MeRSZ online
okoskönyvtár
Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.
„Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”
Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1530–1580 között
4.1.2.2.5. Zsámboky János
Zsámboky János retorikai munkái a ciceronianizmus ellentmondásait tükrözik. Cicero iránti tiszteletét elsősorban strassburgi tanulmányaival, Johann Sturm hatásával magyarázzák. Sturm Melanchthonhoz hasonlóan gondolkodott: az imitáció legfőbb, de nem egyedüli mintája Cicero kell, hogy legyen. Zsámboky a cicerói imitációról írott dialógusaiban1 nem következetes. Az Oláh Miklós unokaöccsével, Bona Györggyel folytatott fiktív beszélgetések során egyes helyeken szigorúbb álláspontot képvisel, Cicero imitálásának kizárólagossága mellett érvel: a különböző minták követése zavart okozhat, ezért célszerű csakis a legtökéletesebb példaképhez, Ciceróhoz fordulni. Máshol viszont az eklektikus utánzást ajánlja. A dialógusok tömör jellemzése:
Ez a mű jól illeszkedett a latin nyelvű imitációról szóló humanista munkák hagyományába, és annak ellenére, hogy viszonylag kevés eredeti gondolatot tartalmazott, nem maradt hatás nélkül: Zsámboky hangsúlyozta a gondolat es a tartalom fontosságát a szónokiasság és a kifejezésbeli választékosság felett; ezt később jeles olvasója, Gabriel Harvey is revelatívnak nevezte.2
Vásárhelyi Judit Preyss Kristóf mellett Zsámbokytól is idézi az anyanyelv művelésére vonatkozó megállapítást:
Az imitáció általános felfogásának megvilágítása után a retorikában megvalósítandó imitációra és Cicero utánzásának problémáira tér át Zsámboki. Elsőként az anyanyelven való ékesszólás kérdését tárgyalja. Kifejti, hogy a latin eloquentia virágzása természetes volt, hiszen a rómaiak saját nyelvükön szónokoltak, a humanizmus korában viszont az anyanyelv és a latin kettőssége igen nagy nehézségeket okoz. Ezért kell a latin nyelv imitációja segítségével az anyanyelvet is felékesíteni. Az imitációval elsajátított „latin ékesszólást szükségesnek vélhetjük mind a dolgok megértése, mind továbbhagyományozása, sőt még az anyanyelv felékesítése szempontjából is.”3
Érdemes a szövegkörnyezetet részletesebben is felidézni Zsámboky megfogalmazásában. Figyelemreméltó, ahogyan itt is megjelenik – akárcsak néhány évvel korábban Bornemisza Péternél – a görögök–Cicero, Cicero–népnyelvek kapcsolat párhuzamba állítása.
Ha a nyelvek mindennapi használatát nézzük, láthatjuk, hogy míg a birodalmak isteni segítséggel gyarapodnak, növekednek, terjeszkednek, bármely saját nyelv a hasznunkra válik, és a latint sem tartjuk fontosabbnak akár a németnél, akár a franciánál. Más a véleményem azonban arról, ami a szükségszerűségen és a nyelvek közönséges hasznán túl van. Az életben sok dolog nem annyira szükséges, mint az idegen és máshonnan átvett nyelvek, amelyeket mégis szeretünk és megbecsülendőnek tartunk. Mert bizony más okból vágyakozunk olyannyira ama hibátlan, tiszta, gazdagon folyó latin nyelv ismeretére. Pontosan abból az okból, ami miatt a maga korában Cicero és mások, akiket nem lehet eléggé dicsérni, úgy vélték, hogy a görögöket kell folyamatosan figyelni és hallgatni. Mert valamennyi bölcsességüket, valamennyi ékesszólásukat, ami tőlük származik, és a latinok még gazdagabbá és jobbá tették, azt mi megőrizzük. És ha valaki hibát talál gondolkodásunkban és szemléletünkben, az nem annyira azért fordulhat elő, mert a mondandónk nem elég világos, hanem inkább azért, mert a nyelveket nem ismerjük, és nem törődünk a választékos kifejezéssel. Így hát, ha nem akarjuk, hogy a tartalom homálya és a szégyenletes barbárság fedje el kiváló képességeinket, beláthatod: a latin ékesszólás utánzása szükséges mind a dolgok megértéséhez, mind továbbhagyományozásához, sőt a nemzeti nyelv gazdagításához is. Abban, amiben eleink előrehaladtak, azt nekünk dicséretesen tovább kell fejlesztenünk és buzgón kell követnünk a példát.4
Kritikatörténeti vonatkozása miatt Zsámboky műveinek időrendjében itt említendő emblémagyűjteménye. Téglásy Imre a rámizmus hatását fedezte fel Zsámbokynak az artes sermonicales összefüggéséről alkotott nézeteire. A Carlo Sigoniónak ajánlott embléma (Grammaticae, Dialecticae, Rhetoricae, Historiae differentia) szövegében figyelte meg, hogy Zsámboky „a hagyományos ötrészes felosztás helyett a partes orationesnak csupán két tényezőjét, az elocutio-t és az actio-t említi a diszciplína részeiként.”5
Az elveszett kiadványok közé tartozik Zsámboky retorikai és dialektikai összefoglalójának 1567. évi bécsi edíciója. Ugyanez a munka ugyanabban az évben Antwerpenben is napvilágot látott, ebből ismeretesek példányok.6 A könyvecske Zsámboky és a bécsi Egerer család kapcsolatának dokumentuma. Zsámboky az Emblemata második, kibővített kiadásában, 1566-ban az egyik újonnan beillesztett emblémát (Modulo te tuo metiri) Coliman Egerer pozsonyi származású bécsi vaskereskedőnek ajánlotta.7 1567 augusztusában vette feleségül Egerer leányát, Christinát. Ebben az évben adta ki a szóban forgó munkát. A Bécsben, február idusán keltezett ajánlás címzettje a menyasszony öccse, az ifjabb Coliman Egerer. A szűk három lapnyi levélírási útmutatót követi alig 9 lapon a retorikai, hasonló terjedelemben a dialektikai összefoglaló. A vékonyka kötetet imádságok zárják. Az ajánlásban Zsámboky előrebocsátja, hogy a könyvecskében érintett három szakterületnek éppen csak felvázolja a lényegét.8 A levélírás tudnivalóiról az ezt tárgyaló következő fejezetben, a dialektikai összefoglalóról ugyancsak a maga helyén szólok. A retorikai alapismereteket Zsámboky legnagyobbrészt a klasszikusok alapján határozza meg. A beszéd célja a hasznosság, a gyönyörködtetés és a hallgatóság megindítása (utilitas, pulchritudo, animos movere). A szónok a tárgyalt anyag és a nyelvi kifejezésformák bőségével tűnik ki (copia vocum rerumque instructus – ez pontosan megfelel az Erasmusi duplex copiának), ez különbözteti meg más szakterületek művelőitől. Inkább mondandójának tetszetős megfogalmazását, mint az érvek erősségét kell szem előtt tartania (magis splendorem, quam fortitudinem adhibere), az utóbbiak kidolgozása a dialektikára tartozik. Esik szó az anyag összegyűjtéséről, célszerű elrendezéséről, megtanulásáról és előadásáról, valamit a beszéd részeiről (exordium, narratio, peroratio). A további részleteket illetően Zsámboky utal a mértékadónak tekinthető példákra: Arisztotelészre, Hermogenészre, de legfőképpen Ciceróra. A retorikai rész befejezése indokolja a vázlat rövidségét:
Most legyen elég, amit hirtelenjében papírra vetettem, hogy inkább csak valami fogalmad legyen a tudnivalókról, mintsem, hogy alaposan elsajátítsd mindezeket. Ha nem akarod, hogy környezeted csalódjon igyekvésedet és buzgalmadat illetően, semmit el ne hanyagolj.9
| 1 | Zsámboky 1561. A három dialógus ismertetése: Vásárhelyi 1978, 277–284. Zsámbokyról részletesen: Téglásy 1988; Almási 2005; Almási 2009, 145–238; Almási–Kiss 2013; Almási–Kiss 2014. Cicero kultuszának tágabb összefüggéseiről: Almási 2006. |
| 2 | Almási–Kiss 2013, 642. |
| 3 | Vásárhelyi 1978, 280. |
| 4 | „Usum in vita si spectemus, dum Imperia divinitus miscentur, augentur, transferuntur, quaequis lingua nobis ut domestica, utilis fuerit, nec latinam vel germanicae, vel Gallicae anteposuerim: Sed aliud est, quod tendit consilium nostrum praeter necessarium hic, & quotidianum linguarum fructum. Multa in vita minus, quam peregrinae, & aliunde excitae linguae sunt necessaria: quae tamen amamus, & honorifica existimamus. Verum alia est causa, quare tantopere latinam illam puram, castam, affluentem expetimus. Et quidem ea ipsa, qua, sua aetate Cicero, & alii nunquam satis laudati, Graetiam frequentendam, audiendamque consulere. Quicquid enim sapientiae, quicquid eloquentiae illi habuerunt, nos retinemus, id a Graecis manavit, latini uberiora, melioraque fecerunt, & si in aliquo mens, & intelligentia nostra haeret, non tam rerum obscuritate, quam ignorantia linguarum, & elegantia posthabita, contingit. Itaque nisi in caligine rerum, & ignominiosa barbarie ingenia latere nostra velimus, ex imitatione latinam eloquentiam necessariam cum ad percipiendas, tum etiam tradendas res, imo vernaculam exornandam, cogitare potes: atque in ea quo quis maiores progressus fecerit, hunc laude magis cumulandum, ac studio in exemplum accessendum.” Zsámboky 1561, 8v. |
| 5 | Téglásy 1988, 156. |
| 6 | Zsámboky 1567. A nyomtatvány ismertetése: Téglásy 1983. Kiegészíthetjük Téglásy Imre közlését, mely szerint: „Az előkerült mű egyetlen ismert, teljesen ép (vizsgálatunkig felvágatlan) példányát Race. I. V. 743(int. 2) jelzet alatt őrzi a Biblioteca Apostolica Vaticana.” (48. l.) További példányok lelőhelyei: Museum Plantin-Moretus, Antwerpen; Biblioteca National España, Madrid; Bibliotheca Nazionale Bradiense, Milánó; Bibliotheca Nazionale Centrale, Firenze. |
| 7 | „Ad egregium virum Collimanum Egrer Viennensem”, in Zsámboky 1566, Q2r. Vö. Visser 2005, 128–129. |
| 8 | „[…] hancque conversionis opellam tibi accommodatam una cum adumbratione Rhetorica & Dialectica obiter scripta boni consules.” Zsámboky 1567, A2r. |
| 9 | „Haec subito exarata nunc sufficiant, ut agnoscas potius, quam discas: tu de studio nisi fallere tuos velis, & contentione, nihil remittes.” Uo., A8v. |
Tartalomjegyzék
- „Tőlünk telhetőleg művelni és gazdagítani”
- Impresszum
- Előszó
- Bevezetés
- 1. Adalék a vizsgált korszak előzményeihez
- 2. Újabb adalékok a Sylvester-kutatáshoz
- 2.1. Sylvester feltételezhető magyar kiegészítései Melanchthon latin nyelvtanához, 1526
- 2.2. Sylvester első verse, 1527
- 2.3. Puerilium colloquiorum formulae, 1527
- 2.4. Grammatica hungarolatina, 1539
- 2.4.1. Glóttomakhia és mataiotekhnia
- 2.4.2. A körtvilytől a figéig: a Grammatica Hungarolatina szaknyelvi jelentősége
- 2.4.3. A Grammatica Hungarolatina utóélete
- 2.4.1. Glóttomakhia és mataiotekhnia
- 2.5. Új Testamentum, 1541
- 2.5.1. Milyen fára mászott fel Zakeus?
- 2.5.2. „Kiknek inai helyekrűl el indultanak vala és és meg ßakattanak vala”: betegségek meghatározása Sylvester János Újszövetség-fordításában
- 2.5.3. Az Újszövetség-fordítás utóélete – a második kiadás és a későbbi idézések
- 2.5.1. Milyen fára mászott fel Zakeus?
- 2.6. Egy feltételezhető Sylvester-fordítás
- 2.1. Sylvester feltételezhető magyar kiegészítései Melanchthon latin nyelvtanához, 1526
- 3. Grammatikai és poétikai irodalom
- 3.1. A héber nyelv tanítása
- 3.2. Görög grammatikák
- 3.2.1. A görög stúdiumok megjelenése a humanizmus korában
- 3.2.2. Nyugat-európai görög nyelvtanok hazai használata
- 3.2.3. Hazai kiadású görög grammatikák
- 3.2.4. A görög nyelv elsajátításához kapcsolódó egyéb hazai kiadású nyomtatványok
- 3.2.5. Külföldön kiadott magyar vonatkozású, a görög nyelv tanulásához kapcsolható nyomtatványok
- 3.2.1. A görög stúdiumok megjelenése a humanizmus korában
- 3.3. Latin grammatikák és poétikák
- 3.3.1. Bevezetés a latin grammatikákba: nyelvtanok a humanizmus korában
- 3.3.2. Molnár Gergely kolozsvári tankönyvprogramja
- 3.3.3. Molnár Gergely Donatus–Culmann-kiadásai
- 3.3.4. Melanchthon
- 3.3.5. Linacre
- 3.3.6. Johann Honter
- 3.3.7. Károlyi Péter
- 3.4. „Patvaros philosophusok, viszzalkodo, maguk hanio böltsek”
- 3.4.1. Források
- 3.4.2. „Ad Bibliothecam pertinentia”: kritikatörténeti vonatkozású fogalomcsoportok
- 3.4.3. „Okossagomual igyekezem ualamit meg bizonjttanj”: a magyar értelmezések típusai
- 3.4.4. „Kechkekrül auagy pasztorsagrul valo beszed”: az irodalmi gondolkodás szempontjából különösen fontos példák
- 3.5. „Atyám tyúkja”: az anyanyelvű olvasás és írás néhány kritikatörténeti vonatkozása a 16. században
- 3.1. A héber nyelv tanítása
- 4. Retorikai irodalom
- 4.1. Világi retorikák
- 4.2. Egyházi retorikák
- 4.2.1. „Mártának öccse, Mária”: a 16. századi prédikáció-irodalom kritikatörténeti vonatkozásaiból
- 4.2.1.1. „Gondot kellene a Jehova magzatira viselni”: művelődési program a prédikációskötetek kísérőszövegeiben
- 4.2.1.2. „Kik az diák írást nem tudgyák”: az anyanyelvű irodalom és közönsége
- 4.2.1.3. „Nem mint prédikációt, hanem mint magadban olvashatót”: szóbeliség és az írásbeliség
- 4.2.1.4. „Tisztán és igazán kérdezkedvén”: a bizonyítás és a cáfolás retorikája
- 4.2.1.5. „A közönséges magyarok nyelvén”: a prédikációk szerkezeti és stiláris követelményei
- 4.2.1.1. „Gondot kellene a Jehova magzatira viselni”: művelődési program a prédikációskötetek kísérőszövegeiben
- 4.2.2. Imádság
- 4.2.1. „Mártának öccse, Mária”: a 16. századi prédikáció-irodalom kritikatörténeti vonatkozásaiból
- 5. Logikai irodalom
- Összegzés
- A kötet szerzőjének a témához kapcsolódó publikációi (1993–2022)
- Források
- Irodalom
- Függelék
Kiadó: Akadémiai Kiadó
Online megjelenés éve: 2026
ISBN: 978 963 664 210 5
Jelen kötet a magyar irodalom kritikatörténeti szempontú feldolgozásához kapcsolódik, az 1530-1580 közti időszak vizsgálatával. A régiség irodalmi gondolkodását jelentős részben a trivium három területének - grammatika, retorika, logika - követelményrendszere határozza meg. A külföldi kézikönyvek ismeretének nyomai vagy hazai kiadásaik alapján következtethetünk az európai irányzatok recepciójára. Különösen fontosak a magyar szerzők által szerkesztett, idegenben vagy itthon megjelent kompendiumok. A humanizmus legkiemelkedőbb alakjai mellett tudomást kell vennünk azoknak a szerzőknek hatásáról is, akikről széles körű elterjedtségük és jelentőségük ellenére a hazai szakirodalomban nem sok szó esett. Ezekben az esetekben a források ismertetésére is szükség van, hogy megállapíthassuk: gépies utánközlésről vagy alkotó átdolgozásról beszélhetünk. A praeceptum-irodalom mellett oda kell figyelnünk azokra a megjegyzésekre is, amelyekből az egyes szerzők szövegalkotásról vallott nézeteiről alkothatunk képet. Leginkább a különböző kötetek ajánlásaiban, előszavaiban bukkanhatunk ilyenekre. Más forrásokban, mint például glosszákban, szójegyzékekben és szótártöredékekben is számos adat árulkodik a nyelvekre, nyelvhasználatra vonatkozó elképzelésekről. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésének európai folyamatához kapcsolódnak az anyanyelvű olvasás és írás kérdései. Mindezek alapján jobban megismerhetjük a korszak nyelvművelő törekvéseit, a magyar nyelvű irodalom alakulásának elméleti hátterét.
Hivatkozás: https://mersz.hu/bartok-tolunk-telhetoleg-muvelni-es-gazdagitani//
BibTeXEndNoteMendeleyZotero
gomb segítségével választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan görgetve olvasnád-e a könyvet.
