Ez a terjesztési stratégia azonban jogi eszközöket segítségül hívva ellensúlyozható. Az államok jogi határokat szabnak a szerzői jog és a sajtóra vonatkozó jogi korlátozások bevezetésével, valamint a nyomtatott sajtó terjesztésének politikai ellenőrzésével, melyek mértéke attól függ, hol helyezkedik el az adott rendszer a tekintélyelvűség és a liberalizmus közötti skálán. A külföldi kiadványok gyakran különleges státusszal rendelkeznek, és a nemzeti nyelven írt alkotásokhoz képest szigorúbb ellenőrzésnek vetik alá őket. Míg például Párizsban Nabokov Lolita című művének eredeti, angol nyelvű, a párizsi Olympia Press könyvkiadó által 1956-ra tervezett megjelentetését a francia belügyminisztérium meghiúsította, addig a Gallimard-nak három évvel később már nem okozott gondot a francia fordítás kiadása. Ez nem magyarázható pusztán azzal a ténnyel, hogy az Olympia Press kétes hírnévvel rendelkezett, míg a Gallimard nagy presztízsű kiadónak számított. A könyvkiadás felett gyakorolt, az algériai háború időszakában fokozott állami ellenőrzés kontextusában egyiket sem tekinthetjük a liberális fejlődés eredményének, sokkal inkább a külföldi kiadványokkal szemben felmerülő gyanakvás kifejeződésének. Ez is azt példázza, hogy a fordítás a cenzúra megkerülésének egyik módja lehet. Az eredeti könyv franciaországi kiadásának legelső kísérlete azonban azokról a korlátokról is számot ad, amelyekkel szerzőjének saját hazájában, a Franciaországnál kevésbé liberális Egyesült Államokban kellett szembenéznie. William S. Burroughs hasonló akadályokba ütközött a Meztelen ebéd című mű kiadása során: a regényt először 1959-ben Párizsban jelentette meg az Olympia Press angol nyelven, majd a Gallimard fordította le franciára, amelynek ezúttal meggyűlt a baja a cenzúrával. 1962-ben a Grove Press kiadásában jelent meg újra másik változatban, majd Bostonban és Los Angelesben obszcenitás miatt betiltották, amíg a massachusettsi Legfelsőbb Bíróság 1966-ban felül nem bírálta ezt a döntést.

A hazai illegális publikáláshoz (a szamizdathoz) képest kevésbe kockázatos, ám szélesebb közönséget biztosító külföldi megjelentetés számos ellenzéki író által alkalmazott stratégia volt mind eredeti nyelven írt, mind fordításban megjelenő művek esetében. Ez történt például Borisz Paszternak Doktor Zsivágójával, amelyet először 1957-ben az olaszországi Feltrinelli jelentetett meg, illetve Milan Kundera regényeivel, amelyek már a szerző párizsi emigrációját megelőzően francia fordításban jelentek meg (Popa 2010). Azokban az országokban, ahol a gazdasági mező alárendelődik a politikai mezőnek, és a kulturális termelést irányító intézmények, valamint az értelmiségi szakmák irányítása állami kézben van, mint például a fasiszta vagy a kommunista országokban, a szimbolikus javak termelése és terjesztése erősen átpolitizált (Sapiro 2003, a Német Demokratikus Köztársaságban zajló gyermekkönyv-fordításokról lásd Thomson-Wohlgemuth 2009, a fasiszta Olaszországban készített fordításokról lásd Rundle 2010). A franciaországi német megszállás alatt a Harmadik Birodalom betiltotta a franciáról németre történő fordításokat, néhány, a kollaborációt aktívan támogató író munkásságát kivéve. Ugyanakkor a német megszálló erők a francia kulturális hegemónia megtörésére irányuló politikájuk részeként minél több német szerző fordítását követelték a francia kiadóktól: a Gallimard például Ernst Jünger több művét is kiadta (Loiseaux 1995: 110–111).

A fordítás valóban minden politikai megfontoláson túlmutató, az országok közötti erőviszonyok szempontjából jelentős kérdés. Egy nemzetállam számára irodalmának fordítás által történő exportja szimbolikus elismerését jelzi a nemzetközi színtéren. Épp ezért számos állam pénzügyi támogatást különít el erre az exportra. A fordítást támogató állami politikák azonban időnként szélesebb politikai stratégiába ágyazódhatnak: Izraelben például a héber irodalom fordításával foglalkozó intézetnek nyújtott állami támogatás egyik hivatalos indoklása az volt, hogy a fordítás javítani fogja a palesztin területek megszállása miatt kialakult rossz nemzetközi megítélést (interjú az intézet vezetőjével 2001. október 31-én). Másrészt a külföldi művek hazai nyelvre történő fordításának állami támogatását egy bizonyos szint elérése vagy a nemzetközi színvonalhoz való „felzárkózásra” törekvő oktatási vagy tudományos célok is indokolhatják, ahogyan azt az arab országok esete is mutatja (Jacquemond 2009). Ezekben az esetekben a politikai és kulturális tényezők összefonódnak. Gazdasági tényezők, mint például a nemzeti könyvkiadás támogatása, szintén indokként szolgálhatnak a fordítás előmozdítását szolgáló állami beavatkozásnak, mint ahogy ez napjainkban Franciaországában történik. Az 1980-as évek végén a francia forrásnyelvről és célnyelvre történő fordítások fellendítésére irányuló politikát kezdeményező állami szereplők azonban inkább kulturális motivációval rendelkeztek, és a piaci logikának a könyvek nemzetközi forgalmára gyakorolt hatásait – különösen a kulturális sokszínűség csökkenését és az angol nyelv növekvő dominanciáját – kívánták ellensúlyozni.