A kiadók a szövegek kiválasztásával kapcsolatos döntéseiket tehát a kulturális jelentésmező ismeretének tükrében hozzák meg. Ennek megfelelően a társadalmi érdekek és trendek értékelése fontos szerepet játszik abban, hogy a kiadók hol helyezik el magukat az irodalmi mezőben, és hogyan biztosítják vagy terjesztik ki piaci hatalmukat. A kiadói program – mint a kiadó arculatformálásának meghatározó eszköze – rendszerint döntő szerepet játszik a szövegek kiválasztásá(nak folyamatá)ban. Egyes kiadók például konzervatívabb vagy progresszívabb irányt követhetnek. Ezeken túl a kiadónak cégként azt is fel kell mérnie, hogy egy másik kultúrából származó mű mennyire értékesíthető a hazai könyvpiacon. Emiatt a döntésben közrejátszhat annak mérlegelése, hogy a célkultúrában mennyiben releváns az adott könyv témája, illetve hogy milyen befutási esélyei vannak egy olyan szerzőnek, aki saját országában népszerű, azonban a célkultúrában még teljesen ismeretlen. A szerkesztőknek ezért alaposan mérlegelniük kell, hogy az olvasók érdeklődését figyelembe véve megéri-e publikálni egy adott külföldi művet.

A kiválasztással kapcsolatos döntések mindenekelőtt azt feltételezik, hogy a könyvkiadók tájékozottak a külföldi műveket illetően. A kiadóknak általában vannak olyan munkatársaik, akik a külföldi piacon követik a trendek alakulását és az új megjelenéseket. Erre a tevékenységre különösen alkalmasak a nemzetközi közönséget vonzó könyvvásárok, mint például a Frankfurti Könyvvásár. A piac felmérésében ezentúl segíthetnek még a különféle nívós irodalmi díjak (pl. a francia Goncourt-díj) vagy az egyes országok eladási listái, amelyek bestsellereket és hosszú távon keresett (longseller) irodalmi műveket tartalmaznak. Azonban több más olyan szereplő is van, akik információval szolgálhatnak a külföldi irodalmakról.

A fordítók különösen fontos szerepet töltenek be a kultúrák közti irodalomközvetítésben. Mivel bizonyos országok vagy nyelvterületek közti kulturális kapcsolatokra specializálódnak, így gyakran csalhatatlan érzékük van annak megállapításához, hogy egy adott forráskultúra mely irodalmi művei lehetnek érdekesek az adott célkultúra számára. Azt is fontos megjegyezni, hogy a fordítók, saját preferenciáik és véleményük alapján, olykor kialakítják saját fordítási programjukat, amellyel igyekeznek meggyőzni a célkultúra kiadóit. Ennélfogva ők maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy hogyan formálódik a forráskultúráról kialakult kép a célkultúrában.3 Közvetítőkként ugyanakkor a kevésbé ismert művek felfedezéséért is sokat tesznek, például azzal, hogy még le nem fordított irodalmi gyöngyszemekre vagy új szerzőkre, témákra, műfajokra bukkannak.

Az irodalomközvetítés további szereplői elsősorban a forráskultúrában keresendők. Gyakran maguk a szerzők veszik fel a kapcsolatot a célkultúrák képviselőivel, hogy külföldön népszerűsítsék munkájukat. Ennek érdekében kapcsolati hálót építenek ki és tartanak fenn, többek között kulturális fórumokkal, fordítókkal, kiadókkal. Ez a fajta önpromóció odáig is terjedhet, hogy egyes szerzők úgy döntenek, valamely konkrét fordítói piacot szolgálnak ki, és írói tevékenységüket a választott piac érdekeihez és igényeihez igazítják.4 Ilyen esetekben a népes olvasóközönség kialakítása érdekében a szerzők tudatosan alkalmazkodnak a célpiac preferenciáihoz és elvárásaihoz, és gyakran a célkultúra egy adott kiadója mellett köteleződnek el. A művek és a felhasználási jogok nemzetközi értékesítése érdekében egyes országok kiadói is felkeresnek külföldi kiadókat. Az egyéni közvetítői tevékenység mellett szerzői vagy kiadói egyesületek is népszerűsíthetnek műveket külföldön.

A magánkezdeményezéseken kívül a kulturális külpolitika keretében megvalósuló állami intézkedések is fontos szerephez jutottak a 20. század második felében, különösen a globalizáció következtében. Egyes kulturális intézmények mostanra hatékonyan befolyásolják a külföldi kiválasztási folyamatokat saját kultúrájuk érdekeinek megfelelően. Az ilyen tevékenységek rövid, közép- vagy hosszú távon támogathatják a forráskultúra irodalmának nemzetközi terjesztését. Habár a döntés a célkultúra kiadóinak kezében van, az állami közvetítők elérendő kulturális politikai programjukhoz igazodó eszközökkel igyekeznek saját érdekeik szerint alakítani a szelekciós gyakorlatokat.

Egyéb teendőik mellett a diplomáciai képviseletek törekszenek arra, hogy más országokban hosszú távon népszerűsítsék saját nemzetük kultúráját. Ezenkívül egyes országok külföldön is rendelkeznek kulturális intézményekkel, például az Institut français vagy a Goethe-Institut, melyek feladata, hogy az adott ország jelenlegi kulturális életét vagy nemzeti nyelvét kulturális programok, nyelvkurzusok és a média segítségével megismertessék a célcsoporttal. A kapcsolati hálók kiépítése és bővítése érdekében a kulturális külpolitika magában foglalja a kulturális intézmények, szakértők és kulturális szakemberek közti együttműködéseket is. Összességében elmondható, hogy a kulturális transzfert gyakran kísérik effajta intézkedések. Ebből adódóan a célkultúra érdekeire és igényeire irányuló tevékenységek megelőzik magát a kiválasztási folyamatot.

A kulturális külpolitika keretében a forráskultúra állami intézményei rendszeresen megkeresik a célkultúra kiadóit, hogy szerzőkről és új megjelenésekről tájékoztassák őket. Fontos megemlíteni, hogy az állami intézmények általában már a kapcsolatfelvétel előtt kiválasztják azokat a népszerűsíteni kívánt műveket, amelyek lefordítása kultúrpolitikai érdekeiket szolgálja. Ennek célja lehet például az, hogy saját kultúrájukról egy bizonyos képet közvetítsenek.5 Emellett a szerzők, kiadók és a hozzájuk kapcsolódó egyesületek tevékenységeit is ezek az állami intézmények koordinálják, annak érdekében például, hogy a nemzetközi könyvvásárokon eredményesen jelenjenek meg.

A közvetítési modellek fejlesztése szintén a kulturális külpolitika hatáskörébe tartozó fontos folyamat. A frankofón belga irodalmat például „francia irodalomként” értékesítik, és mivel a francia irodalomhoz kötik, ez a „kisebbségi irodalom” jobban érvényesülhet a nemzetközi piacon.6 Ebből adódóan a frankofón belga irodalom számára is előnyösek azok az intézkedések, amelyekkel Franciaország a francia nyelvet és kultúrát népszerűsíti. Az együttműködés lehetőségeinek kihasználása mellett a közvetítési modellek abból a szempontból is kulcsfontosságú szerepet játszanak, hogy a potenciális célkultúrákban miként alakul az irodalom recepciója. Flandria és Hollandia például közösen népszerűsítették a „holland irodalom” koncepcióját, amikor 1993-ban és 2016-ban díszvendégként jelentek meg a Frankfurti Könyvvásáron,7 2017-ben pedig a Frankofónia8 nevében Franciaország képviselte díszvendégként a francia irodalmat. A többnyelvű Belgium nem jelenik meg az irodalmi alkotás nemzeti színtereként a nemzetközi piacon. A közvetítési modelleknek célja lehet az erőforrások egyesítése a hatékony marketing érdekében, egy bizonyos önkép és az irodalom egyedi értékesítési szempontjainak hangsúlyozása, illetve a célpiac közönségének elvárásaihoz való igazodás – például az egy- vagy többnyelvűséggel kapcsolatban.

Végül a külföldi kultúrpolitika még egy fontos módon is befolyásolja a kiválasztási folyamatot a célországokban, amikor az állami intézmények anyagilag támogatják a külföldi kiadókat. Egyes esetekben irodalmi alapok fedezhetik a művek fordításának teljes költségét is: az ilyen jellegű támogatások jelentősen befolyásolhatják a célkultúra kiválasztási folyamatát.9 Amennyiben az adott külföldi mű beleillik a kiadó profiljába, a szerkesztő nagy valószínűséggel támogatni fogja, hogy abból állami támogatással műfordítás készüljön. Ezzel főként olyan alkotások kerülhetnek be egy adott ország piacára, amelyek nem illeszkednek a fősodorba, újítók, ugyanakkor kiadásuk gazdasági kockázattal járhat.