Ami az idő tényezőjét illeti, ugyan kétségtelen, hogy ez részben a technológia időközben történt fejlődésének, például a szövegszerkesztő programok megjelenésének és az internethasználat elterjedésének is köszönhető, a korszak műfordítói a jelenleg megszokottnál lényegesen hosszabb határidőkkel dolgoztak. Az alábbi anekdota, ami egy Julow Viktorral készült interjúban szerepelt, illusztrálja, mi számított rövid határidőnek a Kádár-korszak kezdete előtt néhány évvel, és hogyan viszonyult ehhez a szakmai közösség:

Ami a szakmai színvonalat illeti, a korszak kiadványait a későbbi kiadványokkal összehasonlítva (többnyire) kifejezetten jó minőségű szövegekként szokás említeni annak ellenére, hogy ezt átfogó kutatás nem vizsgálta meg, így olvasói benyomások mellett csak a szakma képviselőinek visszaemlékezéseire lehetséges egyelőre hivatkozni (Márványi, Csalog és Soltész 2017: 150, Lator 2002: 66–67, Bart 2002: 151). Annyi bizonyos, hogy a kor könyvkiadási mechanizmusai, munkafeltételei és kiadói műhelyei erre mindenképpen lehetőséget adtak.

Ennek fontos tényezője, hogy egy-egy könyv elkészültében többen és jelentősebb szerepet kaptak, mint manapság. Rögtön a folyamat legelejétől indulva: míg ma a lektori jelentés műfaja már jóformán nem létezik,3 a Kádár-korszak könyvkiadásában alapvető munkaeszköz volt (Géher 1989: 203–228). A kiadó többnyire három lektortól kért kb. három-öt oldalnyi ismertetést minden egyes kiadás céljából fontolóra vett könyvről. A lektor ebben az esetben lehetett hivatásos szerkesztő, fordító, szakértő vagy nem szakmabeli, de jó szemű olvasó is. Ha a könyv így megfelelőnek minősült és a tervtárgyaláson is szabad utat kapott, gondosan kiválasztották a könyv fordítóját, szerkesztőjét (amennyiben az utóbbi nem volt már kezdettől az eljárás résztvevője), akik több fordulóban együtt dolgoztak a szövegen, elsősorban stiláris szempontból. Mindemellett a kiadó kontrollszerkesztőt is alkalmazott, aki gondosan összevetette a szöveget az eredetivel – nem csupán minőségi okokból; a fent már ábrázolt cenzurális folyamatoknak megfelelően itt a szöveg politikai támadhatatlanságát és a fordító megbízhatóságát is ellenőrizhették, illetve – mivel jó nyelvi szakemberekből hiány volt – a nyelvi hibákat is kiszűrhették. Közvetve-közvetlenül, persze, a folyamat a minőséget is táplálta. Ez igaz a további ellenőrző munkatársak – korrektor, tördelő, szedő; egyes szakmailag vagy politikailag indokolt esetekben akár további (magasabb rangú) szerkesztők, a kiadó vezetősége, a Kiadói Főigazgatóság képviselői közreműködésére is.

Mivel a műfordítók munkakörülményeinek meghatározó aspektusa, az anyagi feltételek vizsgálatára részben a rendszer sajátosságainak köszönhetően különleges és eddig feldolgozatlan források állnak rendelkezésre, a javadalmazás kérdése a következő rész önálló tárgyát képezi.