Ihász Ferenc

Egészségnevelés

Egészségmegőrzés – prevenció – a terhelésélettan alapjai


Életkorfüggő változások hatása a maximális pulzusszámra, edzetlen, 10-61 éves férfiakban

Az öregedés olyan komplex folyamat, amely egész életünk alatt tart és a folyamat intenzitásában a genetikai és a környezeti tényezők szerepe ugyanolyan fontos, mint az egyéni életvezetés hatásai [38]. A növekvő életkor függvényében a kardiovaszkuláris, a csontrendszeri, az idegrendszeri stb. betegségek és elváltozások gyakorisága nagyobb, és ez, valamint a kialakuló regresszív folyamatok külön vagy együttesen általában a fizikai aktivitás csökkenéséhez vezetnek. Éppen az a hatásegyüttes mérséklődik, amely szinte az egyetlen eszköz a fiziológiás öregedési folyamatok következményeinek csökkentésében [39].

Egészségnevelés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 179 0

A könyv három fejezetből áll. A fejezetek első látásra önálló tartalommal bírnak, de a kapcsolat közöttük kifejezetten szoros. Ezt a tartalmi összetartozást jeleníti meg a könyv címe is (Egészségnevelés). Az első fejezet (Egészségmegőrzés) általános képet ad Magyarország, Európa és a világ demográfiai jellemzőiről, definiálja az egészség fogalmát, és elemzi az egészséget befolyásoló tényezőket.

A második fejezetben (Prevenció) a prevenció szerepe, jelentősége, gyakorlati elemei (amelyek az életmód során válnak igazán hasznossá) jelennek meg úgy, hogy azok már megoldási javaslatokat adnak az életminőség megtartásában.

A harmadik fejezet (A terhelésélettan alapjai) kifejezetten a versenysporttal kapcsolatos ismereteket tartalmazza: nevezetesen hogyan lehet pontosan tervezni fizikai aktivitást, mért adatok elemzésével, egyénre "szabva". A második és a harmadik fejezet saját kutatások eredményei alapján készült.

A mű 178 színes, saját szerkesztésű ábrát tartalmaz, az irodalmi hivatkozások száma meghaladja a 350-et. A könyv eredetileg egyetemi hallgatóknak készült, akik döntően az élettudományokban és azon belül is a sporttudományban kívánnak mélyebb ismereteket szerezni. A harmadik fejezet talán az egyetlen alkalmazott terhelésélettani alapismereteket tartalmazó magyar nyelvű dokumentum.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ihasz-egeszsegneveles//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave