Miután a műfordítás megjelenik a célkultúrában, a könyv népszerűsítéséért elsősorban a kiadó felel. Ha a fordítási projekt külföldi anyagi támogatásban részesült, a kiadókat általában szerződés kötelezi bizonyos követelmények teljesítésére. Önállóan vagy a kiadóval együttműködésben gyakran a szerzők is aktívan részt vesznek munkájuk külföldi népszerűsítésében: felolvasásokat tartanak, interjúkat adnak, könyvvásárokon vesznek részt, és így tovább. Annak érdekében, hogy a közönséggel kapcsolódási pontokat teremtsenek, a kiadók és a szerzők gyakran próbálnak megfelelni a feltételezett olvasói elvárásoknak. Például Amélie Nothomb és Jean-Philippe Toussaint frankofón belga írók a „francia irodalom” közvetítési modelljének értelmében1 nemzetközi szinten a francia irodalom nagyjaiként pozicionálják magukat. A szerzők változatos formában történő prezentálása továbbá arra is lehetőséget biztosít, hogy meghatározó kritikusokkal alakítsanak ki kapcsolatokat. Marcel Reich-Ranicki kiváló német kritikus az 1990-es évek elején meghívta Das literarische Quartett [Irodalmi kvartett] című népszerű tv-műsorába Cees Nooteboom holland írót, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Nooteboom könyvei sikeresek lettek Németországban (vö. Van Uffelen 1993: 477).

A kritikusok központi szerepet töltenek be a célkultúra befogadási folyamataiban. Különösen a könyvkritikák nyitják meg a lehetőséget a peritextuson túlmutató olvasatok számára, a külföldi művek terjesztésében pedig intertextuális hivatkozási pontként szolgálnak. Hasonlóképpen a könyvkritikák arról is információt nyújthatnak, hogy az új kulturális elemek miként tudtak beépülni a célkultúrába, valamint hogy sikeres volt-e a kiadó fordítói stratégiája. Egyes esetekben a forráskultúra irodalmának képviselői is kritikusként lépnek fel, hogy népszerűsítsék a fordításban megjelent műveket a célkultúra olvasóinak körében. Marcel Möring (2002) holland szerző például a Der Kapellekensweg (A Kiskápolna utca2) (Louis Paul Boon, ford. Gregor Seferens, 2002) címmel megjelent német fordításról írt kritikát az elismert újságnak, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, elsősorban hazája nézőpontjából kiindulva. Nooteboom fentebbi példájához hasonlóan ez az eset is azt mutatja, hogy Németországban kifejezett nyitottság tapasztalható a flamand és a holland irodalom, illetve kultúra iránt.

Összességében elmondható, hogy a befogadási folyamatokat alapvetően a célkultúra mechanizmusai irányítják. Végső soron az eladási adatok szolgálnak egyértelmű mutatóként a külföldi kulturális alkotás sikerét illetően. Habár a forráskultúra a kulturális külpolitika segítségével „képes feltárni a célkultúra ajtaját”, csak a hosszú távú megfigyelések mutathatják meg, hogy az ily módon exportált irodalom tartósan képes-e megfelelni a célközönség elvárásainak. Például számos tanulmány kimutatta, hogy a hollandok és a flamandok célzott kulturális külpolitikájának köszönhetően a holland–német műfordítások aránya az 1990-es évek óta jelentősen megnőtt (vö. Heilbron & Sapiro 2018, Missinne 2018, McMartin 2019), ez azonban önmagában még nem garantálja a holland irodalom hosszú távú sikerét Németországban: