A képzés szempontjából a leggazdaságosabb megoldás kétségkívül az lenne, ha a beszélőszervek hosszabb időn keresztül azonos helyzetben maradhatnának; ekkor azonban a beszéd nem tudna eltérő információkat közölni, vagyis nem tudná alapvető feladatát ellátni. Első fokon tehát maga a közlési kényszer, a hírtovábbítás igénye szab korlátokat az artikuláció egyszerűsítésének. De korlátot szabnak egymásnak a beszédhangok is: a következő elem előrevetítődése csak addig a határig mehet, ameddig nem zavarja az aktuálisan képzett hang azonosíthatóságát. Nem vetíthetjük előre pl. a tág szájnyílást igénylő [a:] hangot a [ny] képzése közben, amely szoros érintkezést tételez fel a szájpadlás és a nyelvhát között. A beszélő számára tehát a gazdaságos artikuláció nem az egyetlen figyelembe veendő elv. Ha azt akarja, hogy közlendője a lehető legrövidebb idő alatt eljusson a címzetthez, tehát a hallgatóhoz, figyelnie kell az általa kibocsátott hangsorok akusztikai sajátságaira is, amelyek akkor kedvezőek a hallgató szempontjából, ha minél jobban eltérnek egymástól. A gazdaságosság az artikuláció és a percepció területén tehát ellentmond egymásnak, amiből az következik, hogy a beszélőnek abban a pillanatban, hogy a közleménye veszélyben forog, vissza kell lépnie az artikulációs gazdaságosság túlzott érvényesítésétől. Ezt könnyen megteheti, mert egyfelől saját beszédét állandó akusztikus visszacsatolás révén hallja és korrigálhatja; másfelől a hallgató visszajelzései késztetik korrekciókra, amelyeket esetleg csak az artikulációs gazdaságosság rovására tud végrehajtani. A beszélt nyelv végső soron a beszélő és a hallgató eltérő érdekének a kompromisszuma, ennek megfelelően gazdaságossága is csak a kommunikáció e két fontos oldalának egyidejű figyelembevételével ítélhető meg. Mindazonáltal az artikulációs gazdaságosságot alapvetőbbnek kell tekintenünk, mivel a percepciónak – mint a 8.2.3-ban utaltam rá – számos tényező, sőt az egész kognitív bázis a segítségére siet, míg az artikulációt ilyen tényezők csak közvetve, a beszélő hallgatói mivoltán keresztül támogatják. Például a kalapá hangsor hallatán nagy valószínűségi értékkel jósoljuk meg a teljes hangsorhoz hiányzó következő elemet, a [č] vagy [l] hangot, ugyanez a tény azonban nem jelent segítséget a [č] vagy [l] képzésében.