Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

15. A család motiválatlanságának, ellenállásának a csapdája

A motiváció kialakítása a terápia indításakor kulcskérdés lehet. Sokszor azonban nem motivált a család minden erőfeszítés ellenére. Ezekben az esetekben valószínű, hogy az elsődleges betegségelőny megakadályozza a terápia igazi vállalását. Erre jó példa az enuresis nocturna: nem súlyos a zavar, előbb-utóbb elmúlik, viszont a gyereknek ez a zavara a szülők közötti kapcsolatot is szabályozza, például úgy, hogy a gyermeket az éjszakai „baleset” után (vagy akár előtte is) a szülők maguk közé fektetik.

A hiányos compliance okai pszichoszomatikus betegekben:

a betegek sokszor nem fogadják el azt, hogy pszichoterápiával lehetne segíteni állapotukon;
a pszichoterápiák társadalmi elfogadottsága rossz;
a pszichoszomatikus betegek hiányos önismerete.

Néha sok időt kell fordítani a család motiválására. Ezt el lehet kezdeni úgy is, hogy a szülők – vagy a beteg – igényének megfelelően egyéni terápiát vállalunk, s majd később, néhány ülés után vonjuk be a szülőket, mintegy tanácsot kérve tőlük. A család motiválásának legalapvetőbb fortélya az, hogy a szülőket szakértőknek tartva hívjuk meg őket az ülésre. Azt mondhatjuk, hogy két szakértői csoport találkozik ilyenkor: a szülők, mint a család életének legjobb szakemberei, s a terapeuták, akik az emberi kapcsolatok szakértői általánosságban, de az adott családról többet tud a család maga. A motiválást fokozatosan is meg lehet oldani: először az egyik szülőt hívjuk meg, aztán azt mondjuk neki, hogy hozza el a házastársát is, aki sokat tudna segíteni a terápia további menetében. A család motiválatlansága mögött gyakran az a félelem húzódik meg, hogy hibáztatásra számítanak. Ez fordul elő például akkor, ha az egyik szülő alkoholista.

Egy 17 éves lány igen alacsony testsúllyal került osztályunkra. Az anya kísérte a beteget, s elmondta, hogy a szülők között nagy a feszültség az apa alkoholizálása miatt. Az apának a szokásos módon üzentünk: jöjjön el szakértőnek. Azt persze nem tudjuk, hogy az anya ezt a kérést hogyan interpretálta otthon. Ha például azt mondja ilyenkor a közvetítő szülő a házastársának, hogy gyere el, mert hívatnak, akkor nagy lesz az ellenállás. Az apa azonban nem jött el. Egy alkalommal, amikor az apa is eljött látogatóba a kórházban fekvő lányához, bementem hozzájuk a kórterembe. Látta, hogy nem eszem embert – megkértem, jöjjön el legközelebb, sokat számítana a segítsége. Megígérte, de aztán nem érkezett meg, mert a buszon összeveszett a feleségével és leszállt. A következő időpont alkalmával orbáncos lett, azért nem jött el. Végül is negyedszerre érkezett meg, de az ülésen nem vette le a kabátját, amit védekezésnek foghatunk fel. Az alkoholról ezen az ülésen szó sem esett. Aztán rendszeresen eljártak a terápiára, s a lány rendbejött.

A pszichoszomatikus zavarban szenvedő betegek az alexithymia miatt nem tudják verbalizálni érzelmi állapotukat, hiányos az önismeretük, személytelen nyelvet használnak, sok a sztereotip verbalizáció. A tünetekre koncentrálnak, nehezebben fejezik ki érzéseiket. Ezért a terápiás folyamat első időszakában a tünetekkel érdemes foglalkozni, mert azok foglalkoztatják a családot leginkább. Utána lehet elővenni a tünetek hátterében meghúzódó családdinamikai tényezőket. Ha túl gyorsan jut el a terapeuta a családdinamikai háttérig, akkor a család számára nem lesz világos a kapcsolat a tünetek és a családbeli jellemzők között. Ha ez utóbbiakat kezdjük elemezni, ezeket mindig vissza kell csatolni a tünetekhez. Ismét szupervíziós megfigyelésekre érdemes utalni: néha azért lépnek ki a családok a terápiából, mert túl távoli számukra az anorexiás tünetekhez viszonyítva az, hogy a szülők közötti intimitás jön elő.

Egy szülőpár számolt be arról, hogy nem értették, miért kell két ülés után csak nekik menniük terápiára, s miért az ő szexuális életük van terítéken. Utólag értékelve a terápia addigi menetét, ez a családdinamikát tekintve jogos volt, de a szülők számára gyors, érthetetlen, elfogadhatatlan volt a gyors váltás a tünetek és az ő kapcsolatukra való koncentrálás között.

Nagyon fontosnak látszik az, hogy a betegekben ilyenkor kettős könyvelés van. Egyrészt makacsul ragaszkodnak az evészavaros identitáshoz, az evészavar diktálta viselkedésekhez, másrészt a lelkük mélyén érzik, hogy betegségről van szó, amelyen változtatni kellene.

A család motiválására, illetve a családi háttértényezők szerepének az elfogadtatására a következő gyakorlati stratégiát ajánlhatjuk – ez az ericksoni „yes set” technikának felel meg. Ez azt jelenti, hogy olyan állításokat fogalmazunk meg, amelyekre nyilvánvalóan igennel kell válaszolni, s a logikai sor végén eljutunk az általunk kívánt változás igenléséig. Nézzünk tehát egy ilyen logikai rendet, mit mondunk a szülőknek – természetesen minden terapeuta kidolgozhatja a saját stratégiáját, ami a legjobban illeszkedik az ő személyiségéhez.

A lányuk igen érzékeny teremtés, egyébként nem is lenne anorexiás. Anorexia csak nagyon érzékeny gyermekekben alakul ki. Erre a szülők hevesen bólogatni szoktak, hiszen alapvetően értékes tulajdonságról van szó. Ez magyarázhatja például, hogy a lány vonzódik a művészetekhez, vagy tehetsége van olyasmihez, amihez lelki érzékenység kell.
Erről az érzékenységről senki sem tehet, adott dolog, ezt hozta magával, így született, talán a dédnagymamától örökölte. Ezzel a család tehermentesítését érjük el, a bűntudatkeltést kerüljük el. Egyébként tényleg szerepe van a genetikai tényezőknek az evészavarok kialakulásában.
A család nem tehet semmiről, mert jó szándékkal tettek mindent, amit csináltak. Az, hogy máshogy reagál a lány a jó szándékú szülői cselekedetekre, az érzékenysége miatt van. Az érzékenység azt jelenti, hogy olyasmire reagál a lány, amire mások nem. Hétköznapi dolgokra, apró feszültségekre, stresszre.
A hétköznapi stresszek kezelése fontos cél lehet. Ennek érdekében az érzékenységgel érdemes foglalkozni. Feszültségek, stresszhelyzetek mindig lesznek, ezeket nem lehet elkerülni. Jobban járunk, ha megtanuljuk kezelni a különböző stresszhelyzeteket.
Hol vannak leginkább stresszhelyzetek? Az adott körülményeken keveset tudunk változtatni: a nemünkön, a népcsoporthoz tartozáson és így tovább. Az emberi kapcsolatokból származó stresszhelyzetekkel viszont tudunk valamit kezdeni.
Hol vannak a legfontosabb emberi kapcsolatok? Hát a családban, a munkahelyen (azaz anorexiásoknál általában az iskolában), s a kortárskapcsolatok (barátok, barátnők) terén. A munkahelyet ott lehet hagyni, más iskolába lehet átiratkozni, ha valami nagyon rossz ott. A kortárskapcsolatokon is viszonylag könnyű változtatni. A családot viszont nem lehet lecserélni, tehát a család az emberi kapcsolatok kitüntetett terepe.
A munkahelyet és a kortársakat nem tudjuk idehívni, de a család részt tud venni abban, hogy a hétköznapi stresszek csökkentésében ötleteket szolgáltasson, mert a családtagok ismerik a legjobban a beteget.
Nem arról van szó, hogy a család elrontott volna valamit, hanem arról, hogy a legtöbbet a családtagok tudnak segíteni, meg érintettek a betegségből adódó napi feszültségek miatt is. A család segítsége nélkül a terapeuta félkarú óriás lenne.
Vállalja-e a család azt, hogy szakértőként eljön családi konzultációkra? Nem a családterápia kifejezést használjuk, hanem az egyenrangúságot jelentő „konzultációt”. Ezek után nem szoktak nemet mondani és az egyéni terápiához ragaszkodni.

Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-paszthy-az-eveszavarok-pszichoterpiajanak-aktualis-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero