Jakab Éva

Borvétel és kockázat

Jogtudomány és jogélet a Római Birodalomban


Borvétel és hitelezői késedelem

A klasszikus jogászok kazuisztikus döntéseit a római jog tudományával foglalkozó szerzők évszázadokig pusztán a rendszerezett jogi gondolkodás, a magánjog dogmatikájának alapjai szempontjából vizsgálták. A jogtudomány iránti szenvedélyes érdeklődés háttérbe szorította a jogélet, a jogi kultúra jelenségeinek kutatását. Még a közelmúltban is publikáltak magánjogi jogintézménnyel foglalkozó tanulmányokat, amelyekben a praxis, az okirati gyakorlat ignorálása természetesnek tűnt a szerző számára. A következő exegézis, amely témájában szintén a bor adásvételéhez kapcsolódik, egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a pontos tényállási analízis és a gazdasági kontextus figyelembevétele nélkül az elméleti éllel megfogalmazott döntések könnyen félreérthetők.

Borvétel és kockázat

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 896 5

A bortermelés és a bor értékesítése már az ókorban is a társadalmi érdeklődés középpontjában állt. Jogilag releváns problémát elsősorban a kárveszély és a kockázatelosztás szabályai jelentettek. A kötet a szerződési gyakorlat aspektusából kínál új dogmatikai megoldásokat olyan kérdésekre, amelyek évszázadok óta vitatottak a római jogban, és döntően befolyásolták az egyes európai magánjogok adásvételi szabályainak kialakulását. Az új felismerések a jogélet, a görög nyelvű papiruszokban és a latin forrásokban fennmaradt szerződési formulák átfogó feldolgozására épülnek. A munka a jogintézményeket azok gazdasági kontextusában vizsgálja, figyelembe véve az egyes jogi kultúrák párhuzamosan kifejlődő vagy eltérő vonásait. Számos fejezet érdekes olvasmányt nyújt a jogban nem járatos, de a borkultúra történeti gyökerei iránt érdeklődő olvasónak is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jakab-borvetel-es-kockazat//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave