Szarka László (szerk.)

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Párhuzamos nemzetépítés a multietnikus Magyar Királyságban


Szlovák nemzeti mozgalom Magyarországon

Amióta intenzíven foglalkozunk a szlovák „nemzeti mozgalom”, illetve a szlovák–magyar kapcsolatok és konfliktusok 19. századi kérdéseivel, rendszeresen tapasztaljuk, hogy a szlovák és a magyar történetírás álláspontja alapvető kérdésekben és területeken különbözik, sőt ütközik egymással.37 Ezt a megállapítást a szlovák történészek utóbbi 10 esztendőben publikált munkái (amelyekre jelen vizsgálódásunkat építjük) is megerősítik. Ezek a tudományos, szemléleti, metodológiai és egyéb eltérések – többek között – a két nép közel ezeresztendős történelmi együttélésének megítélésében is megjelennek, már-már feloldhatatlannak és kibékíthetetlennek tűnnek. Furcsa, de tény, hogy a „hosszú 19. század” első felétől kezdve a két nemzetté válni készülő, közös hazában élő népet éppen az választotta szét, ami addig leginkább összekötötte: közös múltja, sorsa és történelme, pontosabban ezek eltérő tudományos megítélése!

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 079 3

A mai kelet-közép-európai nemzeti társadalmak történeti fejlődésében meghatározó szerepet játszottak a „hosszú 19. század" nemzetépítő nacionalizmusai, melyek fokozatosan átalakították a Baltikumtól az Adriáig nyúló soknemzetiségű „köztes" régiót. A magyarországi nemzetiségi elitek a modern polgári nemzetté válás alternatívája mellett tették le voksukat. A korszak többi nem magyar mozgalmához hasonlóan a 2-2,5 milliós szlovák nemzetiség társadalmának képviselői is az egységes szlovák irodalmi nyelv megteremtésének, az autonóm nemzeti tér kijelölésének és a soknyelvű Magyarországon belüli nemzeti egyenjogúság megteremtésének igényével léptek fel. A 19. századi modern szlovák nemzetépítő nacionalizmust ugyanakkor számos eredeti sajátosság jellemezte. Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolája közleményei legújabb kötetének tanulmányai ennek a magyarországi politikai, társadalmi kontextusát vizsgálják, s a közös történelem kulcsfontosságú elágazódásának elemzéséhez, értelmezéséhez és értékeléséhez nyújtanak támpontokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szarka-a-modern-szlovak-nacionalizmus-evszazada-1780-1918//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave