Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


Egyedi szóhangsúly-kijelölés?

Eddigi példáinkból úgy tűnik, hogy bizonyos szavak sohasem hangsúlyosak, ilyen például a meg („és” jelentésben). Példáinkban más szavak viszont mindig hangsúlyt viseltek, ilyen volt a megpaskolta. Végül szerepeltek olyan szavak is példáinkban, amelyek olykor hangsúlyosak, olykor hangsúlytalanok voltak: ilyen pl. a paskolta. Ez azt sugallja, hogy a harmadik csoport viselkedése kíván igazán magyarázatot, míg az első (a mindig hangsúlytalan) és a második (a mindig hangsúlyos) csoport viselkedéséről nincs mit mondani. Ez azonban nem így van: mindig-hangsúlyos szavak voltaképpen nem léteznek, mert minden szó állhat olyan helyzetben, ahol egy előtte lévő szó irtóhangsúlya miatt nem kap hangsúlyt, így a megpaskolta is: ˈPistamindig megpaskolta a fenekét>. (Vö. 5.1. (16).)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave