Sohár Anikó (szerk.)

Tripliciter dicere

Szokott és szokatlan fordítási jelenségek


Lám Frigyes Harsányi Lajos-fordításai. Szemelvények és a két költő együttműködése

Berzeviczy Klára
 
A 19. század végén született és a 20. század közepén elhunyt két kiváló író, Lám Frigyes és Harsányi Lajos emberi barátsága és írói kölcsönhatása az igazi, „vérbeli” értelmiségi életmód és gondolkodás iskolapéldája lehet. Kár, hogy a magyar (és a német nemzetiségi) irodalom fősodrának gondolatvilágában aránylag keveset szerepelnek. Az alábbiakban megpróbálom életüknek ezt az oldalát, főleg irodalmi eszmecseréik alapján, kissé részletesebben megvilágítani.
 

Tripliciter dicere

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 228 0

A kötet tizennégy fordítástudományi tanulmányt vonultat föl, négy részben. Az első rész a fordítás és egyetem alcímet viseli, három tanulmánya a fordítás és oktatás témakörét járja körbe két kísérlet és egy utánkövetés formájában. A második rész három fordítástudományi elemzést tartalmaz, melyek közül kettő a műfordítók helyzetét vizsgálja, a harmadik pedig magát a fordítástudomány tárgyát osztályozza. A harmadik rész konkrét műfordításokra összpontosít és három esettanulmányt sorakoztat föl: a példák egy olasz történelmi regény angol, német és magyar fordításai, illetve a kanadai-magyar műfordítási áramlatból, valamint egy hazai irodalmi együttműködésből származnak. A negyedik rész öt, kiemelkedő jelentőségű, eredetileg angolul írt fordítástudományi munka magyar fordítását tartalmazza, amelyeket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fordító és tolmács mesterszakos hallgatói, illetve fordítástudományi kutatásokat végző doktoranduszai készítettek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sohar-tripliciter-dicere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave