Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


A nevelés egyéb időbeli korlátjai

A nevelés másik objektív és általános korlátja annak sokféle időbeli meghatározottsága. Általában természetesen nem jelenthető ki, hogy a nevelés generálisan időbeli korlátokkal bír, hiszen például a lifelong learning, az egész életen át tartó tanulás modern igénye válna ezzel alaptalanná. Ebből a szempontból az időskori mentális vagy fizikai akadályok itt természetesen nem relevánsak. Kétségtelen tény azonban, hogy a nevelés bizonyos elemei valóban – legalábbis értékes hatásfokkal – csak bizonyos életkorig működőképesek. Az egyik legalapvetőbb ilyen elem az anyanyelv, tehát lényegében a tagolt beszéd megtanulásának, illetve tökéletes elsajátításának szoros korlátja. Az életkor előrehaladtával a legtöbb ember az idegennyelv-elsajátításban is érzi a statisztikailag csökkenő hatékonyságot.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave