Az első gamma-kés-sebészeti beavatkozást TMLE kezelésére 1993 márciusában Marseilles-ben hajtották végre. Mivel abban az időben nem volt fellelhető irodalmi adat, a technikai lehetőségeket föltételezésekre és a más patológiás állapotokban használt sugársebészeti tapasztalatokra kényszerültünk alapozni. Különböző technikai szempontok (dózis, térfogat, célhely meghatározása) figyelembevételével kezeltünk négy beteget. A beavatkozás után hónapokkal észlelt késői és jelentős radiológiai változások[55] hatására leállítottuk ezt a kezelési formát, és nyomon követtük e négy beteg állapotát. Az eljárás klinikai biztonságosságának és az akut MR-elváltozások néhány hónap utáni fokozatos eltűnésének köszönhetően több új betegcsoportot kezeltünk szigorú, prospektív, kontrollált vizsgálat körülményei között (az etikai bizottság jóváhagyásával). A következő 16 beteg terápiája annak az első betegnek a kezelésén alapult, akinek az esetében az sikeresnek bizonyult (a másik három beteggel szemben, akiknél csak részleges vagy semmilyen eredmény nem volt tapasztalható). E „klasszikus tervezés” két 18 mm átmérőjű shotot jelent, amely körülbelül 7 cm3-es térfogatot foglal magában 50%-os izodózis mellett. Ez magas arányú rohammentességet eredményezett[56, 57]. Epileptológiai és biztonságossági okokból egyaránt a célterületet leginkább a parahippocampalis kéregre fokuszáltuk és megkíméltük az amygdala teljes és a hippocampus jelentős részét. A gamma-kés-sebészet technikai finomításai és az enyhébb akut, átmeneti MR-elváltozást eredményező dózis megtalálására való igény arra ösztönzött minket, hogy csökkentsük a dózist 24-ről 20 Gy-re, majd 18 Gy-re a határterületen. Mindazonáltal ez jelentős mértékű visszaesést hozott az epilepsziás rohamok megszüntetésének arányában. Áttekintettük azon első 15 betegünk hosszú távú utánkövetését, akiket korszerű GKS-sel (24 Gy) operáltunk TMLE miatt. Az átlagos követési idő nyolc év volt, és az utolsó követéskor a betegek 73%-a volt rohammentes. Ezek a hosszú távú eredmények jobbak, mint a mikrosebészeti beavatkozásokéi. Nem észleltünk állandósult neurológiai deficitet azon kilenc beteg egyikében sem, akiknek korábban látótércsökkenésük volt[11]. A domináns féltekén TMLE miatt végzett mikrosebészeti beavatkozást követően a betegek 30–50%-ában figyelhető meg a verbális memória zavara[58, 59]. Különösen fontos megjegyezni, hogy egyik betegünkön sem jelentkezett neuropszichológiai romlás (a Clusman és munkatársai által közzétett kiértékelést felhasználva), és különösen nem a verbális memória hanyatlása[4, 5, 7, 11]. Négy prospektív vizsgálatunk ezen eredményét egy amerikai prospektív vizsgálat[60] is megerősítette.