Forgács Attila

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából


A szociális tanuláselmélet

Albert Bandura kanadai származású amerikai pszichológus, aki közel 60 éven át a Stanford Egyetem professzora volt. A viselkedést a – mintaként szolgáló – szociális miliőben vizsgálja. A szociális tanuláselmélet megalapítója. 1974-ben az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) elnöke volt.1 legfontosabb tézisei: Az egyén mások viselkedését és az azt követő hatást képes megfigyelni és megtanulni. Az utánozó tanulás lényege, hogy nem szükséges a büntetés vagy a jutalomélményt személyesen átélni, a fejlettebb társas lények képesek megfigyelni a fajtársak (vagy más lények) viselkedését, és annak következményeit, így képesek egymástól eltanulni bizonyos viselkedéseket. Ezt a jelenséget vikariáló tanulásnak nevezik. Ha a társ viselkedése jutalommal járt, akkor lemásolják, ha büntetéssel, akkor kerülik az általa alkalmazott viselkedést. Jutalom értékű minden, ami emeli a státuszt, az önértékelést, kíméli az időt, vagy valamilyen érték (egészség, szépség, gazdagság, sikeresség stb.) elérését szavatolja. Ezek ellentéte a büntetés. Az utánzás a modell távollétében, lappangva (később), tudattalanul (automatikusan), és akár új helyzetekben is jelentkezhet. Az ember kimondottan hajlamos az obszervációs tanulásra. Így hagyományozódik a kultúra.

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 105 9

Ebben a kötetben azon válogatott előadások írásos változatát gyűjtöttük össze, melyeket Forgács Attila az utóbbi 30 évben a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Partiumi Keresztény Egyetemen, valamint a Kuopiói Egyetemen (Finnország) oktatott és a mai napig oktat. Az előadásai a szociálpszichológia, a kommunikációtudomány, a gazdaságpszichológia, a gasztropszichológia, valamint a pszichoszomatika ötszöge körül szerveződtek. A pszichoszomatikával kapcsolatos írásait Pszichoarcheológia címen az Aula Kiadó 2009-ben, illetve Az evés lélektana című gasztropszichológia könyvét az Akadémiai Kiadó 2004-ben, majd 2013-ban, illetve 2017-ben adta ki. Ezért ebben a gyűjteményben indokolatlan lenne e témákat érinteni.

A szerzőről:

Jelenleg az ELTE Pszichológia Kar oktatója, valamint a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központjának vezetője. Eddigi pályafutása során 5 alkalommal választották az év oktatójának különböző egyetemeken. 6 könyve jelent meg, összesen 21 kiadásban. 500-an idézik munkáit. Az egyetemi oktatás mellett a MindTitude™ piackutató cég kutatási igazgatója. Az Új Diéta, A Magyar Dietetikusok Lapjában, valamint az Élelmiszer Magazinban állandó rovata van. A rendszerváltás óta 250 szakmai médiaszereplése volt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forgacs-fejezetek-a-kommunikacio-szocialpszichologiajabol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave