Vannak olyan kutatók, akik meg akarják tartani a kontrasztív nyelvészet és a fordítástudomány megkülönböztetését, de utóbbit az előbbi alá rendelik: azt állítják, hogy a célszöveg és a forrásszöveg vagy a célnyelvi és a forrásnyelvi szegmensek összehasonlítása nemcsak betekintést enged a szisztematikus kétnyelvű kapcsolatokba, hanem megbízható adatokat is biztosít ezekről. De ez az állítás nem több, mint álca: soha nem járulnak hozzá, hogy megkülönböztetés nélkül minden létező fordítást információforrásként használjunk, csak azokat a fordításokat, amelyek szinkronban vannak ekvivalenciafelfogásukkal vagy az adott két nyelvi rendszerről alkotott előzetes tudásukkal, ezért az általuk ajánlott módszerek körkörösek.

Nyilvánvaló, hogy mivel a fordítás egy valamilyen természetes nyelven, a forrásnyelven kódolt szöveg helyettesítése egy másik nyelven kódolt célszöveggel, a fordításelmélet valamilyen módon kapcsolatban kell hogy álljon azokkal a tudományágakkal, amelyek a nyelvek közötti potenciális és valódi kapcsolatokkal foglalkoznak, tehát a kontrasztív nyelvészettel, az összehasonlító stilisztikával stb. De ez nem vezethet oda, hogy a tudományágakat egymással azonosnak tekintsük vagy hogy a fordítástudományt a kontrasztív nyelvészet (vagy összehasonlító stilisztika) alá rendeljük. Szem előtt kell tartani, hogy: (1) nincs garancia arra, hogy a valódi fordítások valamely előzetesen, a potenciális kétnyelvű ekvivalenciakapcsolatok alapján kialakított fordításfogalom mentén és tisztán nyelvészeti megkötések keretein belül viselkednek, és hogy: (2) nem biztos (ezáltal nem is feltételezhető), hogy a lefordított szövegek „normális” szövegek lesznek a célnyelven belül. Ellenkezőleg, nagyon valószínű, hogy „dialektális” [nyelvhasználatbeli] különbségek vannak az eredetileg célnyelven írt szövegek és a célnyelvre fordított szövegek között (és a különböző forrásnyelvekről a célnyelvre fordított szövegek között is!). Tulajdonképpen éppen ezek a funkcionális ekvivalencia forrásnyelvi és forrásszövegen alapuló modelljeitől, illetve a célnyelvi normalitástól eltérő fordítási „devianciák” indokolják a fordítástudomány mint önálló diszciplína létjogosultságát, amely magában foglalja a kontrasztív nyelvészet és az összehasonlító stilisztika által a valódi fordítások lététől és tanulmányozásától függetlenül elért eredményeit, de önmaga a fordítási jelenségekre koncentrál. A tudományág alapjául szolgáló elmélet elkerülhetetlenül célorientált, illetve leíró és nemnormatív természetű lesz.