Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


éves a Nyugat

A Nyugat éppen száz éve indult el. Ebből az alkalomból Kenyeres Zoltán tudományos konferenciát szervez. A következőkben néhány fontos, ma ugyancsak időszerű kérdésre várjuk válaszát. Már csak azért is, mert a legújabb, A magyar irodalom történetei című, sokszerzős összefoglalás nem foglalkozik részletesen a folyóirattal.

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave