A tárgyi szint a mondanivaló tisztán tartalmi üzenete, azaz a konkrét információ, az emlékkép konkrét tartalmi elemei. A freudi megközelítésben az egyes motívumok, tárgyak szimbolikus jelentőséggel bírnának, de az adleri elemzési szinten ezek az elemek nem túl fontosak. A nem adleri elemzések gyakran determinizmusokat keresnek a korai emlékekben, úgy gondolják, hogy az emlékek tárgyi-tartalmi szinten megmutatják a tünetképződés kiváltó okait, holott ez a technika erre csak ritkán alkalmas. A korai emlékek nem tekinthetők objektív élettörténeti etalonnak. Az emlékmotívum szereplői valószínűleg a történet más-más aspektusát és jelentőségét emelnék ki. A visszaemlékezések lényegében projektív mentális produktumok. Ezért mindegy, hogy az emlék valós-e vagy csak fantáziált, a lényeg az, hogy abban az emlékben hogyan konstruálja, rekonstruálja, reprezentálja magát a személy. A módszerrel leginkább azt érthetjük meg, hogy a kliens milyen percepciós és kognitív szűrőn keresztül szemléli a világot. Milyen jelenlegi megoldatlan feszültségeket projektál a távoli múltra? Milyen kognitív sémák színezik az itt és most realitását? Hogyan látja magát a múltba vetített szociális közegben, de mégiscsak itt és most? Az emlékek milyen egzisztenciális evidenciákat fogalmaznak meg (Titze, 1979)? A páciens csak azokat az élménymaradványokat tudja mozgósítani, amelyeknek aktualitásuk van, míg ami megoldott, lezárt és konfliktusmentes, azt – a Zeigarnik-effektus1 értelmében – nem (Zeigarnik, 1927).