Dienes Zoltán

Mitől tudomány a pszichológia?


Hogyan válasszunk tudománymódszertant

Kuhn és Popper között azt a kulcsfontosságú különbséget emeltük ki, hogy míg Kuhn úgy gondolta, hogy a cáfolási kísérletek minden esetben a periferikus és nem a központi elméleteket célozzák meg, addig Popper szerint a cáfolási kísérletek minden elméletet megcélozhatnak. Lakatos egyértelműen Kuhn pártját fogta ebben a kérdésben, mind a racionális viselkedés vizsgálatának szempontjából, mind pedig, ami a történeti tényeket illeti. Azonban Kuhn és Lakatos erőteljes retorikája ellenére, és annak dacára, hogy kettejük érveit egyes tudósok kritikátlanul magukévá tették, nem szabad állításaikat vizsgálat nélkül elfogadnunk. A 2. szövegdoboz egy olyan kutatási programot mutat be, mely azt igyekszik magyarázni, hogyan tanulnak az emberek. A központi állítás az, hogy mindenfajta tanulás tudatos. A védőövben olyan hipotéziseket találhatunk, mint például az az állítás, hogy a kondicionálás tudatos hipotézisvizsgálaton alapszik. Például amikor az embereket arra kondicionáljuk, hogy sípszó hatására pislogjanak úgy, hogy egy kis levegőt fújunk a szemükbe minden egyes alkalommal, amikor a sípszó elhangzik, akkor a kondicionálást az teszi lehetővé, hogy a sípszó és a fújás együtt járása nyomán a kísérleti személyek tudatosan kidolgoznak egy hipotézist, mely előrejelzi a fújást. Így, mikor megszólal a síp, tudatosan számítanak a fújásra. Egy másik védőövben található elmélet például a következő: mikor úgy tűnik, hogy az alanyok elsajátítanak egy olyan összetett szabályrendszert, mint egy mesterséges nyelvtan, akkor ezt az egyes nyelvtanilag helyes példák tudatos memorizálása teszi lehetővé; ennek segítségével képesek arra, hogy új példákat kategorizáljanak annak függvényében, mennyire hasonlítanak ezek a korábban megismert példákra. Az ilyen kísérleti személyek képtelenek arra, hogy a nyelvtan szabályait megnevezzék, de ebből még nem következik az, hogy ismerik a szabályt, csak épp nem tudatosan. Ehelyett a szabályt nem tanulták meg sem tudatosan, sem pedig tudattalanul. És így tovább. A kutatási program pozitív heurisztikája arra ösztönzi a kutatókat, hogy bármilyen tudattalan tanulással kapcsolatos állítást alaposan megvizsgáljanak, és megbizonyosodjanak róla, hogy nem volt-e köztük olyan, amit a kísérleti személyek tudatosan megtanulhattak, de a kísérletvezetők figyelmét elkerülte. Egy ilyen hipotézis cáfolata nem ahhoz vezet, hogy a kutatók elhagyják a programot, hanem ahhoz, hogy a pozitív heurisztikával újabb hipotéziseket generáljanak. Ezt a kutatási programot könnyedén elemezhetjük Lakatos eszközeinek segítségével, és megállapíthatjuk, hogy az meglehetősen progresszív. Mégis vannak olyan kutatók, jómagamat is beleértve, akik egy rivális programot képviselnek, mely szerint a nem tudatos tanulás igenis létezik. Sokakhoz hasonlóan olyan kísérleteket végzek, melyek azt hivatottak bemutatni, hogy a tanulás lehet nem tudatos is, és ezzel a 2.2. szövegdobozban megismert program központi elméletét igyekszem cáfolni. A pszichológia bővelkedik az ehhez hasonló példákban. A tudományos közösségben a kutatók cáfolati kísérleteikkel éjt nappallá téve célozzák meg egymás központi nézeteit. De mégis milyen következménye van ennek az észrevételnek a tudományos kutatási programok módszertana szempontjából? Hogyan értékeljük Lakatos módszertanát?

Mitől tudomány a pszichológia?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 843 9

Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a pszichológiai kutatások mögött?

Alapvető fontosságú könyvében Dienes Zoltán a tudományfilozófia és a statisztika kulcsproblémáit mutatja be, melyek közvetlenül és húsba vágóan érintik a pszichológiai kutatás gyakorlatát. A könyv a kutatás és pszichológiaoktatás szempontjából megkerülhetetlen, a hallgatók számára mindeddig nem vagy nehezen hozzáférhető elméleti viták és nagy hatású gondolkodók köré épül. Dienes világos és gördülékeny stílusban ismerteti Popper, Kuhn és Lakatos, Neyman és Pearson, Bayes, Fisher és Royall elképzeléseit.

Széles körű tanítási tapasztalatából kiindulva a szerző példáit a pszichológia tudományos gyakorlatából meríti, így a könyv mind a pszichológiai kutatásmódszertan, mind pedig az elméleti és történeti témákkal foglalkozó szemináriumok és előadások ideális segédkönyve.

Azoknak az érdeklődő haladó tanulóknak és kutatóknak, akik használni szeretnék a könyvben bemutatott statisztikai megközelítéseket, a következő internetes oldalt javasoljuk: http://www.lifesci.sussex.ac.uk/home/Zoltan_Dienes/inference/.

"Egy jó tankönyv legyen jól tanulható, tanítható és számon kérhető. Ez a könyv mindhárom követelményt maximálisan kielégíti, ezenkívül nemcsak tanulságos, hanem szórakoztató olvasmány is: a klasszikus angol humor legkiválóbb hagyományaira épül." (Mérő László)

Hivatkozás: https://mersz.hu/dienes-mitol-tudomany-a-pszichologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave