Kuhn és Popper között azt a kulcsfontosságú különbséget emeltük ki, hogy míg Kuhn úgy gondolta, hogy a cáfolási kísérletek minden esetben a periferikus és nem a központi elméleteket célozzák meg, addig Popper szerint a cáfolási kísérletek minden elméletet megcélozhatnak. Lakatos egyértelműen Kuhn pártját fogta ebben a kérdésben, mind a racionális viselkedés vizsgálatának szempontjából, mind pedig, ami a történeti tényeket illeti. Azonban Kuhn és Lakatos erőteljes retorikája ellenére, és annak dacára, hogy kettejük érveit egyes tudósok kritikátlanul magukévá tették, nem szabad állításaikat vizsgálat nélkül elfogadnunk. A 2. szövegdoboz egy olyan kutatási programot mutat be, mely azt igyekszik magyarázni, hogyan tanulnak az emberek. A központi állítás az, hogy mindenfajta tanulás tudatos. A védőövben olyan hipotéziseket találhatunk, mint például az az állítás, hogy a kondicionálás tudatos hipotézisvizsgálaton alapszik. Például amikor az embereket arra kondicionáljuk, hogy sípszó hatására pislogjanak úgy, hogy egy kis levegőt fújunk a szemükbe minden egyes alkalommal, amikor a sípszó elhangzik, akkor a kondicionálást az teszi lehetővé, hogy a sípszó és a fújás együtt járása nyomán a kísérleti személyek tudatosan kidolgoznak egy hipotézist, mely előrejelzi a fújást. Így, mikor megszólal a síp, tudatosan számítanak a fújásra. Egy másik védőövben található elmélet például a következő: mikor úgy tűnik, hogy az alanyok elsajátítanak egy olyan összetett szabályrendszert, mint egy mesterséges nyelvtan, akkor ezt az egyes nyelvtanilag helyes példák tudatos memorizálása teszi lehetővé; ennek segítségével képesek arra, hogy új példákat kategorizáljanak annak függvényében, mennyire hasonlítanak ezek a korábban megismert példákra. Az ilyen kísérleti személyek képtelenek arra, hogy a nyelvtan szabályait megnevezzék, de ebből még nem következik az, hogy ismerik a szabályt, csak épp nem tudatosan. Ehelyett a szabályt nem tanulták meg sem tudatosan, sem pedig tudattalanul. És így tovább. A kutatási program pozitív heurisztikája arra ösztönzi a kutatókat, hogy bármilyen tudattalan tanulással kapcsolatos állítást alaposan megvizsgáljanak, és megbizonyosodjanak róla, hogy nem volt-e köztük olyan, amit a kísérleti személyek tudatosan megtanulhattak, de a kísérletvezetők figyelmét elkerülte. Egy ilyen hipotézis cáfolata nem ahhoz vezet, hogy a kutatók elhagyják a programot, hanem ahhoz, hogy a pozitív heurisztikával újabb hipotéziseket generáljanak. Ezt a kutatási programot könnyedén elemezhetjük Lakatos eszközeinek segítségével, és megállapíthatjuk, hogy az meglehetősen progresszív. Mégis vannak olyan kutatók, jómagamat is beleértve, akik egy rivális programot képviselnek, mely szerint a nem tudatos tanulás igenis létezik. Sokakhoz hasonlóan olyan kísérleteket végzek, melyek azt hivatottak bemutatni, hogy a tanulás lehet nem tudatos is, és ezzel a 2.2. szövegdobozban megismert program központi elméletét igyekszem cáfolni. A pszichológia bővelkedik az ehhez hasonló példákban. A tudományos közösségben a kutatók cáfolati kísérleteikkel éjt nappallá téve célozzák meg egymás központi nézeteit. De mégis milyen következménye van ennek az észrevételnek a tudományos kutatási programok módszertana szempontjából? Hogyan értékeljük Lakatos módszertanát?