A kiválasztási folyamat első lépése azt kideríteni, hogy a kiadó kivel állt kapcsolatban, és döntéseit milyen szempontok alapján hozta meg. A fordító győzte meg a kiadót egy ígéretes projektjavaslattal, vagy külföldi állami közvetítők ajánlottak jelentős támogatást a fordítás elkészítéséhez? A potenciális anyagi támogatás ellenére miért döntött a kiadó a megjelentetés ellen, aminek következtében végül a kulturális transzfer nem valósult meg? Illetve miért döntöttek egy mű lefordítása mellett akkor is, ha egyáltalán nem kaptak rá támogatást? Hogyan mérte fel a kiadó a közönség elvárásait és ebből adódóan az értékesítési lehetőségeket? Hogyan értékeljük a forráskultúra hosszú távú kulturális külpolitikai intézkedéseinek a kiválasztási folyamatra gyakorolt befolyását? Ezen a ponton nyilvánvalóvá válik, hogy a kérdések megválaszolásához szükséges adatok nem könnyen hozzáférhetők, ebből adódóan módszertani nehézségekbe ütközhetünk.

Az egyik lehetséges megközelítés, ha a kiválasztási döntést a kiadó profilja és programja alapján elemezzük, ez azonban nem szolgál információval a folyamatban résztvevő többi szereplőről. Továbbá a kiadókkal és szerkesztőkkel készített interjúk feltárhatnak olyan részleteket is, amelyek más személyekre, intézményekre vagy a kiválasztási folyamatban szerepet játszó egyéb szempontokra vonatkoznak. Azonban az interjúkészítés csak a közelmúltban kiadott művek esetében lehetséges. Ha a művet régebben fordították le, a kiadó akkori képviselőivel gyakran már nem lehet felvenni a kapcsolatot. A kiadók archívumai további információval szolgálhatnak a kiválasztási folyamatban részt vevő felekről vagy a folyamatban alkalmazott gyakorlatokról. Valószínűsíthető, hogy a kiadók például a külföldi intézményektől érkező anyagi támogatást egyértelműen dokumentálják, ugyanakkor az nem feltételezhető, hogy kiválasztási döntéseik okait is nyilvántartják. Valójában a dokumentálási szokások igen eltérők lehetnek.

A vonatkozó társadalomtörténeti célkontextus azonban segíthet megérteni a döntés okait a kiválasztási folyamat végén. Ha valaki társadalomtudományi szempontból számításba akarja venni a célkultúra kulturális jelentésmezejét, és ezáltal a fordítástudományban bekövetkező „kulturális fordulatot” is érvényesíteni kívánja, elengedhetetlen hogy figyelembe vegye az olvasóközönség igényeit és érdeklődését a kiválasztás időpontjában. Például a társadalom megújítását követelő 1968-as mozgalom Nyugat-Németországban innovatív irodalomra tartott igényt, amely igény több nyugati országban is visszhangra talált ebben az időszakban. Ezért valószínűsíthető, hogy a fordítók is ennek megfelelő javaslatokkal keresték fel a kiadókat. Hasonlóképpen, a 2015-ben kezdődő európai „menekültválság” nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy megnőtt az érdeklődés az úgynevezett migrációs irodalom iránt. A célkultúra aktuális társadalmi diskurzusainak felvázolása értékes információval szolgálhat arról, hogy milyen okok rejlenek a kiválasztási folyamat végén meghozott adott döntés mögött. Ez arra is rámutat, hogy a kiszámíthatatlanság egyáltalán nem kulcsfontosságú tényező a kulturális transzfer során, mint ahogyan azt néhány kutató feltételezi.1

A fordítási folyamatot illetően az első kérdés, amely szociológiai nézőpontból felmerül, hogy a kiadó miért az adott fordítót választotta a feladatra. A fordító pontosan milyen kapcsolatban áll a kiadóval? Milyen műveket fordított korábban? Van-e szerepe annak, ha a fordító akkreditációval rendelkezik valamely külföldi támogatói intézménynél, és ha igen, ez milyen mértékben befolyásolja a folyamatot? A fordító szakmai életrajzából lényeges információkat tudhatunk meg a személyéről (vö. Kaindl 2021: 15), így tematikai fókuszaira is következtethetünk. A szakmai életút mindenekelőtt bizonyos személyes (ideológiai, politikai stb.) meggyőződéseiről szolgálhat információval, amelyek hatással lehetnek arra is, hogyan közelíti meg a szöveget.

Annak áttekintésekor, hogy egy adott művet miért bizonyos módon fordítottak le, a fordító személyes tulajdonságai mellett azt is fontos megjegyezni, hogy a fordítás egy tágabb diszkurzív rendszer részeként jött létre. Ennélfogva a társadalom korlátozza és szabályozza azokat a megnyilatkozásokat, amelyeket a fordító a fordítás kontextusában választ. Végső soron azonban a kiadó szabja meg, mit mond vagy mondhat ki egy célnyelvi szöveg. Módszertani szempontból az összehasonlító fordításelemzés, vagyis az eredeti mű és a fordítás összevetése alkalmas lehet a fordítói stratégiák feltárására.2 Az újraértelmezések azonosítása és elemzése révén nyomon követhetjük a célkultúra diskurzusait, és a fordító személyes nézőpontjára is fény derülhet. Mindenesetre soha nem lesz könnyű biztosan megállapítani, hogy egy adott fordítói stratégiát milyen mértékben határozott meg előre a kiadó. Emellett a kutatók interjúkat is készíthetnek a fordítókkal és a szerkesztőkkel, hogy kiegészítsék a fordításelemzés eredményeit. Ebben az esetben is felmerül azonban a probléma, hogy amennyiben a fordítás régen készült, nem mindig van lehetőség felvenni a kapcsolatot az alkotó folyamatban részt vevő szereplőkkel. Ugyanakkor a kiadók archívumai, vagy esetenként a fordító jegyzetei is információval szolgálhatnak a fordítói stratégiákról és döntésekről. Ebben az esetben azonban szintén azt szükséges feltételeznünk, hogy az adatok hiányosak. Mivel olvasási útmutatókként funkcionálnak, a peritextusokat is szükséges elemezni a közönség elvárásainak tükrében.3 Emellett az is előfordulhat, hogy a peritextusokban alkalmazott marketingstratégiák eltérnek a fordítói stratégiáktól.

Míg a fordítási folyamat elemzése információval szolgálhat arról, hogy milyen idegen kulturális elemek kerültek be a fordításba (milyen formában, kinek a közreműködésével és mely indokkal), a befogadási folyamat vizsgálata további képet adhat ezek integrációjáról és átértelmezéséről. A szövegkritikák jelentős adatforrásként szolgálnak az elemzéshez, ugyanakkor a recenzens személyére is fókuszálnak. Készült egyáltalán a műről kritika, azaz sikerült-e felkelteni az irodalom képviselőinek figyelmét a szóban forgó műfordítással kapcsolatban? Milyen tekintéllyel bír a recenzens a célkultúra irodalmi életében? Mennyire nívós a kritikát megjelentető médium (pl. napilap, tv-műsor)? Ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy a kiadó által meghatározott fordítói stratégia sikeres volt-e, a kritika tartalmát is elemezni kell: mely új kulturális elemeket fogadta be a célkultúra? Ezek mennyire felelnek meg a célközönség elvárásainak és érdeklődésének? Milyen társadalmi diskurzusok játszanak szerepet a folyamatban?

Új jelenség, hogy egy mű befogadásában az interneten megjelenő vásárlói vélemények is fontos szerepet töltenek be. Az internet segítségével az olvasók megtörhetik a hivatásos irodalomkritikusok monopóliumát, és maguk is könyvkritikussá válhatnak. A vásárlói vélemények elemzése tehát ígéretes kutatási területet jelent, mivel közvetlen betekintést enged az olvasók egyéni nézőpontjába. Azonban azt is fontos megemlíteni, hogy ezek az értékelések az internet sajátos dinamikájának vannak alávetve, mely jelenséget a mai napig kevéssé vizsgálta a szakirodalom.4

Az elemzéseken kívül a kutatók a kiadó vagy a szerző marketingtevékenységéről és ennek az olvasókra gyakorolt hatásáról is információt gyűjthetnek. Milyen konkrét tevékenységekkel (interjúk, felolvasások stb.) népszerűsítették a művet? Milyen médiumokat használtak ezekhez a tevékenységekhez? A szerző vagy a kiadó milyen kapcsolatot alakított ki az irodalmi mező befolyásos képviselőivel? Elsősorban milyen tartalmat közvetítettek? A forráskultúra képviselőit (pl. diplomatákat, kulturális intézmények képviselőit) hogyan vonták be ezekbe a tevékenységekbe? Milyen hatással volt mindez a lefordított mű fogadtatására?

Ugyan az értékesítési és terjesztési mutatók csupán kvantitatív értelemben mutatják meg, mennyire sikeres az adott műfordítás, mégis jelzik, milyen mértékben fogadja el a közönség az adott művet. A kritikák elemzésével együtt ezek az adatok rávilágítanak arra is, hogy a mű megfelel-e a célkultúra preferenciáinak, és ha igen, milyen módon. Amennyiben az irodalom képviselői kimagasló értéket, normateremtő szerepet és időtálló jelentőséget tulajdonítanak a szóban forgó műnek, kanonizációs folyamatról is beszélhetünk.5

Egy adott műfordítás befogadási folyamatának elemzésekor nehéz módszertanilag megragadni a kulturális külpolitika nemzetközi kapcsolattartási munkájának keretében megvalósuló, a folyamatot kísérő hosszú távú intézkedéseket. Ebben az esetben legfeljebb általános megfigyeléseket lehet tenni a forráskultúra tevékenységeivel kapcsolatban.6 Amennyiben hozzáférhetők, a kutatók elemezhetik az adott külpolitikai programban megfogalmazott célokat és intézkedéseket. Milyen eszközökkel kívánja a forráskultúra népszerűsíteni saját kulturális életét és nemzeti nyelvét (például középiskolásoknak vagy egyetemi hallgatóknak szóló csereprogramokon keresztül)? A kulturális kínálat milyen önképet kíván közvetíteni külföldön a forráskultúráról? Hasznos lenne a célkultúrában a műfordítás befogadását ezen külkulturális háttér figyelembevételével értelmezni, például annak vizsgálatával, hogy a forráskultúráról közvetített képet elfogadják vagy módosítják-e a célkultúra szereplői.