elég nagy hangsúlyt. Továbbá: a média felől érkező információtömeg, a fogyókúraipar hirdetései is állandóan a fogyást állítják a figyelem középpontjába. A hosszú távú súlymegtartás további fontos tényezője az, hogy a fogyókúra feladását/befejezését nem követi az új testsúly megtartására irányuló erőfeszítés, megint csak az elért fogyás alulértékelése, másrészt a kialakult reménytelenség miatt, hogy a testsúly érdemleges mértékben nem kontrollálható.

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-paszthy-az-eveszavarok-pszichoterpiajanak-aktualis-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero