Szarka László (szerk.)

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Párhuzamos nemzetépítés a multietnikus Magyar Királyságban


Szlovák nemzeti program – magyar kormányzati álláspont

A március végi liptószentmiklósi, majd az egy hónappal későbbi brezovai petícióban a „szlovák triumvirek” (Ľ. Štúr, J. M. Hurban, M. M. Hodža) vezetésével már nemzeti törekvéseik körvonalait is felvázolták. Ezekre a petíciókra támaszkodva, 1848. május 10-én Liptószentmiklóson elfogadták az első átfogó nemzeti programot, amely a nyelvi, kulturális, oktatási követelések mellett már a szlovák nemzet egyenjogúságára, sőt a nemzeti autonómiára irányuló politikai követeléseket is tartalmazott.251 Ezzel tehát Ľudovít Štúrék és követőik rövid néhány hét alatt eljutottak a nyelvi, oktatási kérésektől a megyei szintű autonómia szorgalmazásán keresztül a magyar állam föderatív átalakításáig, a nemzeti önrendelkezés követeléséig. Ám még ekkor sem fordultak szembe a forradalommal. Bíztak benne, hogy a liberális magyar vezetők, a „magyar testvérek” az egyéni, emberi szabadság mellé a kollektív szabadságot és a nemzeti egyenjogúságot is megadják. Nem így történt.

A modern szlovák nacionalizmus évszázada 1780-1918

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 079 3

A mai kelet-közép-európai nemzeti társadalmak történeti fejlődésében meghatározó szerepet játszottak a „hosszú 19. század" nemzetépítő nacionalizmusai, melyek fokozatosan átalakították a Baltikumtól az Adriáig nyúló soknemzetiségű „köztes" régiót. A magyarországi nemzetiségi elitek a modern polgári nemzetté válás alternatívája mellett tették le voksukat. A korszak többi nem magyar mozgalmához hasonlóan a 2-2,5 milliós szlovák nemzetiség társadalmának képviselői is az egységes szlovák irodalmi nyelv megteremtésének, az autonóm nemzeti tér kijelölésének és a soknyelvű Magyarországon belüli nemzeti egyenjogúság megteremtésének igényével léptek fel. A 19. századi modern szlovák nemzetépítő nacionalizmust ugyanakkor számos eredeti sajátosság jellemezte. Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolája közleményei legújabb kötetének tanulmányai ennek a magyarországi politikai, társadalmi kontextusát vizsgálják, s a közös történelem kulcsfontosságú elágazódásának elemzéséhez, értelmezéséhez és értékeléséhez nyújtanak támpontokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szarka-a-modern-szlovak-nacionalizmus-evszazada-1780-1918//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave