Sohár Anikó (szerk.)

Tripliciter dicere

Szokott és szokatlan fordítási jelenségek

1. Műfordítás mint kulturális transzfer

A kulturális transzferrel foglalkozó kutatások az 1980-as évek közepétől kezdve a különböző kulturális területek közötti recepciós folyamatok dinamikájára összpontosítanak (vö. Espagne & Werner 1985). Ez elmozdulást jelentett a diffuzionista megközelítésektől, amelyek nagyrészt azon a hierarchikus elképzelésen alapultak, mely szerint egyes kultúrák felsőbbrendűek másoknál. Ehelyett mára a célkultúra egyedi igényei váltak a kulturális transzfer kiindulópontjává (vö. Middell 2016: 1). A kulturális transzfer ténye arra is rámutat, hogy a kultúrák nem esszencialista entitások, hanem transzkulturális értelemben vett hibrid formák. Következésképp a kulturális identitás sokféle „keveredés” (métissage) (Espagne 2013: 2) eredményeképp jön létre. A nyugati kultúrák például többirányú kölcsönhatások történelmén1 [histoire croisée] alapulnak (Werner & Zimmermann 2002). Mivel az alteritás mindig is a kultúrák része volt, a transzkulturalitás fogalma (Welsch 1999) azt hangsúlyozza, hogy a kultúrák hatnak egymásra, így nem függetlenek. A transzkulturalitás alapvetően nem az önálló kultúrák létezését kérdőjelezi meg, hanem azokat az idegen kulturális elemeket emeli ki, amelyek kapcsolódnak a saját kultúrához, és így formálják is.2 Ez arra is rámutat, hogy a kultúrák episztemológiai konfigurációit mindig transzferfolyamatok kísérik. Ebből következik, hogy a fordítások és azok a helyzetek, amelyekben a fordítás már eleve megtörténik, kölcsönösen hatnak egymásra (vö. Bachmann-Medick 2004: 453).

A kulturális transzfer folyamatai mindazonáltal megkövetelik az adott kultúrától, hogy nyitottabbá váljon, és egy adott társadalomtörténeti környezet diszkurzív feltételeit követve saját kultúrájába fogadja egy idegen kultúra valamely elemét. A műfordításra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a fordítási és az azt követő recepciós folyamatok csak akkor indulnak el, ha a befogadó kontextus felelős szereplői meghozták döntésüket. Ezért elméletileg a célnyelvi környezet döntéshozói irányítják az irodalmi transzferfolyamatot. Azonban mivel a transzferrel szükségszerűen kapcsolat jön létre a kultúrák között, a forráskultúra azon képviselői, akik a célnyelvi kultúrában is aktívak, befolyásolhatják a döntéshozókat, így a kulturális transzferfolyamatnak általában van egy összetett szociológiai összetevője is. Éppen ezért az irodalmi transzferek elemzésekor elengedhetetlen figyelembe venni a közvetítési gyakorlatok mind a kultúrákon belül, mind a kultúrák között megvalósuló, sokrétű és többirányú formáit (vö. D’hulst et al. 2014).

Gisèle Sapiro (2014: 3) megjegyzi, hogy míg a többrendszer elmélete (Even-Zohar 1979) az irodalmi művek előállításának vagy kanonizálásának tekintetében lehetővé teszi a kultúrák rendszerszintű és történelmi összehasonlítását, végső soron a kulturális transzferek magyarázatát a rendszer önszabályozó működésére vezeti vissza. Ezzel ellentétben a mezőelmélet (Bourdieu 1991) az irodalmi művek közvetítését a termelés társadalmi feltételeinek összefüggésében elemzi. André Lefevere (1992) olyan konkrét tényezőket azonosít, mint például a hatalom vagy az intézmények, amelyek rendszerszinten befolyásolják az irodalmi szövegek recepcióját. Ez azt jelenti, hogy az irodalmi művek „átírása” és a célközönség fogyasztói magatartását befolyásoló hatás mindig visszavezethető a releváns hatalmi pozíciókat betöltő döntéshozókra. Ennek megfelelően a kulturális transzferkutatás azt állítja, hogy a kulturális elemek átadása a mérvadó tekintélyektől függ.

A kulturális transzferek mögött meghúzódó szociológiai összefüggésekre építve Pascale Casanova (1999) az irodalom nemzetközi dimenzióját hosszú és dinamikus folyamatként írja le, amelyet a kultúrák folyamatos ütközése alakít. Minden irodalomnak meg kell küzdenie a pozíciójáért a nemzetközi irodalmi mezőben. Ami a terjesztést illeti, a nemzetközi irodalmi tér elsősorban azokra a célkultúrákra összpontosít, amelyek megfelelő gazdasági potenciállal rendelkeznek, és lehetőség szerint további piacokhoz is hozzáférést biztosítanak. Ezért számos ország kultúrpolitikájának célja, hogy befolyásolja a kulturális transzfer folyamatait, és ezáltal előmozdítsa saját irodalmának külföldi terjesztését. A forráskultúra szempontjából a műfordítás egyrészt gazdasági érdekeket, másrészt viszont a nemzeti reprezentáció céljait is szolgálja (vö. von Flotow 2018, Carbó-Catalan és Roig-Sanz 2022).3 Ebben az esetben a cél, hogy bizonyos imázsokat – mint amilyen például az amerikai életérzés – rögzítsenek a nemzetközi irodalomban, annak érdekében, hogy hosszú távon pozicionálni tudják magukat kulturális és gazdasági szempontból is.4

A kulturális külpolitika esetében a közvetítési folyamat gyakran már azelőtt elkezdődik, hogy a célkultúra a kulturális transzfert számításba venné, egészen pontosan akkor, amikor a forrásnyelvi kultúra irodalmi termékeit úgy próbálja „értékesíteni”, hogy a célközeg kívánatosnak érzékelje az ajánlatot, és ehhez igazítsa saját igényeit. Azonban a közvetítési folyamat nemcsak az irodalmi művek kiválasztását befolyásolja, hanem azok fordítását, majd ezeket követően a recepciót is. Amint az alábbi átfogó szociológiai keret is mutatja, a kulturális transzfer folyamata során a közvetítés nem tekinthető önálló kutatási tárgynak vagy a folyamat elkülöníthető lépésének, habár a kulturális transzfer modelljei mostanáig elkülönítették a (1) kiválasztás – (2) közvetítés – (3) recepció lépéseit.5 Azonban nyilvánvaló, hogy a közvetítési gyakorlatokat a kulturális transzfer folyamata során mindvégig figyelembe kell venni.

Ezt szem előtt tartva az alábbiakban az irodalmi közvetítés szereplőit és gyakorlatait a 12.1. ábrán látható, új koncepciót követő modell alapján mutatom be.

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1436trd_1639/#m1436trd_1639 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1436trd_1639/#m1436trd_1639)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1436trd_1639/#m1436trd_1639)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

12.1. ábra. A kulturális transzfer műfordításhoz kapcsolódó vizsgálati tárgyai

Forrás: van de Pol-Tegge (2023: 92)

A közvetítési folyamat ebben az esetben nem kronológiailag besorolható vizsgálati egység, hanem a kiválasztás, fordítás és az ezeket követő recepció mellett párhuzamosan zajló, azokra hatást gyakorló szociológiai folyamat. A közvetítés önálló folyamatként való ábrázolása rávilágít azokra a sokrétű és többirányú tevékenységekre is, amelyek az irodalmi transzfert kísérik. Ez a modell tehát összeegyeztethető azokkal a kutatási megközelítésekkel, amelyek az irodalom- és kultúrtörténetben a kulturális közvetítőket kulcsszereplőkként értelmezik (vö. D’hulst et al. 2014, Meylaerts et al. 2016, Meylaerts & Roig Sanz 2016, Roig Sanz & Meylaerts 2018). Ez a szemlélet a kulturális közvetítő definíciójával is összhangban áll: „a kulturális közvetítő nyelvi, kulturális és földrajzi határokon átívelő tevékenységet végez, nagyobb kapcsolati hálók részeként stratégiai pozíciókat foglal el, valamint a kulturális transzfer hordozója” (Roig Sanz & Meylaerts 2018: 3).

Az alábbiakban a fentebb bemutatott modellben foglaltak alapján behatóbban vizsgálom az irodalmi transzfer szociológiai struktúráját, valamint a célkultúrával és annak kulturális jelentésmezőjével ebből fakadóan megvalósuló interakciókat.

1	Másként transznacionális történetírás (a szerk. megjegyzése).
2	Az interkulturalitás és a transzkulturalitás fogalmát gyakran nagyon hasonló értelemben használják Nünning (2004: 106), az egyik kifejezést a másik gyűjtőfogalmaként értelmezi. A tanulmányban a transzkulturalitás fogalmát használom, mivel ez a kultúrák közötti, többirányú kapcsolódást hangsúlyozza.
3	Luise von Flotow a „kulturális diplomácia” kifejezést használja. Elisabet Carbó-Catalan és Diana Roig-Sanz ezzel szemben a „soft power” [puha hatalom] gyűjtőfogalmát alkalmazzák, amely magában foglalja a „kulturális kapcsolatokat”, a „szellemi együttműködést” és a „kulturális diplomáciát” is. Jelen tanulmányban a „kulturális külpolitika” kifejezés használatát részesítem előnyben, mivel a fenti fogalmak mindegyike ennél általánosabb értelemben utal a tárgyalás művészetére. Véleményem szerint ez a kifejezés jobban szemlélteti, hogy egy külpolitikai program keretében a megfelelő intézkedések a kulturális célok meghatározását és megvalósítását szolgálják.
4	Az országimázs-építésről (branding) és a Benelux államok olasz műfordításban megjelenő képéről lásd Gentile (2021). Belgium imagológiai ábrázolásáról a német fordításban lásd van de Pol-Tegge (2023). Fontos megemlíteni, hogy az országokról alkotott képek konceptualizálása nem egyirányú, mivel „a képek kiválasztását és közvetítését a forráskultúra/küldő, valamint a célkultúra/befogadó egyaránt befolyásolhatja” (van Doorslaer 2022: 112). A fordítástudomány és az imagológia kapcsolatáról lásd még van Doorslaer et al. (2016), van Doorslaer (2019).
5	Lásd például Lüsebrink (2016: 146) kulturálistranszfer-modelljét.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 228 0

Irodalom Nyelvészet

A kötet tizennégy fordítástudományi tanulmányt vonultat föl, négy részben. Az első rész a fordítás és egyetem alcímet viseli, három tanulmánya a fordítás és oktatás témakörét járja körbe két kísérlet és egy utánkövetés formájában. A második rész három fordítástudományi elemzést tartalmaz, melyek közül kettő a műfordítók helyzetét vizsgálja, a harmadik pedig magát a fordítástudomány tárgyát osztályozza. A harmadik rész konkrét műfordításokra összpontosít és három esettanulmányt sorakoztat föl: a példák egy olasz történelmi regény angol, német és magyar fordításai, illetve a kanadai-magyar műfordítási áramlatból, valamint egy hazai irodalmi együttműködésből származnak. A negyedik rész öt, kiemelkedő jelentőségű, eredetileg angolul írt fordítástudományi munka magyar fordítását tartalmazza, amelyeket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fordító és tolmács mesterszakos hallgatói, illetve fordítástudományi kutatásokat végző doktoranduszai készítettek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sohar-tripliciter-dicere//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero