Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


A semmi ágán

A párizsi Fernand Hazan kiadó 1958-ban indított egy kisalakú füzetsorozatot L’ Art Japonais címmel. Ennek harmadik füzetében látható a következő kép. Közel a bal felső sarokhoz, ki tudja honnan, a semmiből belóg egy ágacska, alsó vége csaknem leér a kép aljáig, s az űrben, a semmiben lógó ágacskán, a kép közepén ül egy madárka. Mozdulatlan ül, nem néz, nem bámul sehová, csak egyszerűen van. Létezik. A semmiben, az űrben, a létezésben. Az ágacskán és rajta kívül sehol, semmi. A teljes és tökéletes magány.102

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave