A különböző fajtájú levelek kiállításához szükséges tudnivalók Tibinus epistolográfiájának hazai megjelenése előtt (már jó száz évvel korábban) itthoni szerkesztésű, eredeti tankönyvből is elsajátíthatóak voltak, maguknak az ismereteknek széles körű alkalmazhatósága és szükségessége meg még korábban, már a XIII. század közepétől világosan látható. Ez idő tájt nőtt meg ugyanis ugrásszerűen a ránk maradt oklevelek száma: II. András harmincesztendős uralkodása alatt a királyi udvar kb. 350 oklevelet állított ki, fia, IV. Béla harmincöt esztendejében valami 1150-et; ugyanebben az időben indul meg a hiteleshelyek, mellettük az egyházi és világi hatóságok rendszeres és sokoldalú oklevélkiadó működése, sőt fellendül a magánszemélyeké is. Nem hiszem, hogy ennek általános, a művelődés más terrénumainak fejlődését is megszabó okaival (a pénzgazdálkodás, a kereskedelem, a köznemesség kialakulása stb.) ezen a helyen behatóan foglalkozni érdemes; elengedhetetlennek látszik viszont annak megemlítése, hogy az oklevelek kiállításához megfelelő képzettségű szakemberréteget kellett kiképezni, és hogy az írásbeli munka hivatalszerű szervezettsége, az azonos vagy hasonló feladatok ismétlődése miatt az oklevelek szövege fokozatosan sablonossá vált, az egyes nyelvi és szerkezeti elemek – bizonyos stiláris variációktól eltekintve – az egynemű oklevélfajtákban csaknem szó szerint ismétlődtek.144