Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


Hosszú mássalhangzók vagy gemináták?

Mivel mindegyik magyar mássalhangzó röviden és hosszan egyaránt előfordulhat, s mivel – a /ǰ/ kivételével – ez a hosszúságkülönbség legalábbis bizonyos helyzetekben megjósolhatatlan, a mássalhangzó-hosszúságot hagyományosan releváns (kontrasztív) fonológiai jegynek szokás tekinteni. Mivel a magánhangzórendszerben az időtartam autonómiája vitathatatlan, a legtöbb elemzés szerint a fonológiai kvantitás szilárdan megalapozott megkülönböztető jegy, amely a magyar nyelv teljes rendszerét áthatja. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a magyar mássalhangzórendszert, megállapíthatjuk, hogy az időtartamnak itt távolról sincs meg az az egyértelműen disztinktív (megkülönböztető) szerepe, mint amilyet a magánhangzórendszerben élvez. A megszorítások olyan erősek és számosak, s a szembenállások terheltsége olyan alacsony, hogy mindez a mássalhangzó-időtartamot másodlagos, periférikus jelenséggé teszi. De még ha a hosszú mássalhangzók előfordulása pontosan olyan korlátozatlan és gyakori lenne is, mint a rövideké, a leírás gazdaságossága akkor is azt követelné, hogy érjük be a fenti huszonnéggyel, s ne különböztessünk meg negyvennyolc egyenrangú, egymástól független mássalhangzó-fonémát. E pont második részében látni fogjuk, hogyan lehetséges ez.

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave