„A PEN-Club magyar csoportja körül még mindig nem ültek el a viharok. A jobboldaliak állítólag ígéretet tettek a franciáknak, hogy nyomban a budapesti kongresszus lezajlása után tagjaik sorába fogadják azokat a baloldali írókat, akik eddig nem lehettek a PEN Club tagjai. Most ezt az ígéretet a jobbszélsők letagadják, mire egészen példátlan méretű kilépési és lemondási lavina zúdult az elnökség nyakába. E percben már igazán nem tudni, ki van még belül és ki van már kívül, ki a bárány, ki a farkas. Mi, őszintén megvallva, nem értjük ezt az egész játékot. A kongresszus előtt talán még lett volna valamelyes értelme, hogy a baloldal is benn legyen a Clubban; de ma, amikor igen bennfentes külföldi írók véleménye szerint az egész nemzetközi Pen-intézmény rövidesen amúgy is beadja már a kulcsot – ma mindenáron arra törekedni, hogy valaki Pekár Gyulával együtt lehessen a PEN Club tagja, kissé suta vágy. A budapesti PEN-kongresszus lefolyásáról egyébként mi elmondottuk a véleményünket. Érdekesen egészíti ki ezt most Avigdor Hamereinek a Múlt és Jövő júniusi számában megjelent »beszámolója«, amelyből a következő jellemző sorokat emeljük ki: »És látnunk kellett őket emberi gyarlóságukban is. Látnunk kellett őket a búcsú-vacsorán, ahogy az egyik kétszer utasítja vissza a húsos tálat, mert nem ő kezdte meg, hanem más; ahogy a másik meg van sértve, mert nem az asztalfőre ültették; a harmadik becsmérli a bort (a magyar bort!), mert jobbhoz van szokva; a negyedik, aki a tegnap a legfontosabb ülést hagyta félbe, mert ’megismerkedett egy pesti szépséggel’; az ötödik nem akar beszélni, mert ’gyenge’ volt, amikor szólásra emelkedett. És látnunk kellett a nő-tagokat arany láb-perecekkel és monoklikkal és meztelen komolytalanságaikban… Nem vagyunk pesszimisták. Nem angyalokat akarunk látni a PEN Clubban, de embereket, akik az emberi szenvedés keserű hangján beszélnek. Erre pedig várnunk kell. Várjuk azt a PEN-kongresszust, amelyben nem párttagok versenyeznek a tapsért, hanem a szomorú, de bízó próféta-apostolok világgá dörgik azt az igazságot, amelyért minden percben várják a keresztrefeszítésüket.« Az az érzésünk, hogy amíg Berzeviczyek, és Pekárok viszik a PEN dolgait, addig egészen fölösleges dolog az ilyen várakozás!”73