Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


Befejezés egyes szám első személyben

Édesanyám és Gyarmati Fifi kislánykoruktól kezdve ismerték egymást, lehet mondani, barátnők voltak. Amikor Radnóti Miklós udvarolni kezdett Gyarmati Fifinek, Fifi bemutatta Miklóst anyámnak. Hasonlóképp történt, amikor az apám kezdett járni édesanyámmal. Ők évfolyamtársak voltak. Fifi és Miklós 1935-ben házasodtak össze, az én szüleim egy évvel később. Polcomon ott sorakoznak Radnóti kötetei. „Ágnesnek és Imrének szeretettel: Miklós”. Így szól a dedikáció. Néha fordítva: „Imrének és Ágnesnek szeretettel: Miklós”. Már töredezett füzetek. Legolcsóbb papírkötés, legolcsóbb nyomdatechnika. Apám az 1930-as évek második felétől kezdve a Diárium című folyóirat szerkesztője volt.

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave