Forgács Attila

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából


A konfliktuskezelés stratégiái

A fenti táblázat mutatja az interperszonális konfliktusra adható 9 lehetséges reakciót. A kutatók megkértek színészeket, hogy valamely reakciót játsszák el egy természetesen kialakuló konfliktushelyzetben, amely jeleneteket videón rögzítettek. A klipeket ezt követően lejátszották tengerészgyalogosok számára, akiknek az volt a feladatuk, hogy adjanak egy tömör címet a színész viselkedésének lényegére. A kutatók ezt követően tartalomelemezték a címeket. 4 olyan cím volt, melyek nagyon jelentős szóródást mutattak, ami arra utal, hogy a megítélők nem jutottak konszenzusra arra vonatkozóan, hogy mit is képvisel a színész. Ezeket a mezőket és viselkedéseket zavarhelyeknek nevezték el, tekintettel arra, hogy szinte lehetetlen adaptívan reagálni rájuk. A lényegét tekintve ezek inkongruens, esetenként double bind viselkedésnek tekinthetők (lásd a Kommunikációs paradoxonok című III. fejezetet). Zavarhely, például a közepes önérvényesítés alacsony együttműködés mellett (például a hallgatótársunk azt kéri, hogy menjünk be a rektorhoz panaszkodni (önérvényesítés), de amikor már ott vagyunk, kiderül, hogy ő mégsem jött (az önérvényesítés hiánya)). A további 5 viselkedés tekintetében jelentős konszenzus adódott a címadások tekintetében, tehát a megítélők egyértelműen azonosítani tudták a színész viselkedését és szándékát.

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 105 9

Ebben a kötetben azon válogatott előadások írásos változatát gyűjtöttük össze, melyeket Forgács Attila az utóbbi 30 évben a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Partiumi Keresztény Egyetemen, valamint a Kuopiói Egyetemen (Finnország) oktatott és a mai napig oktat. Az előadásai a szociálpszichológia, a kommunikációtudomány, a gazdaságpszichológia, a gasztropszichológia, valamint a pszichoszomatika ötszöge körül szerveződtek. A pszichoszomatikával kapcsolatos írásait Pszichoarcheológia címen az Aula Kiadó 2009-ben, illetve Az evés lélektana című gasztropszichológia könyvét az Akadémiai Kiadó 2004-ben, majd 2013-ban, illetve 2017-ben adta ki. Ezért ebben a gyűjteményben indokolatlan lenne e témákat érinteni.

A szerzőről:

Jelenleg az ELTE Pszichológia Kar oktatója, valamint a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központjának vezetője. Eddigi pályafutása során 5 alkalommal választották az év oktatójának különböző egyetemeken. 6 könyve jelent meg, összesen 21 kiadásban. 500-an idézik munkáit. Az egyetemi oktatás mellett a MindTitude™ piackutató cég kutatási igazgatója. Az Új Diéta, A Magyar Dietetikusok Lapjában, valamint az Élelmiszer Magazinban állandó rovata van. A rendszerváltás óta 250 szakmai médiaszereplése volt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forgacs-fejezetek-a-kommunikacio-szocialpszichologiajabol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave