Horváth László, Lencse-Csík Orsolya, Misley Helga, Nagy Krisztina, Verderber Éva

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Kutatási beszámoló az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Pedagógiai Programjának beválásvizsgálatáról


Visszajelző-értékelő rendszer

A visszajelző-értékelő rendszer egyike azoknak a tartalmaknak, melyek már az előkutatási szakaszban felbukkantak a kisiskolák által készített SWOT-mátrix során. Az egyes elemzések mentén állandó volt az ellentmondás a témával kapcsolatosan: egyrészről fontosnak tartják a kollégák, hogy a munkájukról visszajelzéseket adjanak és kapjanak, ám ennek megvalósítása és kivitelezése már nem ennyire egyértelműen megítélhető. Az AKG szervezeti kultúrájából fakadóan is sokkal vonzóbbnak tartják az informális visszajelző rendszereket, például a kisiskolákon belüli megbeszéléseket vagy a csibefoglalkozásokon során megfogalmazott kritikákat és javaslatokat. A megbeszélések, egyeztetések rendszeresek, formájukat tekintve többnyire informálisak. A diákok és a tanárok közötti visszajelző rendszerek ennél formalizáltabbak, ami fakadhat az iskola természetes, tágabb értelemben vett önkorrekciós jellegéből is (teljesítményértékelés), de fontos megemlíteni a diákok által kitöltésre kerülő tanárértékelőket, ezzel egyensúlyba is hozva a két fél közötti teljesítményértékelési kapcsolatot. További visszajelzések érkezhetnek még a szülői és diákelégedettség-mérésekből, valamint külső és belső teljesítménymutatókból is (például országos kompetenciamérés adatai, nyelvvizsgaadatok, érettségi és felvételi eredmények, továbbtanulási mutatók, hiányzások stb.).

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 922 1

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) megalapításától kezdve reflektív módon, szakmai önvizsgálatra és korrekcióra épülve szervezi életét. Ennek szerves részét képezi a tízévenkénti átvilágítás, melynek eredményeit az intézmény mindenki számára elérhető módon közzéteszi (AKG, 2012). Az „AKG mint innovatív tanulási környezet” című kiadvány az AKG Alapítvány által megrendelt és az önigazgató nevelőtestület által elfogadott szervezeti átvilágítás legújabb, 2016-os eredményeit foglalja össze. Teszi mindezt annak érdekében, hogy azt az iskola saját fejlődése, fejlesztése céljából felhasználhassa, másrészt azért, hogy az iskolát a külvilág számára objektív, szakmailag megalapozott módon reprezentálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-lencse-csik-misley-nagy-verderber-az-akg-mint-innovativ-tanulasi-kornyezet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave