Arisztotelész

Lélekfilozófiai írások


Mivel a homályosabb, de inkább szembetűnő dolgokból kiindulva válik az, ami világos, a meghatározás révén jobban megismertté, meg kell próbálnunk másfelől ilyen úton is megközelíteni a lelket. A meghatározásnak ugyanis nemcsak a tényállást kell megvilágítania – ahogy a legtöbb meghatározás teszi –, hanem a dolog okának is benne kell foglaltatnia és ki kell belőle derülnie. Jelenleg azonban a terminusok meghatározásai a szillogizmus konklúziójához hasonlítanak.94Például, hogy mi a négyzetesítés: egy nem egyenlő oldalú négyszög és egy egyenlő oldalú, derékszögű négyszög területének egyenlősége.95Az ilyen meghatározás egy konklúzió megfogalmazását jelenti. Ám aki szerint a négyzetesítés a középarányos megszerkesztése, az a dolog okát mondja meg.

Lélekfilozófiai írások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 815 6

A Filozófiai írók Tára sorozaton belül induló Arisztotelész-összkiadás első kötete. A könyv két arisztotelészi iratot tartalmaz: A lélek (De anima) című háromkönyves művet és azt az értekezésgyűjteményt, amelyet Parva Naturalia címen tart számon a szakirodalom.

Hivatkozás: https://mersz.hu/arisztotelesz-lelekfilozofiai-irasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave