Sohár Anikó (szerk.)

Tripliciter dicere

Szokott és szokatlan fordítási jelenségek

4.2. Az olasz dialektusok jelenléte

Természetesnek tűnik, hogy a regényben megjelennek az itáliai dialektusok, hiszen a történelmi alaphelyzet, az egyesítés utáni Olaszország éppen ebben a nyelvi sokszínűségben él. Az olasz dialektusok valójában nem az olasz nyelv változatai, hanem önálló, a latinból kifejlődött nyelvek, amelyek fonetikai, szintaktikai és lexikai jellemzői alapján manapság is felismerhető a beszélő származása.

Bortuzzi prefektus a hatalom jelképe és megtestesítője, ezért a vigàtaiak, hiába nem ismerik a művet, nem akarják hagyni, hogy a montelusai prefektus mondja meg nekik, hogy az új színház felavatásánál milyen darabot játsszanak. Bortuzzi négyféle beszédmódot használ: az első a toszkanitásához köthető, a másikat hivatalos minőségében, a harmadik fennkölt olasz, „stilisztikailag választékos, a csábítás céljából”, az utolsó pedig az írott fennkölt nyelv, amelyet feleségének írt levelében használ (Martelli & Veltri 2022: 115–118).

Az első a legfeltűnőbb: az ún. gorgia toscana, a [k] hangok aspirálása, amelyet Camilleri írásban h vagy’ karakterekkel jelez. Valójában ez a jelenség nemcsak a [k] hangot érinti, hanem a zöngés zárhangokat ([k], [t], [p]), kisebb mértékben a zöngétleneket ([g], [d], [b]) és a zár-rés hangokat is ([dʒ] és [tʃ]), az aspirálás pedig csak intervokális helyzetben következik be, legyen az szón belül vagy fonoszintaktikai helyzetben, de beszédkezdésnél vagy mássalhangzók után soha (Grassi, Sobrero, Telmon 1997: 114; treccani.it – La gorgia toscana az Enciclopedia dell’italianóban). Camilleri ezt nem mindig veszi figyelembe Bortuzzi nyelvezetének toszkanizálása során, valószínűleg azért, mert csupán érzékeltetni akarja a dialektust, ezáltal jellemezni magát a karaktert is, visszaadni annak fellengzős, felsőbbrendű stílusát.

Nézzük meg, hogyan alakult ez a fordításokban.

« Non mi di’a! »

« E immeci sì, glielo dico! » fece trionfante Ferraguto.

« È la storia archeologica della Sicilia e del du’a di Serradifalco? »

« Voscenza c’inzertò. Sono i libri che cercava ».

« E home avete fatto a trovarla? » […]

Sapete Ferraguto, vi rivelo una hosa. A me m’annoiano i libri fitti di scrittura, mi honfondono. ’apisco meglio dalle figure. E per fortuna i libri del Serradifalco ne sono pieni, di figure » (Il birraio di Preston, 40).

– Ne mondja!

– De bizony, mondom! – felelte diadalmasan Ferraguto.

– Szicília réhészeti leírása Serradifalco hercegének tollából?

– Eltalálta kigyelmed. A könyv, amit keresett.

– Hogy ahadt rá? […]

– Tudja, Ferraguto, elárulok magának valamit. Engem untatnak az olyan könyvek, amelyekben túl sok betű van, összezavarnak. Serradifalco hönyve, szerencsére, tele van hépekkel (A prestoni serfőző, 35).

»Ja, sagen Sie mir bloß nicht!«

»Und ob!« erwiderte Ferraguto triumphierend.

»Das ist wirklich die Geschichte der Archäologie Siziliens vom Herzog von Serradifalco?«

»Gewiß. Das sind die Bücher, die Sie gesucht hatten.«

»Und wie sind Sie an die gekommen? […]

Ich verrate Ihnen etwas, Ferraguto. Die Bücher mit viel Schrift langweilen mich, sie bringen mich ganz aus dem Konzept. Abbildungen sagen mir einfach mehr. Und zum Glück sind die Bücher des Serradifalco ja voller Bilder« (Die sizilianische Oper, 38–39).

“You don’t say!” he said with a quaver in his voice.

“Oh, yes, indeed I do say!” Ferraguto said triumphantly.

“Is it The Archeological History of Sicily, by the Duke of Serradifalco?”

“You’re right on the money, sir. The books you’ve been looking for.”

“And how did you ever find them?” […]

You know, Ferraguto, I’m going to tell you something. Books with dense writing bore me. They honfuse me. I understand images much better. And fortunately, Serradifalco’s books are full of images” (The Brewer of Preston, 32).

Lukácsi és Sartarelli is megpróbálja érzékeltetni a gorgia toscanát fordításában, Lustig viszont leírja a könyv végére illesztett A fordító utószavában, hogy nem tudta érzékeltetni ezeket a nyelvi különbségeket, de délnémet dialektusokat sem akart volna használni. Sartarelli a Jegyzetek között külön megjegyzést, leírást fűz ehhez:

A kontinentális olaszok és a szicíliaiak közötti, illetve maguk a kontinentális olaszok közötti számos kulturális különbség hangsúlyozásaának érdekében ebben a könyvben Camillleri a nyelvezet, kifejezések és dialektusok nagy változatosságát alkalmazta. Továbbá azért, hogy kiemelje Borduzzi [sic!] prefektus fellengzős firenzei modorát, a szerző írásban is lefordította a magánhangzók közötti vagy a szókezdő kemény „c” (vagy „k”) aspirálásának vagy időnként elfojtásának toszkán szokását. Ez jelenik meg akkor, amikor Bortuzzi például azt mondja, hogy „We’re at the gates with stones in our hands”1; az eredeti olasz szövegben „Siamo alle porte hoi sassi” van írva, míg a köznyelvi alak „…coi sassi” lenne. Hogy egy másik példát említsek: egy toszkán vagy la hasa vagy la ‘asaként ejti a la casa [ház] szót. Hogy az eredeti szövegben ezen különleges írásmód által kitűnő humorból és gúnyból átvigyek valamennyit, vettem a bátorságot és minden magánhangzók közötti kemény „c” hangot aspiráltatok Bortuzzi prefektussal. Így aztán a „confuse” „honfuse” lesz. Ennek a sajátságos beszédmódnak talán legabszurdabb pillanata az, amikor Giagia, a prefektus felesége Boccherini olasz zeneszerző nevét Bohherininek ejti (lásd 212. old.) (The Brewer of Preston, 239–240).2

Sartarelli tehát nemcsak a fordításban érzékelteti a nyelvi jelenséget, hanem magyarázatot is fűz hozzá, azt is leírja, hogy az eredeti szövegben hogyan jelenik meg. Bortuzzi az egyik legfontosabb karakter, nála a magyar és az angol fordító is úgy döntött, megjeleníti a dialektális jegyeket, tehát ugyanúgy aspirálják a [k] hangot, mint az olaszban, az angolban a fordító célja alapján kifejezetten intervokális helyzetben, míg a magyarban a legtöbb megjelenésekor aspirálva van3 („Egyszerű, hedves ezredesem. Mindenáron ellenkezni a hormány hépviselőjének aharatával. […] A vigàtaiak csöhönyösségéről van szó. […] Én gondolhodom, tudja?” (78)). Bortuzzi többi nyelvi sajátosságát a fordítók a hivatalos nyelvre jellemző szóválasztással és bonyolult mondatszerkesztéssel, illetve a feleségének írt levél terjengősségével jelenítették meg.

Bortuzzi mellett más északi szereplők is feltűnnek, például a montelusai helyőrség parancsnoka, Aymone Vidusso ezredes Piemontból, és Montelusa rendőrkapitánya, Everardo Colombo Milánóból. A magyar és a német fordításban az ő eltérő nyelvhasználatuk nem tűnik ki a párbeszédekből, az angol szöveg viszont megjeleníti, először akkor, amikor Vidusso egy bizalmas emberét, „egy piemonti társát” (a fellow Piedmontese (78)) küldi el a Casanova tábornoknak címzett levéllel. A válasz a levélre szintén piemonti dialektusban érkezik, bár az eredetiben a szöveg folytatásából is kikövetkeztethető az értelem. Sartarelli viszont a levél előtt megjegyzi, hogy piemonti dialektusban volt, utána pedig a szövegbe toldja a levél fordítását is („Ami egyértelműen azt jelentette”), és hogy ne ismételje önmagát, megváltoztatja a szöveg végét is: „valóban megmondta Őexcellenciájának, hogy pontosan ezt tegye”.

Lo scritto consisteva di due righe firmate von la sigla inconfondibile del generale Casanova. Diceva:

« Ca y disa al sur Prefet, cun bel deuit y’m racumandu, c’a vada a pieslu ’nt cùl ».

Non sapeva con quanto tatto, ma seguendo l’ordine e la propria personale inclinazione, lui a Sua Eccellenza glielo aveva detto chiaramente di andarselo a pigliare in quel posto (Il birraio di Preston, 83–84).

The message consisted of two lines signed with the unmistakeable initials of General Casanova. It was in Piedmontese:

“Ca y disa al sur Prefet, cun bel deuit y’m racumandu, c’a vada a pieslu ‘nt cul.”

Which, in no uncertain terms, meant:

“You must tell your prefect, tactfully and in accordance with the proper protocol, to go get buggered.”

He wasn’t sure how tactfully he had done so, but following the general’s orders and his own personal inclination, he had indeed told His Excellency to do precisely this (The Brewer of Preston, 78–79).

Everardo Colombo először a feleségével beszélget milánói nyelven, ám ahogy a piemonti, úgy a milánói sem jelenik meg a német és a magyar szövegben. Sartarelli ennek a megjelenítésére is tett kísérletet: meghagyott a szövegben néhány kifejezést, amelyeket aztán lábjegyzetekkel látott el. Hogy miért pont ezeket, az nem derül ki, valószínűleg csak a különböző nyelven történő megnyilvánulást kívánta érzékeltetni.

« Descedett, porscella! » fece Everardo con apposita voce da letto.

« Lendenatt! ».

Il questore non raccolse.

« Avanti, cara, tura su el coo! Te sèntet no la pendola? Hin i noev or che sona e tu sei ancora in lett! ».

« Cagon! ».

Ancora una volta il questore fece finta di niente, si chinò a sfiorarle una grecchia con le labbra. Questa volta la signora voltò tanticchia la testa verso di lui.

« Coppet, stupid d’on menarell! ».

[…]

« Mi sta dicendo che gli altri non hanno riconosciuto quello che stava lì a mazzar? » (Il birraio di Preston, 142).

“Get up, my little piglet!” said Everardo, with the appropriate bedroom voice.

“Lendenatt!” she said in Milanese.1

The commissioner was not deterred by the insult.

“Come, darling, move your coo!2 Didn’t you hear the grandfather clock? It’s chiming nine and you’re still in bed!”

“Cagon!” 3

Again the commissioner took it in stride and bent over, letting his lips graze her ear. This time his wife turned her head slightly towards him.

“Coppet, you stupid man!”4

[…]

“Are you telling me the others didn’t recognize the man who stood there and killed him?”

_______________

1 Idiot.

2 Bottom, bum.

3 Asshole.

4 Fuck off; get stuffed. (The Brewer of Preston, 139)

Everardo aztán az irodájában a titkárával való beszélgetéskor átvált hivatalos olasz nyelvre, de ez a fordításokban elveszik, jelentősége pedig egy későbbi pillanatban van, mégpedig akkor, amikor személyi titkárának, Francesco Melinek az alibi miatt milánóiul ad utasítást:

[…] aztán rájött, mennyire kapóra jöhet még neki ez az ember. Egy alkalommal ugyanis, amikor milánói nyelven intézett hozzá valami parancsot, Meli éppen fordítva értette a dolgot, következésképpen pontosan az ellenkezőjét tette annak, amit a parancs szerint tennie kellett volna. Colombo abban a pillanatban iszonyúan begurult, de aztán rájött, hogy a titkár a későbbiekben remek alibi lehet: mindig rákenheti, hogy nem érti, amit mond neki (A prestoni serfőző, 146).

A magyar szövegben ebben a részben a párbeszédekben és a narrációban is a nyelvjárási elemek, hangzóváltások tűnnek fel (énnekem, hetenkint, enyim, teneked, eriggy, máma), de ezeknek láthatóan nincs köze a milánói dialektushoz, hiszen a regény többi részében is megtalálhatók. Ezzel a regény nyelvezetének sztenderd nyelvtől eltérő voltát láttatja a fordító, ami a magyar nyelvű irodalmi szövegekben nem megszokott és elfogadott, mivel a műveletlenséghez, „vidékiséghez” kapcsolódik. Az angolban inkább csak színesítésre szolgál, egyfajta couleur locale-t ad a szövegnek, míg a németben a fordító fentebb említett döntése alapján meg sem jelenik, ami szintén utalhat a centrális nyelvek fordítói stratégiáira: a semlegesített nyelvezetbe csak színesítésként kerülnek bele eredeti (ez esetben milánói) szavak.

1	A magyar fordításban: „Hezd a hörmünkre égni a dolog”.
2	In accentuating the many cultural differences between the continental Italians and Sicilians in this book, and among the continental Italians themselves, Camilleri has included a great variety of divergences of speech, expressions, and dialect. In addition, to highlight Prefect Borduzzi’s [sic] pompous Florentine manner, the author has translated orthographically the Tuscan habit of aspirating or sometimes suppressing the hard “c” (or “k”) sound when it falls between the vowels or at the beginning of a word. This when Bortuzzi says, for example, “We’re at the gates with stones in our hands,” the original Italian is written “Siamo alle porte hoi sassi,” whereas it would normally be “… coi sassi”. To give another example, a Tuscan will pronounce la casa as either la hasa or la ‘asa. To carry over some of the humor and derision created in the original text by these strange orthographies, I have taken the liberty of making Prefect Bortuzzi aspirate almost all cases of hard “c” sounds that fall between vowels. Here, therefore, “confuse” becomes “honfuse”. Perhaps the most absurd instance of this idiosyncrasy of speech in this book is when Giagia, the prefect’s wife, pronounces the name of the Italian composer Boccherini as Bohherini (see p. 212) (Camilleri 2017: 239–240).
3	Lukácsi Margit kérdésemre válaszolva azt mondta, nem foglalkozott nyelvészetileg a dialektus megjelenítésével, hangzás alapján döntött a [k] hangzók aspirálásáról. A prefektus beszédében így érzékelhető ez a hangi jellegzetesség, amely magyarázat vagy előzetes tudás hiányában sajnos akár egyszerű beszédhibának is tűnhet.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 228 0

Irodalom Nyelvészet

A kötet tizennégy fordítástudományi tanulmányt vonultat föl, négy részben. Az első rész a fordítás és egyetem alcímet viseli, három tanulmánya a fordítás és oktatás témakörét járja körbe két kísérlet és egy utánkövetés formájában. A második rész három fordítástudományi elemzést tartalmaz, melyek közül kettő a műfordítók helyzetét vizsgálja, a harmadik pedig magát a fordítástudomány tárgyát osztályozza. A harmadik rész konkrét műfordításokra összpontosít és három esettanulmányt sorakoztat föl: a példák egy olasz történelmi regény angol, német és magyar fordításai, illetve a kanadai-magyar műfordítási áramlatból, valamint egy hazai irodalmi együttműködésből származnak. A negyedik rész öt, kiemelkedő jelentőségű, eredetileg angolul írt fordítástudományi munka magyar fordítását tartalmazza, amelyeket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fordító és tolmács mesterszakos hallgatói, illetve fordítástudományi kutatásokat végző doktoranduszai készítettek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sohar-tripliciter-dicere//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero